Best WordPress Hosting
 

Megvan a végösszeg: 4,4 milliárd forintból építették újjá a Sámándobot Karcagon

Az elmúlt években többször is beszámoltunk a 2015-ös milánói világkiállításra készült, majd végül Karcagon újra felállítani tervezett Sámándob kacskaringós sorsáról.

A súlyos milliárdokért hazaszállított, majd a nem megfelelő körülmények közt való tárolás miatt jórészt szétrohadt elemek újbóli összeillesztése, javítása, illetve cseréje hosszú éveken át zajlott, a 2022 márciusában indult építési munkák pedig végül csak nagy csúszással, 2024 februárjának utolsó napjaira értek véget,

cserébe azonban pinceszintet, előcsarnokot, illetve színeket és rendezett környezetet is kapott az épület.

Varga Mihályék nem tagadják: 425 forintos euróval számolnak az őszre

Brüsszelre mutogatva adott elutasító választ Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető ama írásbeli megkeresésére, hogy a mostani, 370 forint körüli euróárfolyam tükrében miért 425 forintos szintből kiindulva állapítottak meg a benzinre és a gázolajra január 1-től literenként bruttó 41 forintos jövedékiadó-emelést – olvasható a lapban.

Az ellenzéki politikus korábbi becslései szerint a 370 forintos euróárfolyamból „csak” bruttó 15-17 forintos jövedékiadóemelés következne. Az uniós szabályok szerint az adott év jövedékiadó-szintjét a megelőző október eleji euróárfolyam alapján kell kiszámítani, ami egyelőre értelemszerűen nem ismert.

A megkeresés idézi Varga Mihály pénzügyminiszter törvényjavaslathoz fűzött magyarázatát, miszerint az adót az uniós előírások miatt emelik. Ezzel kapcsolatban a szocalista honatya rögzíti, hogy a benzin és a gázolaj jövedéki adójának uniós alsó szintje, amiként 2010 óta, így most sem változott.

Nem árulja el a kormány, 425 forintos eurót vár-e októberre

Tóth Bertalan arról kérdezte a pénzügyminisztert, valóban arra számít-e, hogy októberre 425 forint lesz egy euró. Kérdésére Varga Mihály államtitkára reagált, de érdemi választ nem adott. Tállai András a kormány által beterjesztett üzemanyagokat érintő jövedékiadó-emelésre sok-sok brüsszelezéssel válaszolt. Mutatjuk.

A jövedéki adó szintje Brüsszel előírására módosul. Évek óta kéri Brüsszel, hogy Magyarország emelje meg az uniós szintnél alacsonyabb jövedéki adó szintjét. Magyarország pedig évek óta kockáztatta a kötelezettségszegési eljárást azzal, hogy az uniós szintnél alacsonyabban határozta meg a jövedéki adó mértékét.

Tállai András szerint az Orbán-kormány a végsőkig kitartott, de elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor