Best WordPress Hosting
 

Mégsem jár Magyarországnak a 10 milliárd euró? Napokon belül szavazhat az EP

Napokon belül szavazhat az Európai Parlament azzal kapcsolatban, hogy bíróság elé idézzék-e az Európai Bizottságot. Hogy miért? A Magyarországnak ítélt 10,2 milliárd euró miatt.

Mi történik? Február 1-jén szavazhat az Európai Parlament, hogy bíróság elé citálják-e az Európai Bizottságot a Magyarországnak felszabadított 10,2 milliárd euró miatt, írja a Népszava, bennfentes parlamenti forrásra hivatkozva.

Miért történik mindez? Az Európai Bizottság december közepén döntött a 10,2 milliárd euró felszabadításáról, miután közlésük szerint Magyarország teljesítette az úgynevezett horizontális feljogosító feltételeket. Az EP szerint a biztosi kollégium azonban úgy ítélte oda az összeget Magyarországnak, hogy a nemzeti hatóságok nem hajtották végre a cserébe elvárt igazságügyi reformot. A múlt héten elfogadott állásfoglalásában már kilátásba helyezték a perindítást. Ha keresetet indítanak, valószínűleg a 10,2 milliárdról szóló döntés megsemmisítését fogják kérni.

VálaszOnline: Fidesz-közeli egyesületek és alapítványok kapták a Városi Civil Alap csúcstámogatásainak 87 százalékát

A választások közeledtével 2021 és 2022 után 2024-ben is megnyitotta a kormány a Városi Civil Alap (VCA) nevű többmilliárdos pénzcsapot – írja a VálaszOnline. A lap összesítése szerint a forráselosztás szinte kizárólag a Fidesz érdekében történik: a győzteslistákból kigyűjtötték a legsikeresebb 251 városi szervezetet és azt találták, hogy a csúcsdíjazott egyesületek, alapítványok 87 százaléka a Fidesz „leányvállalata” vagy szövetségese.

A magyar kormány három éve nyilvánvalóvá tette, hogy nem tart igényt a Norvég Alapból járó 77 milliárd forintra, inkább létrehoztak a Miniszterelnökség által biztosított forrásból egy „idegen érdekektől mentes” pénzosztó mechanizmust, melybe a kormány oda juttatja el a támogatásokat, ahová csak szeretné. Ez lett a 2021-ben 4,4 milliárdos kerettel meghirdetett VCA, melyet aztán a 2022-es választási évben már 4,8 milliárddal nyitottak újra, nemrég pedig az idei két voksolás (európai parlamenti, önkormányzati) előtti 4,8 milliárdos eredményt is kihirdették.

A VálaszOnline cikke szerint a három lezárt pályázati forduló és a kiosztott összesen 14 milliárd forint után egyértelműen kijelenthető, hogy a Fidesz „gigantikus, választásokon is bevethető álcivil hálózatot épített három év alatt – rengeteg állami forrás felhasználásával.”

Több válságtámogatást osztott ki Magyarország, mint bárki más az EU-ban

GDP-arányosan Magyarország nyújtotta a legtöbb állami támogatást az EU-tagállamok közül, hogy ellensúlyozza a háború és az energiaválság hatásait. Az utolsó fillérig vissza kell majd fizetni.

A bruttó hazai termék (GDP) arányában Magyarország nyújtotta az EU egészében a legtöbb állami támogatást az ukrajnai háború és az energiaválság hatásainak ellensúlyozása céljából könnyített uniós szabályok keretében. Ezt Margrethe Vestager versenypolitikai biztos, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke mondta el a Szabad Európának és néhány más európai lapnak adott interjúban.

A Szabad Európa azt írja, az EB-hez eljuttatott előzetes adatok alapján GDP-hez mérten Magyarország nyújtotta a legtöbb állami támogatást hazai cégeknek az EU-ban. Ezt annak a rugalmas támogatási programnak (ideiglenes válság- és átállási keretnek) a keretében tette, amit a bizottság 2022 márciusában, nem sokkal az orosz invázió megkezdése után vezetett be ideiglenes jelleggel, hogy enyhítse a háború következményeit.

Sokkoló számok: rengetegen élhetnek Magyarországon emberhez nem méltó körülmények között

Az ismertetett tanulmányok alapján az általános infláció, ezen belül a lakhatásra fordított háztartási kiadások növekedése súlyosan érintette a lakhatási szegénységben élőket. Úgy tűnik azonban, hogy ez a kormánynál nem vitte át az ingerküszöböt, ugyanis nemigen intézkedtek, hogy a rászorulókat megsegítsék. Az elérhető számok alapján szinte semmit nem költenek szociálisan célzott lakhatási támogatásokra, például a köztulajdonú lakások számának bővítésére, fenntartására, felújítására. Mi több, 2023-2024-ben a középosztály lakhatásának támogatására is jelentősen kevesebbet fordít a kormány.

2022-ben csúcson volt a lakástámogatás, azóta satuféket nyomtak

Hogy pontosan mennyit költ lakástámogatásra a kormány, azt nem is olyan egyszerű megmondani. A „Lakástámogatások” költségvetési cím tartalmazza a legtöbb, a kormány vezető lakáspolitikai eszközei közé tartozó kiadást – ismertette a „Kormányzati szakpolitikák és költségvetési kiadások” tanulmány szerzője, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója, Czirfusz Márton. 2022-ben folyó áron 635,3 milliárd forint kiadást számoltak el ezen a költségvetési soron. Reálértéken számítva 2022-ben a „Lakástámogatások” költségvetési címen elszámolt kiadások a rendszerváltás utáni időszak legmagasabb értékét mutatták. Az emelkedés oka a kutató szerint elsősorban az otthonfelújítási támogatás igénybevételének volt köszönhető. A költségvetés kitekintő adatai alapján, illetve az alábbi árbán pedig az látszik, hogy a kiadási maximumot a kormány a következő években a rendszerváltás utáni mélypontra vágja vissza.

Demjén Rózsi, Havasi Balázs és lovas terápia – közel hétmilliárdot költött szponzorációra az állami MVM

Két év alatt csaknem 7 milliárd forint értékben kötött szponzorációs és egyéb szerződéseket a Magyar Villamos Művek – írja keddi cikkében az rtl.hu a birtokába került dokumentumokra hivatkozva.

A portál szerint az állami vállalat szerződései alapján az látszik, hogy, amikor az adófizetői pénzek elköltéséről kell dönteni, akkor az MVM – az igen jelentős kulturális és karitatív támogatások mellett – NER-közeli cégekkel és magánszemélyekkel is szerződik.

Az rtl.hu által megszerzett dokumentumok alapján például a Magyar Villamos Művek szponzorálta az Antall József Tudásközpont egyik rendezvényét (AJTK) is, ráadásul azok után, hogy a szervezetről a Direkt36 megírta: megkérdőjelezhető módon költöttek el csaknem 4 milliárd forintnyi állami támogatást. A Direkt36 cikkének megjelenése után a Miniszterelnökség vizsgálatot indított, és megállapította, hogy törvénytelenség ugyan nem történt, de a kifizetések egy részét „nem lehet összeegyeztetni a jó erkölccsel”. Gulyás Gergely miniszter 2021 szeptemberében azt is bejelentette: az állam semmilyen támogatást nem ad a jövőben az Antall József Tudásközpontnak. Az rtl.hu megkérdezte a Magyar Villamos Művektől, hogy az ismertté vált problémák után miért tartották indokoltnak a támogatást, de az ezzel kapcsolatos kérdésükre nem érkezett válasz.

Ezeket a NER-vállalkozásokat támogatja a Szerencsejáték Zrt.

Többnyire jól ismert NER-kedvencek között osztott szét nagyjából félmilliárd forintot két hónap alatt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó cége. Tiborcz, Pataky Attila, Szijjártó testvére, Rogán szomszédja a szerencsések között.

Évek óta visszatérően és rendszeresen megkapják a maguk sokmilliós szponzorpénzeit bizonyos cégek. Tizenöt, javarészt már korábban is támogatott szervezet között osztott szét az elmúlt két hónapban mintegy 500 millió forintot a Szerencsejáték Zrt. szponzorcége.

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. augusztusban tíz cég és szervezet között osztott el 268,7 millió forint + áfa szponzorációs támogatást, és hárman kaptak adómentes közérdekű adományt további 45 milliós értékben, szeptemberben pedig három újabb szervezet kapott összesen nettó 128,7 milliót – írja a hvg.

Az Orbán Ráhelhez köthető turisztikai alapítvány fölözte le a Szerencsejáték-támogatások harmadát

Egyre inkább a NER politikai céljait kiszolgáló szervezetek részesülnek a Szerencsejáték Zrt. adományozásra létrehozott leányvállalatának támogatási programjából – derül ki a G7 által készített friss elemzésből. Ez a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. adományozási és szponzorációs gyakorlatát vizsgálta a nyilvánosan elérhető szerződések alapján az elmúlt öt évre vonatkozóan. Ebből többek között az vált nyilvánvalóvá, hogy

a Szerencsejáték támogatásainak 62 százaléka került a Fidesz mellett aktívan kiálló szervezetekhez, mellettük felszólaló személyek vállalkozásaihoz, vagy a NER-politikáját végrehajtó állami vagy nonprofit szervezetekhez.

Az évek során egyre nőtt a NER-kötődésű támogatások aránya: míg 2015-ben 37 százalék volt, idén már 76 százalék volt ez az arány.

Elég lenne száz agrárcég között szétosztani a vidékfejlesztés 750 milliárdját 

A magyar agráripar alapját jelentő mezőgazdaság jó alapokon nyugszik a szakértő szerint, de a versenyképesség javulásához az élelmiszeripari lábnak is erősödnie kell. Az ágazati vidékfejlesztési támogatásokra rendelkezésre álló mintegy 750 milliárd forint elosztásakor szerinte figyelni kellene arra, hogy ne „ezer cég” között osszák fel a keretet, hanem elég lenne száz – vagy még kevesebb – vállalkozás között. A koncentráció a hatékonyságot szolgálná a Mészáros Lőrinc résztulajdonában lévő bank szakértője szerint, akit a „Lölő-jelenséggel” kapcsolatban is kérdeztünk – ágazati fókusszal.

Hollósi Dávid a reálbérek várható emelkedése ellenére nem remél ugrásszerű felépülést a lakossági fogyasztásban, és az sem biztos, hogy a gyors ütemben növekvő lakossági folyószámlahitel-állomány mögött a napi fogyasztási cikkek vásárlása áll. Az agráriumban is azt tapasztalják, hogy hosszabb idő alatt megtérülő fejlesztésekre vesz fel rövid lejáratú hiteleket a vállalkozások egy része – már amelyik egyáltalán belefog beruházásba manapság –, vagyis ebben a körben is hiányzik a pénzügyi tudatosság.

Ennyit kapott Budapest az EU-tól lakhatásra

Megfizethető, biztonságos és fenntartható lakhatási lehetőségek bővítésére fordítaná Budapest azt a kétmilliárd forintot, melyet közvetlen európai uniós forrásként lakhatási programra kapott a főváros.

Budapesten lakhatási válság van, és a központi kormányzat lakáspolitikája nem segíti elő a megfizethető, biztonságos bérlakásszektor bővítését, amelynek kulcsfontosságú szerepe volna a válság enyhítésében – írta a Fővárosi Önkormányzat közleményében.

A támogatást az önkormányzat által vezetett konzorcium nyerte el az Európai Unió EUI – European Urban Initiative városfejlesztési programjában, a New European Bauhaus keretében meghirdetett pályázaton.