Best WordPress Hosting
 

Elérte Magyarországot a poláris örvény

A szombati kiterjedt esők után vasárnap hűvös, de jobbára napos időben volt részünk, és nagyon hasonló marad a folytatás is: változatos, változékony, de alapvetően hideg, néhol fagyos időben lesz részünk. Időjárásunk markáns változáson ment keresztül.

Az eddigi délnyugati áramlás északnyugatira fordult, hűvösebb levegő érkezik hazánk fölé, az épp felettünk »hullámzó« polárfront pedig gyors és gyakori frontátvonulásokról gondoskodik

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Időjárás: nem normális, ami október végén történt

Október folyamán többször, majd november legelején is országszerte tapasztalhattuk, hogy a csapadék egy része dörgés, villámlás kíséretében, vagyis zivatar formájában érkezett. A késő ősz viszont köztudottan a csendes esők időszaka, a nagy égszakadással, földindulással járó nyári zivatarok ilyenkor már jellemzően nem alakulnak ki. Elsősorban ugyanis meleg földfelszín szükséges hozzájuk, ami heves feláramlást generál, és a benne lévő nagy mennyiségű vízpára létrehozza a zivatarfelhőt – ezek az adottságok pedig leginkább késő tavasszal és nyár folyamán adottak a Kárpát-medencében.

Az októberi zivatar nem példa nélküli hazánkban, ám az ideiek nagy száma, hevessége, sőt szupercellák kialakulása nagyon is rendhagyó

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Mostantól 40 napig esni fog?

A népi időjóslások közül talán a Medárd napjához, azaz június 8-ához kapcsolódó a legismertebb: ha Medárd napján esik, akkor negyven napig esni fog. Ma, csütörtökön van a nevezett, frank püspökként szolgáló VI. századi szent ünnepnapja, az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző oldalán pedig három északnyugati megye kivételével egész Magyarországon figyelmeztető előrejelzés van érvényben a zivatarok miatt.

Sőt, Pest, Nógrád és Heves vármegyében felhőszakadásokra figyelmeztetnek, ami azt jelenti, hogy rövid idő alatt akár 50 mm-t meghaladó mennyiségű csapadék hullhat.

Van meteorológiai alapja