Gróf Széchenyi Istvánt legnagyobb formátumú politikai ellenfele, Kossuth Lajos nevezte a legnagyobb magyarnak: „Ujjait a kor ütőerére tevé, és megértette annak lüktetéseit, és ezért, egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak.” Széchenyi volt a magyar liberalizmus első nagy, programadó politikusa, a XIX. századi reformmozgalom egyik elindítója, motorja, eltökélt harcosa. A rendi Magyarország társadalmi, gazdasági és politikai megújításának szentelte életét, és valahol ez vezetett a halálához is.
A legnagyobb magyar gyakorlatilag egyik napról a másikra cserélte fel miniszteri székét egy elmegyógyintézeti, pontosabban egy magánszanatóriumi lakosztályra 1848. szeptember 5-7-én, ahonnan már soha nem tért haza: 12 évvel később, pisztollyal oltotta ki az életét 68 éves korában.
Miért került Széchenyi a „bolondok házába”? Hogyan változott állapota és milyen élete volt Döblingben? Miért döntött végül az öngyilkosság mellett? A korszak kutatóját, Dr. Melkovics Tamás történészt, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatóját kérdeztük.