Best WordPress Hosting
 

Kövér a Böjte-ügyről és felkapaszkodott sutyerákokról is beszélő Szabó Tímeának: Önnek szakemberhez kellene fordulnia

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője az Országgyűlésben napirend előtt hazaárulásnak minősítette a kormány oktatás- és egészségügyi politikáját, és ennek alátámasztására az elmúlt napok híreit idézte, beszélt az akkumulátorgyárakról és az Európa-rekord inflációról is, de kitért arra is, hogy valódi gyermekvédelem helyett a kormányoldalon megvédik Böjte Csabát, akinek „felügyelete alatt nyolcéves kisfiúkat erőszakoltak meg a gyermekotthonban, ráadásul azóta kiderült – ő sem cáfolta azt a hangfelvételt, amelyből egyértelműen kiderült –, hogy szeretőt is tartott, szexuális kapcsolatot létesített egy nővel”.

Az ellenzéki politikus azt is mondta, hogy a Fidesz kormányzása során

félművelt, felkapaszkodott szervilis sutyerákoknak adnak milliárdokat olyan filmekre, amiket senki sem néz meg.

Úgy viselkedett a magyar kormány, mint az okos lány Mátyás király előtt

Vajon emlékszik még valaki a Cambridge Analytica-botrányra? Már persze az érintetteken kívül. 2016-ban ez a kis angol cég beszállt Donald Trump kampányába, majd azt állították magukról, hogy ők vitték sikerre a kampányt. Ez a politikai tanácsadó cég a „nemes cél” érdekében illetéktelenül szerezte meg 87 millió Facebook-felhasználó adatait. Amikor ez kiderült, hatalmas botrány kerekedett, amiből Mark Zuckerberg sem maradt ki, mert a közösségi oldal hanyagul kezelte a felhasználók adatait.

Ennek és az ehhez hasonló botrányoknak lett a következménye, hogy az Európai Unió rádöbbent: szükség van az úgynevezett „whistleblowing” törvényre. Az angol kifejezés szó szerint azt jelenti: „sípot fújni”, magyarul úgy mondanánk, „kongatni a vészharangot”. Jogi értelemben a közérdekű bejelentésekkel kapcsolatban használatos a kifejezés:

valaki azért „kongatja a vészharangot”, mert olyan cselekményt észlelt, amely az egész társadalomra nézve káros.

Belebukott a partikba: Boris Johnson lemondott parlamenti mandátumáról

Azonnali hatállyal lemondott alsóházi képviselői mandátumáról pénteken Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök – írja az MTI.

Döntésének közvetlen előzményeként kézhez kapta az arról szóló vizsgálati jelentést, hogy félrevezette-e a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek, partiknak az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten.

Johnson tavaly júliusban távozott a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségből, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban az általános járványügyi tilalom ellenére ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak.

Megvan, mikor lesznek az előrehozott választások Szlovákiában

Szeptember 30-ra tűzte ki Szlovákiában az előrehozott parlamenti választások időpontját Boris Kollár, a törvényhozás elnöke pénteken, s ezzel kezdetét vette a hivatalos kampányidőszak.

A szlovák parlament még január végén hagyta jóvá azt a határozatot, amellyel lerövidítette a jelenlegi törvényhozás megbízatási időszakát, és szeptember végére irányozta elő az előrehozott választásokat, ám az időpont hivatalos kihirdetése a mindenkori házelnök jogköre.

Az előrehozott parlamenti választások kitűzésére azért került sor, mert tavaly decemberben – a korábban a kormánykoalíció részét alkotó liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott szavazáson – megbukott Eduard Heger szeptembertől kisebbségben kormányzó kabinetje. A kormány bukása után Zuzana Caputová államfő megbízása alapján a Heger-kabinet ügyvezető kormányként látta el feladatait, egészen májusig, amikor Eduard Heger a felmentését kérte az államfőtől.

Kövér László szerint a kormányzatnak semmi köze Orbán Ráhelhez, Böjte atyához

Virág vagy fejsze? Avagy egyetért Ön a női lélek nagy »szakértőjének«, Böjte Csabának asszonynevelő gondolataival?

Erre a kérdésre várt választ a Demokratikus Koalíció képviselője Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, miután a Transtelex megosztotta a szerzetes anyák napi gondolatait.

Azt a Népszava szúrta ki, hogy Kövér László fideszes házelnök ezúttal visszautasította Vadai Ágnes kérdését, amire Semjén Zsolt kérte, mondván, a

Egész jövő héten a Parlament előtt terveznek tüntetni a státusztörvény ellen

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben.

A Tanítanék Mozgalom egész jövő hétre (amikorra várható a törvény vitája és szavazása) területfoglalási engedélyt kért a Kossuth térre, hogy biztosan meg tudjuk tartani a tüntetést a vita alatt, melynek időpontja egyelőre nem ismert.

– írják a közleményben.