Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőtt új tulajdonos az Euronews televízióhoz. Most a szerkesztőség közös közleménnyel reagált a tulajdonosi hátterével kapcsolatos sajtóhírekre.
Archívum címkék: Pedro Vargas David
Az Euronews magyar igazgatója szerint a NER-es kisebbségi tulajdonos meg sem próbálta befolyásolni a hírcsatorna tartalmait eddig
Kert Attila, az Euronews magyarországi vezetője portálunknak, a Media1-nek nyilatkozva azt mondta, a 2021 végén nyilvánossá vált tulajdonosváltás óta semmilyen befolyásolási kísérletet, nyomásgyakorlást vagy csak akár sugalmazást sem tapasztaltak az új kisebbségi tulajdonos részéről. Egy másik, névtelenséget kérő forrásunk azt is elmondta, hogy épp most készítenek nagy riportot Magyar Péterről és ennek a riportnak a minőségéből is leszűrhető lesz, hogy a NER megjelenése a televízió tulajdonosai között egyáltalán nem befolyásolja a működést és változatlan professzionalizmussal, az európai sztenderdek szerint végzik a munkájukat a hírcsatorna munkatársai.
Bebizonyosodott, hogy Orbánék körei finanszírozták az Euronews felvásárlását
Bár Orbán Viktor mostanáig tagadta, a Direkt36 az Expressoval és a Le Monde című francia lappal közösen kiderítette, hogy magyar kormányközeli körök vették meg a havi 145 millió nézőt megszólító Euronews európai hírcsatornát.