Best WordPress Hosting
 

A Balkán egyre több pontján szítják a feszültséget a szerbek: a magyar és az orosz kormány kiáll értük

Nem vettek részt a koszovói szerbek azon a hétvégi népszavazáson, amelyet gyakorlatilag nekik írtak ki, hogy képviseletet biztosítsanak számukra Északkelet-Koszovóban, ahol ők élnek relatív többségben. A helyi szerbek arról szavazhattak (volna), hogy leváltsák-e a négy, észak-koszovói önkormányzat, azaz Észak-Mitrovica, Zvecsán, Leposavic és Zubin Potok albán polgármesterét.

Csak 253-an mentek el szavazni a több mint 45 ezer választásra jogosult közül – jelentette be a koszovói Központi Választási Bizottság (KVB). Az érvényességhez 50 százalékos részvétel kellett volna – közölte a KVB elnöke, Kreshnik Radoniqi.

A népszavazás bojkottja különösen azért volt furcsa, mert a koszovói szerbek legfőbb politikai ereje, a Szerb Lista (SZL) nevezetű párt támogatásával a helyiek január óta petíciókat írtak alá az Észak-Koszovóban regnáló albán polgármesterek lemondatására. A több ezer szerb aláíró népszavazást akart a városvezetők eltávolítására.

Orbán Viktor szövetségese tagadja, hogy Srebrenicában népirtás történt volna

Elfogadta a boszniai szerb parlament azt a jelentést, amely szerint 1995-ben Srebrenicában nem népirtás történt, és nem pontos az ott meggyilkoltak számára vonatkozó adat – közölte az MTI.

A legolvasottabb boszniai hírportál, a Klix.ba beszámolója szerint a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje egyhangúlag fogadta el a jelentést, amely szerint a Srebrenicában történtekre nem használható a népirtás kifejezés, és ott nem több mint nyolcezer, hanem 1500-2000, legfeljebb 3000 embert gyilkoltak meg.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muszlim férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan meggyilkoltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletében népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb tömeggyilkosságnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint borzasztó bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de azokat nem lehet népirtásnak minősíteni.

Netanjahu: Fejtetőre állított világban élünk

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök képmutatással vádolta egy csütörtök esti közleményében a Dél-afrikai Köztársaságot, amiért népirtásért beperelte Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon.

„Terroristák és hazugságok ellen kell harcolnunk egyszerre” – jelentette ki Netanjahu, miután csütörtökön megkezdődött a bíróságon a per, amelyet az afrikai ország azért kezdeményezett, mert szerinte Izrael a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborújában népirtást követ el a Gázai övezet civil lakossága ellen.

Fejtetőre állított világban élünk, amelyben népirtással vádolják Izrael Államot, miközben éppen ő küzd a népirtás ellen

Libanonban próbálja elkerülni a háborút Biden megbízottja

Az amerikai elnök közel-keleti megbízottja kifejezte abbéli reményét csütörtökön Bejrútban, hogy diplomáciai eszközökkel sikerül csillapítani az izraeli-libanoni határon kialakult konfliktust.

Az Egyesült Államok diplomáciai megoldást akar; a mi dolgunk ezt elintézni

– jelentette ki Bejrútban Amos Hochstein újságíróknak.

Jeremy Corbyn megjelent Hágában, hogy támogassa az Izrael elleni pert

A brit Munkáspárt volt vezetője Hágában járt, és fel is szólalt egy tüntetésen, amelyen támogatták a Dél-Afrika által Izrael ellen indított pert. Corbyn azt mondta, a világ felébredt a palesztin emberek szenvedéseire, és kritizálta Izraelt, mert az szerinte gyerekeket, civileket, iskolákat, kórházakat, otthonokat bombáz.

Jeremy Corbyn speaking outside the international court of justice where he was supporting South Africa’s case against alleged genocide by Israel in Gaza (1/2) pic.twitter.com/HP9N1uHkhw

— Haroon Siddique (@Haroon_Siddique) January 11, 2024

Dél-Afrika szerint az apartheid miatt támogatják a gázai pert Izrael ellen

Civilek elleni célzott támadásokkal és népirtással vádolta Izraelt a Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság – közölte újságírókkal Adila Hassim dél-afrikai ügyvéd csütörtökön.

Hassim közölte: a csütörtökön kezdődött meghallgatáson Dél-Afrika annak megállapítását kérte az ENSZ hágai székhelyű bíróságától, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.

Izrael a folyamatos bombázásokkal olyan cselekményeket követ el, amelyek a népirtás definíciójába tartoznak. Az akciók rendszeresen ismétlődőek, amelyből szisztematikus népirtásra lehet következtetni

Német alkancellár: Izraelnek joga van megvédenie magát

Izraelnek minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát a Hamász ellen – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár Izraeli látogatásán csütörtökön.

A német, zöldpárti politikus támogatásáról biztosította Izraelt Jeruzsálemben a hágai Nemzetközi Bírósághoz benyújtott bírósági kereset meghallgatásának első napján, melyben a Dél-Afrikai Köztársaság a palesztinok elleni gázai népirtással vádolta meg Izraelt.

Habeck, aki gazdasági miniszteri posztot tölt be a német kormányban, Jeruzsálemben Nir Barkat izraeli gazdasági miniszterrel folytatott megbeszélést, majd közös sajtótájékoztatót tartottak, melyen Barkat Izraellel szembeni elfogultság miatt bírálta a hágai Nemzetközi Bíróságot.

Izrael megsemmisített száz Hamász-alagutat

Az izraeli hadsereg (IDF) feltárt több mint háromszáz, és megsemmisített több mint száz, az iszlamista Hamász terrorszervezet építette alagutat a Gázai övezetben, közölte a katonai szóvivő csütörtökön.

Csütörtökön az IDF szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Gázai övezetben tovább folytak a harcok, melyek az övezet déli részén, Hán-Juniszban kiterjednek a föld felett és a föld alatt is.

A hadsereg közzétett egy videofelvételt a Hamász Hán-Junisz alatti egyik alagútjáról, ahol a talált bizonyítékok alapján korábban izraeli túszok tartózkodtak, akiket az október 7-i terrortámadás idején hurcoltak a Gázai övezetbe. A föld alatti járat építésének költségét több millió sékelre becsülik. A háború kezdete óta több mint háromszáz alagutat tártak fel, melyek közül több mint százat felszámolt a hadsereg.

Izrael szerint nincs élelmiszerhiány Gázában

A humanitárius segélyek gázai szállítását felügyelő izraeli illetékesek szerint az övezetben nincs élelmiszerhiány, és a fennálló problémákat az okozta, hogy az ENSZ nem tudta megfelelően szétosztani az árukat, miután azok beléptek az enklávéba – írta a The Times of Israel.

A múlt hónapban újra megnyitott Kerem Shalom határátkelőnél Moshe Tetro ezredes elmondta, hogy Izrael azon dolgozik, hogy növelje a Gázába irányuló segélyszállítmányokat.

„A biztonsági ellenőrzésen átesett teherautókat az átkelő gázai oldalán rakodják ki, majd a nemzetközi szervezetek fogadják a segélyt, és eljuttatják a gázai lakossághoz” – közölte. Szerinte a határon naponta áthaladó teherautók száma a háború előtti átlagos napi 70 teherautóról a múlt héten 110-re emelkedett.

Az amerikai külügyminiszter Kairóba érkezett, egy újabb fogolycsere egyezményről tárgyal

Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere Kairóban van, miután szerdán egy izraeli delegáció is Egyiptom fővárosába érkezett – jelentette az Al Jazeera. A portál szerint a találkozó egy újabb lehetséges fogolycsere-megállapodás újabb fordulója.

Egyiptom, Katar és az USA közvetít Izrael és a Hamász között. A Gázában foglyul ejtett foglyok körülbelül felét a tavaly novemberi tűzszünet során elnegedte a palesztin terrorszervezet. A közvetítők azóta is próbáltak megegyezésre jutni a harcok leállításával egybekötött újabb fogolycseréről.

A Hamász politikai vezetője, Ismail Haniyeh azonban a héten kijelentette, hogy addig nem engednek szabadon senkit, amíg az izraeli börtönökben fogvatartott palesztinok nem szabadulhatnak. A tárgyalásokat akadályozhatja, hogy a múlt héten meggyilkolták a Hamász egyik vezető tisztviselőjét Bejrútban.

Népirtás a vád Hágában Izrael ellen

A Dél-afrikai Köztársaság kezdeményezésére a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (IJJ) ma kezdi tárgyalni, hogy Izrael népirtást követ-e el Gázában a palesztinok ellen. Az afrikai állam tavaly év végén kért sürgős végzést az ICJ-től annak megállapítására, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.

Dél-Afrikát súlyosan aggasztja az izraeli támadások által érintett gázai civilek helyzete, akiket megkülönböztetés nélküli erőszak ér. Folyamatos jelentések szólnak emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetéséről a térségben – közölte akkor a hágai bíróság és a dél-afrikai nemzetközi kapcsolatok és együttműködés minisztériuma pénteken.

A keresetben felszólították a bíróságot, hogy adjon ki a gázai katonai műveletek felfüggesztésére irányuló ideiglenes végzést Izrael számára.

Népirtás vádja miatt indul eljárás Izrael ellen

A Dél-afrikai Köztársaság indítványára ma tárgyalja a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság, hogy Izrael népirtás követ-e el Gázában.

A háború január 10-i eseményeiről itt olvashat.

The post Népirtás vádja miatt indul eljárás Izrael ellen first appeared on 24.hu.

Srebrenicai népirtás: letartóztattak hét veteránt, akiknek köze lehet nyolcszáz bosnyák áldozat megyilkolásához

A srebrenicai népirtásban való részvétellel gyanúsítják azt a hét, egykori boszniai szerb katonát, akit pénteken fogott el a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) – írja az MTI.

A SIPA közleménye szerint az egykori katonákat a kelet-boszniai Zvornikban fogták el, az ügyészség azzal gyanúsítja őket, hogy a boszniai szerb hadsereg zvorniki egységének tagjaiként 800 bosnyák áldozat meggyilkolásában vettek részt az 1992-1995-ös boszniai háború idején. A letartóztatások hírének hallatán zvorniki veteránok tiltakozást és az utak lezárását jelentették be, mondván, hogy a boszniai szerb hadsereg „csak a szabadságért és saját nemzettársaiért harcolt a háború során”.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan meggyilkoltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletében népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb tömeggyilkosságnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint borzasztó bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de azokat nem lehet népirtásnak minősíteni.

Népirtás miatt emeltek vádat hét boszniai szerb katona ellen

Hét, egykori boszniai szerb katona ellen emelt vádat a bosznia-hercegovinai ügyészség az 1995-ben Kelet-Boszniában történt népirtás miatt – írta az MTI az ügyészségre hivatkozva. A 48 és 70 év közötti vádlottak az ügyészség szerint 1992 és 1995 között valamennyien a boszniai szerb hadsereg azon alakulatának a tagjai voltak, amely közvetlenül felelős volt a Srebrenica elleni támadásért, illetve az ott elfogott bosnyákok tömeges meggyilkolásáért.

A vádirat szerint a hét férfi fogságba ejtett egy nagyobb csoportot, amely igyekezett megszökni Srebrenicából, majd a foglyokat három különböző helyre szállította, és megölte. Az ügyészség szerint a hét vádlott legalább 65 ember haláláért közvetlenül felelős.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan meggyilkoltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletében népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb tömeggyilkosságnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint borzasztó bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de azokat nem lehet népirtásnak minősíteni.

Dzsingisz kán népirtása lehűtötte a bolygót

Kevés ember gyakorolt akkor hatást a világ népességére, mint Dzsingisz kán. A legújabb feltételezések szerint bár a sok mészárlás mellett a gyermekek nemzésébe is komoly energiát fektetett a hadvezér, hódításaival jelentős mennyiségű szén-dioxidot vonhatott ki a légkörből, ami talán még a bolygót is lehűtötte – írja az IFLScience.

Az antarktiszi jégmagok alapján a tudósok a légköri szén-dioxid mennyiségének hirtelen, körülbelül három ppm-es csökkenését állapították meg Kr. u. 1200 és 1470 között, ami nagyjából egybeesik a mongol invázió idejével, valamint az európai pestisjárvánnyal. Egy második, 4,6 ppm-es csökkenést is észleltek 1560 és 1680 között, ami Amerika meghódításával és a kínai Ming-dinasztia bukásával egy időre tehető.

Mind a négy esemény kapcsán közismert, hogy rengeteg ember életét követelte, ami arra késztette a kutatókat, hogy elgondolkodjanak azon, vajon a globális népesség hirtelen csökkenése okozhatja-e a szén-dioxid-szint változását. A kutatók a vizsgálathoz a földhasználati minták változásait rekonstruálták a Földön Kr. u. 800-tól napjainkig, mely alapján megállapították, hogy messze a mongol invázió volt a legnagyobb hatással az éghajlatra.

Eljárást indított a BRFK egy náci népirtást kétségbe vonó komment miatt

A nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt hallgattak ki a rendőrök egy férfit.

A BRFK közleménye szerint a 47 éves, Békés megyei férfit a Tett és Védelem Alapítvány jelentette fel, miután egy közösségi oldalon közzétett bejegyzés alá írt hozzászólásában nagy nyilvánosság előtt kétségbe vonta a nácik által elkövetett népirtást.

A BRFK Bűnügyi Főosztálya haladéktalanul nyomozást rendelt el ismeretlen tettessel szemben. A férfi beismerő vallomásában elmondta, nem gondolta, hogy a kommentjével bűncselekményt követ el, és sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.

Éhhalál és vetélések: népirtás felé halad a 120 ezer embert éheztető blokád Azerbajdzsánban

Egyre kilátástalanabb a helyzet Hegyi-Karabah örmény ellenőrzés alatt álló részén, amelyet hónapok óta sújt azeri blokád. Nincs földgáz és üzemanyag, áram csak időnként van, egyre kevesebb a gyógyszer és az élelem.

A legtöbb bolt polcai üresek, még kenyérhez is csak a kitartók és szerencsések jutnak hozzá. A lakosság még eltengődik maradékokon és helyi terményeken, de a városokba ezek is nehezen jutnak el az üzemanyaghiány miatt.

Az éhezés miatt egyre gyakoribbak a vetélések, két kisgyermek pedig akkor halt meg, amikor az anyjuk élelmet ment szerezni. A napokban érkezett hír az első megerősített éhhalálról. Elképzelhetetlen, hogy a terület 120 ezer lakója túlélje az őszt és a telet a mostani körülmények között.