Archívum címkék: rövidfilm

Bármekkora Wes Anderson-rajongó is az ember, nem lehet nem meghallani azokat a fanyalgókat, akik szerint az amerikai függetlenfilm egyik ikonikus alakja az utóbbi időben túlságosan belebolondult saját, igencsak sajátos világába. Nem is olyan nehéz ez, hiszen Anderson olyan hatásosan alkotta meg saját, hamisítatlan szerzői kézjegyét, hogy egy ideje úgy tűnik, képtelen szabadulni tőle. Semmihez sem hasonlítható látványvilága, erős szimmetriafétise, rikító színei, Bill Murray és Owen Wilson, az irónia és az abszurd tökéletes elegye, a faarccal előadott monológok – elég csak egy kockát látni belőle, hogy tudjuk, kinek a filmjét nézzük. Ami pedig ennyire egyedi, ennyire más, ennyire ironikus, ugyanakkor ennyire ugyanolyan, ott nem lehet csodálkozni azon sem, hogy a mémek, generátorok és filterek világában tömegtermékké válik – elég csak az #accidentallywesanderson hashtagre gondolni, vagy fotósorozatok egész sorára, amelyekben mindent wesandersonosítanak.

Persze Anderson öntudatosabb szerző annál, hogy csak azért lépjen ki imádott világából, mert az filterré lett, ám az utolsó két filmje fontos bizonyíték arra, hogy egy ideje nehéz eldönteni: paródia ez vagy sem? Míg sokáig elbűvölt, az utóbbi időben inkább lefárasztott az andersoni világ, ahogy vizuális maximalizmusába és öncélú mesterkéltségébe fullasztotta a nézőket. Az említett két filmben, a Francia kiadásban és az Asteroid Cityben oly módon járatta csúcsra mindezt, hogy vélhetően még a keménykötésű rajongók is elgondolkodtak, meddig lehet a szimmetrikus világokba helyezett sztárhadak szövegelését élvezni. És mivel Anderson filmjeiben a vizualitás az úr, azt is kísérhette némi aggodalom, hogy beállt Netflix-rendezőnek, ami azt jelentette, hogy a kisképernyőre szánja filmjeit.

Netflix