Best WordPress Hosting
 

Több mint egymilliót nyúlt le és nassolt el egy pénztáros, aki sztornózta a vásárlásokat

Több mint egymillió forintot nyúlt le és nassolt el egy kecskeméti pénztáros alig több mint négy hónap alatt. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a trafikban dolgozó nő úgy gondolta, hogy kiegészíti a fizetését.

Tavaly szeptembertől január 11-ig 58 alkalommal sztornózta a pénztárból a vásárlásokat, majd a vásárlás értékével a sajátjaként rendelkezett: 750 ezret nyúlt le a pénztárból, és a bolt termékeiből is elfüstölt és elnassolt, és üdítőzgetett 550 ezer forintot.

A termékeket nem fizette ki, ez pedig leltárhiányhoz vezetett. A rendőrség lezárta az üzletszerűen elkövetett sikkasztással gyanúsított nő ügyét, és továbbította az ügyészség felé.

Hét évet kértek a kecskeméti nőt 22 évvel ezelőtt szétszurkáló férfire, a vádlott azt állítja, nem ő volt

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt állítja bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt a K. Istvánt, aki 22 évvel ezelőtt kíméletlenül összeszurkált egy 27 éves nőt Kecskeméten, a Halasi úton.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy hét év fegyházbüntetést és hét év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetér.

K. István még csak 16 éves volt a bűncselekmény elkövetésekor. 2001 tavaszán megismerkedett egy prostituálttal, és igénybe akarta venni a szolgáltatásait. Az örömlány azonban elhajtotta őt, mert nem volt kocsija.

Tragédiával végződött egy durva hármas karambol Kecskemétnél

Egy tehergépjármű és két személyautó ütközött össze kedd hajnalban M5-ös autópályán, Kecskemét térségében, a Budapest felé vezető oldalon.

Egy kocsi eddig tisztázatlan okból a belső szalagkorlátnak ütközött, majd átszakította azt, és az ellentétes irányból érkező tehergépkocsinak ütközött. Az ütközés következtében a tehergépkocsi is átszakította a belső szalagkorlátot és az ellentétes irányból érkező személyautónak ütközött.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint baleset során egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.  Az érintett helyszínen a szemle és a műszaki mentés ideje alatt mindkét irányban teljes útlezárás van érvényben.

Földön húzta a táskájáért küzdő 78 éves áldozatát a kecskeméti rabló

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 36 éves férfival szemben, aki március végén kirabolt egy 78 éves asszonyt Kecskeméten.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az asszony épp hazaért a lányától, és a társasház ajtaját készült kinyitni, amikor mögé lépett egy ismeretlen személy, és megrántotta a kezében tartott táskáját.

A nyugdíjas a földre esett, ám erősen fogta az értékét, ezért a rabló húzni kezdte az áldozatát. Végül a táska füle adta meg magát, a rabló pedig elszaladt a telefont tartalmazó zsákmánnyal.

170 milliós sikkasztással gyanúsítanak egy jogászt

170 milliós sikkasztás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya egy 47 éves férfit, közölte a rendőrség honlapján a megyei rendőrkapitányság.

A nyomozás adatai szerint egy kft. jogász végzettségű ügyvezető tulajdonosa 2017 óta több ezer személlyel kötött megbízási megállapodást, miszerint segít ügyfeleinek a tartozásaik csökkentésében.

Az egyezség szerint a férfi megbízói képviseletében járt el felmondott bankhitelekből származó adósságaik rendezésében, ehhez pedig esetenként átvette ügyfeleitől a tartozások összegét vagy azok egy részét, amit letétbe helyeztek nála.

Ittasan hazavitt egy nőt a kocsmából, mire felébredt, hiányzott félmillió forintja és a márkás cipője

Letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság azt a 32 éves kecskeméti nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy kifosztott egy ittas férfit, és több helyi üzletből is lopott.

A Kecskeméti Törvényszék közlése szerint a nő július ötödikén megismerkedett egy ittas férfivel az egyik kecskeméti presszóban, aki megengedte neki, hogy a lakásában aludjon.

Amikor a lakásba felértek, a nő – kihasználva azt, hogy a férfi ittassága miatt elaludt – elvitt 480 ezer forintot és egy pár márkás sportcipőt. A bűncselekménnyel okozott kár azóta sem térült meg.

Elkapta egy pék a sarokban kuksoló tolvajt, amikor az visszatért a 800 ezer forintnyi eurója lenyúlása után

Egy kecskeméti pékség alkalmazottja értesítette a rendőröket vasárnap reggel arról, hogy elfogott és visszatart egy tolvajt a munkahelyén.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az volt a történet előzménye, hogy a péknek a szomszédos épületben lévő irodában akadt dolga hajnalban, és a legnagyobb meglepetésére szembe találta magát egy idegennel.

Nagyon meglepődött, de mire reagálni tudott volna, az ismeretlen behatoló elszaladt. Ám nem üres kézzel távozott, magával vitte az alkalmazott kabátját, benne közel 800 ezer forintnyi euróval. A jelentős kár ellenére a pék mégsem hívta rögtön a rendőröket, hanem folytatta a munkát.

„Itt egy teve, egész közelről” – elkísértük a Margaréta Otthon lakóit egy hat és fél perces utazásra

Na, itt vannak a tevék! Ott meg mennek gyalogosok is, de lejjebb nem nagyon merek nézni.

A fenti mondatok a kecskeméti Margaréta Otthon ápolási osztályán fekvő Magdi néni szájából hangzottak el. Amikor a szobájába lépünk, a fején VR-szemüveg, a modern technológia épp Jordániába repítette; hat és fél perces interaktív videón Petra romváros sziklatemplomát és a hasonlóan lebilincselő környéket nézegeti. A készüléket egy speciális idősödésügyi program részeként próbálhatják ki az otthon lakói, de erről majd később, most térjünk vissza Magdi néni szobájába. Az ágy egyik oldalán keresztrejtvény, a másikon okostelefon – van nyitottság a hi-tech felé.

Az otthon lakója forgatja a fejét, és közben kommentálja a látottakat: „Micsoda sziklák! A valóságban megnézni sem lenne rossz.” Rákérdezünk, melyik volt a kedvenc helye a valóságban.

Egy újszülött babát hagytak a kecskeméti kórház bejáratánál

Újszülött babát hagytak Kecskeméten a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház bejáratánál – közölte az intézmény szerdán a Facebookon. A közlemény szerint a kórház főbejárata mellett 2023. szeptember 5-én hajnalban találták meg a kisfiút, akit Hajnal Viktornak neveztek el az Újszülött Részleg dolgozói.

Habár a kórházban évek óta működik a mindenki számára anonim módon elérhető csecsemőmentő inkubátor, ezúttal a babát a bejáratnál egy lepedőbe csavarva a földön hagyták magára – tették hozzá. A közelben működő pékség dolgozói munkába érve hallották és látták meg hajnali 4 óra környékén, és azonnal értesítették a kórház munkatársait, így néhány percen belül a baba a gyermekosztályra került biztonságba.

Az első vizsgálatok alapján a kis Viktor egészséges, 3500 gramm és 52 cm, gyors megtalálásának köszönhetően szerencsére nem hűlt ki drasztikusan. A kicsire még alapos kivizsgálás és az ilyenkor szükséges ellátás, oltások várnak, majd egy darabig a kórház Újszülött Részlegén marad. További sorsával, esetleges örökbefogadással kapcsolatban a hatóságok intézkednek majd.

Az anya árulta, a férje, a fia és a veje pedig beszerezte és szállította a drogot Kecskeméten

Az anya árulta, a férje, a fia és a veje pedig beszerezte és szállította a drogot Kecskeméten. A helyi rendőrök mindnyájukat elfogták és kihallgatták kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az asszony a gyanú szerint többeknek adott el kristályt és marihuánát az utóbbi években. Az üzletbe beszervezte a férjét, a fiát és a vejét is, akiket olyan feladatokkal bízott meg, mint az illegális szer beszerzése, szállítása, valamint a tartozások könyvelése és a bevételek tárolása.

Az értékesítést elsősorban az édesanya végezte, de távollétében ezt is a rokonaira bízta. A család házában 28 tasak kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. Ezeket a rendőrség lefoglalta és a hatóanyag-tartalmukat igazságügyi szakértővel vizsgáltatják meg.

Letöltendőt kértek a gyorshajtóra, aki zebrán gázolt halálra egy kétgyermekes anyát Kecskeméten

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítja bíróság elé a Kecskeméti Járási Ügyészség az a férfit, aki tavaly december közepén halálra gázolt egy nőt Kecskeméten, mert túl gyorsan ment, és már nem tudott megállni..

Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi egy olyan kecskeméti utcában vezette éjjel a gépjárművét, ahol nem működött a közvilágítás üzemzavar miatt, azaz korlátozottak voltak a látási viszonyok.

Ennek ellenére a vádlott a megengedett 50 km/óra helyett mintegy 66-70 km/óra sebességgel vezette az autóját. Az utcában lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve a férfi észlelte, hogy egy nő halad át a zebrán, de a sebességtúllépése miatt nem tudott eleget tenni az elsőbbségadási kötelezettségének.

Kecskemét és Tatabánya a 2010-es évek győztese, de minden magyar nagyváros látványosan gazdagodott

Kecskeméten és Tatabányán nőtt legnagyobb arányban az életszínvonal a magyar megyeszékhelyek közül az előző évtizedben. Az egy főre jutó nettó jövedelem mindkét városban mintegy 150 százalékkal nőtt 2011 és 2021 között, Tatabánya így öt, Kecskemét pedig hét pozíciót javított.

Mindkét város ipari központtá vált az utóbbi időben. Az ország egyik legnagyobb gyárában, a kecskeméti Mercedesben 2012-ben kezdődött el a termelés, Tatabányán pedig több kisebb-nagyobb gyár kezdte el a működését.

Mellettük két megyei jogú városban, Érden és Hódmezővásárhelyen is hasonló mértékben nőtt az egy főre jutó nettó jövedelem. 

Bűnügyi filmfesztivált rendeznek Kecskeméten

MetroPOLICE néven bűnügyi filmfesztivált rendeznek Kecskeméten, amelyre szeptember 7-ig várják a nevezéseket – közölte az MTI-vel a szervezők nevében a Hírös Agóra Otthon mozi vezetője. Csenkiné Túri Edit elmondta: a filmfesztivált a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve szervezi, és a népszerű bűnügyi filmalkotások bemutatásán túl a programsorozat célja a bűnmegelőzés támogatása, valamint a rendőrség szerepének bemutatása, jobb megismertetése.



A szeptember 21. és 24. között megrendezett filmfesztivál négy napján számtalan interaktív kísérőrendezvény, családi nap és kiállítás is várja majd az érdeklődőket. A résztvevők egyebek mellett válogatást láthatnak Urbán Ádám fotóművész alkotásaiból, de találkozhatnak Dezső András íróval, újságíróval és Ránki Sára bűnügyi nyelvésszel is.

„Az arcméret látványosan csökkent a Ferencvárosnál”

Felemás kupahéten vannak túl a magyar futballcsapatok: a ZTE és a Kecskemét elbúcsúzott a Konferencia Ligától, míg a Ferencváros és a DVSC a sorozat harmadik körébe jutott.

A Ziccerben Marosi Gergellyel, a Sport24 állandó szerzőjével és Dajka Balázzsal, a 24.hu sportszerkesztőjével arról beszélgettünk:

Egy hét alatt mi változott az Üllői úton, hogy míg a Fradi a feröeri Klaksvik elleni BL-kiesés két meccse alkalmával a kaput elvétve találta el, teljes tanácstalanság jellemezte a támadójátékát, addig a Shamrock Rovers ellen kiszakadt a gólzsák, és sima 6-0-val búcsúztatták az az ír csapatot?

Kövér László összehívta a T. Házat, majd focizni ment

A svéd NATO-csatlakozásról kezdeményezett rendkívüli ülést még összehívta a fideszes házelnök, ám Kövér László arra már nem ment el, helyette a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntőjének megnyitóján beszélt. Az állami hírügynökség – fotókkal gazdagon illusztrált – beszámolója szerint a fideszes közjogi méltóság hosszan méltatta a focit.

A parlamenti Fidesz-bojkott idején különösen fontos lehet az a kijelentése, amely szerint a futballtól tanulta meg, hogy

nemcsak győzni, de játszani is csak csapatban lehet.

Elaludt lopás közben egy kecskeméti férfi

A rendőrség őrizetbe vett egy 27 éves kecskeméti férfit, aki a gyanú szerint rövid idő alatt három helyre is megkísérelt betörni, ám az utolsó helyszínen elaludt, írja a police.hu.

Éjfél után a férfi elsőként egy kerítésen, majd egy nyitva hagyott ablakon keresztül jutott be egy házba, ahol magához vett egy bontatlan mobiltelefont. Egy tévét és egy laptopot is el akart vinni, ám a tulajdonos megzavarta, így végül csak a 150 000 forint értékű telefonnal távozott. Hajnali két órakor egy második ingatlant is célba vett: leszakította a konyhaablak szúnyoghálóját, majd behatolt az épületbe. Éppen el akarta emelni a házban lakó nő pénztárcáját, ám megszólalt a riasztó, így értékek nélkül menekült el, miközben hátrahagyott némi bizonyítékot: kibontotta az első helyen ellopott mobiltelefont, amelyet a nadrágjába rejtett, de a dobozt elhajította.

Harmadik próbálkozásra egy autót próbált elkötni, amely az udvaron állt és nyitva volt az ajtaja. A férfi bemászott a kocsiba, kutatás közben eltört egy értékes napszemüveget, majd a jármű jobb első ülésén elaludt.

Halálos vonatgázolás történt a kecskeméti vasúti átjárónál

Elgázolt egy embert egy tehervonat a kecskeméti vasúti átjárónál, a helyszínelés idején Kecskemét és Nagykőrös között pótlóbuszok viszik az utasokat – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján szombat este.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínre riasztott mentőegység már csak a férfi halálának tényét tudta megállapítani.

A  Mávinform tájékoztatás alapján a fény- és félsorompó működött, tilos jelzést mutatott. A Budapest-Szeged közötti Napfény InterCity vonatok 30-40 percet késhetnek.

Megalázta, megerőszakolta és gumilövedékkel lőtt a párjára egy kecskeméti nőverő

Éveken keresztül verte, megalázta megerőszakolta és prostitúcióra kényszerítette az élettársát egy 43 éves kecskeméti férfi. A sanyargatásnak végül az áldozat családja vetett véget.

Horváth Erika, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bűncselekményekkel gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során, és írásban tett vallomást később.

A gyanúsítás szerint a férfi  közel másfél éven keresztül rendszeresen verte és prostitúcióra kényszerítette élettársát. A párnak megélhetési problémái voltak, amikor kiderült, hogy a jelenleg 36 éves asszony korábban abból élt, hogy a testét árulta.

Őrjöngött és tört-zúzott a kecskeméti kórház udvarán egy férfi, mert nem engedték be részegen

Őrjöngött és tört-zúzott a kecskeméti kórház udvarán egy férfi, mert nem engedték be részegen. A Kecskeméti Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt állította bíróság elé a férfit.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi az élettársával jelent meg tavaly november 27-én késő este a kórház személyi bejáratánál, azonban a szemmel látható ittassága és agresszív fellépése miatt nem engedték be az őrök az intézménybe.

A férfi ezt hangosan sérelmezve bemászott a kerítésen és az egyik kórházi épületben megrúgott egy üvegajtót, majd az udvaron is felrúgott több terelőbóját. Végül a bejárati kapun lévő tájékoztató táblákba is belerúgott, aminek következtében azok összetörtek. A kórházi biztonsági szolgálat munkatársai a rendőrök kiérkezéséig visszatartották az őrjöngő férfit.

20 és 18 év fegyházat kértek a hat mázsa droggal kereskedő banda irányítóira, egyikük bérgyilkossal akart lelövetni egy nem fizető vevőt

Vádat emeltek azzal a kábítószerrel kereskedő bűnszervezet ellen, amelynek tagjai egy év alatt mintegy 6 mázsa, nagyjából 600 millió forint értékű drogot szereztek be.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 20 és 18 év fegyházat kértek a bűnszervezet irányítóira előkészítő ülésen történő beismerés esetére. A kereskedésben rész vevő többi vádlottra 15, 10 8, 7, és 6 év fegyházat kértek arra az esetre, ha mindent bevallanak, és lemondanak a tárgyalás jogáról is.

A bűnszervezet budapesti irányítója 2019 végén határozta el, hogy Szerbiából kereskedelmi mennyiségben marihuánát, speedet, extasyt és kokaint szerez be azért, hogy az ország több pontján viszonteladóknak tovább értékesítse.