Best WordPress Hosting
 

Mire jó, ha Tuzson Bence legálisan kutakodhat az ügyészségi iratokban?

Azt már évek óta tudjuk, hogy Mészáros Lőrinc rohamos gazdagodásának egyetlen titka, hogy okosabb a facebookos Zuckerbergnél, de lehet, hogy most vetélytársa akadt. Igaz, más területen. A törvénytervezetek benyújtásának bajnokától, Semjén Zsolttól – aki nyilván okosabb az első magyar büntető kódexet megalkotó Csemegi Károlynál – nem merném megkérdezni, milyen törvényeket érint az a salátatörvény, melyet miniszterelnök-helyettesként ő nyújtott be április 2-án.

De még azt sem, hogy hány törvényhez nyúlnának hozzá. Segítek: nem kevesebb, mint harminchoz. Ne aggódjanak, nem sorolom fel mindet, elég annyi, hogy a közjegyzőktől kezdve a szabadalmi oltalmon, az elektronikus hírközlésen, a kötelező gépjármű biztosításon át egy rakás igazságügyi és versenypiaci törvényig kő kövön nem marad a jogalkotás nagyobb dicsőségére.

Mi most azonban csak az igazágügyi törvényekről szólunk, azokat is elég lesz megemészteni.

Sándor Zsuzsa: Hályogkovács módjára bicskával műtik az Alaptörvényt, csak hogy mentsék a menthetetlent

Amikor az ember valamilyen jelenségre jelzőt vagy inkább hasonlatot keres, érdemes néha felütni a magyar nyelv értelmező szótárát. Ezt tettem, amikor csütörtök este az egekig szökő vérnyomásom lassan visszatért a majdnem normális értékek közé. Ez utóbbi persze magánjellegű probléma lenne, ha nem országunk miniszterelnökének bejelentése váltotta volna ki nálam a szokatlan állapotot. Akkor találtam meg a megfelelő definíciót az említett jelenségre. Hályogkovács – írja az értelmező szótár – „olyan személy, aki minden felkészültség és gátlás nélkül vállalkozik valamely nagy szakismeretet igénylő, gyakran veszélyes feladat megoldására, s ezt bravúrosan el is végzi.”

Belátom, nem vagyok olyan illedelmes úriember, mint Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, aki Orbán Viktor alaptörvény-módosításának indítványozását akként jellemezte, hogy az egy kármentés, és azt a kormányfő „avatatlan kézzel” tette. Hogy ez mennyire így van – az előzmények talán fölösleges felidézése után – vegyük alaposan szemügyre ennek az immáron tizenharmadik módosításnak a pontos szövegét.

Azok kedvéért, akik téli álmot aludtak, vagy külföldön voltak az elmúlt napokban, röviden felidézem az előzményeket.

Nagy szerencséjük van a szkíta lázadóknak

Százötven rendőr országszerte tíz helyszínen hajtott végre akciót, amelynek során nyolc embert gyanúsítottak meg alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületével. Nem hóbortos fiatalokat vettek őrizetbe, egyikük 53, másikuk 68, míg a korelnök 88 éves. A társaság még novemberben tett közzé a neten egy videót, amelyben bejelentették: „megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését.” Nem mellesleg közölték, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni, lefegyverzik a rendőrséget, és átállítják a katonaságot. A gyanúsítottaktól lefoglalt fegyverarzenál a többi között maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt, gáz- és riasztófegyvert, gumilövedékes és légfegyvereket is tartalmaz. Mindemellett a rendőrök számos hamis dokumentumot is lefoglaltak.

A 24.hu egy nap alatt kiderítette, kik ezek a bátor „szkíták”. Az említett 53 éves férfi, Kötő Gyula a Mi Hazánk Mozgalom volt nagykanizsai vezetője. A 88 éves férfit pedig a 444.hu Szigeti Sándor néven azonosította egy videón, amint kissé nehezen ugyan, de leteszi a „kormányzói esküt”.

Varga Jennifer / 24.hu