Best WordPress Hosting
 

Gigantikus halat mosott partra a tenger Ausztráliában

Gigantikus halat mosott partra a tenger Ausztráliában – írja az ABC News. A beszámolók szerint az állat akkora, mint egy kisebb étkezőasztal, furcsa kinézete pedig számos bámészkodót vonzott a helyszínre.

A szakértők szerint a tetem egy óriás holdhalé (Mola alexandrini) lehet, amely hatalmas méretéről ismert. A partra sodródott példány hossza mintegy 2,7 méteres, magassága pedig az uszonyával együtt eléri a 2,2 métert.

Ezek a hatalmas halak gyakran 1 tonnát is nyomnak, és főként medúzákkal táplálkoznak. Leginkább több mint 200 méteres mélységben érzik jól magukat, ezért viszonylag ritkán látni őket, viszont csendesebb időkben olykor felúsznak a felszínre is, ahol a napfényben sütkéreznek. Angol elnevezésük, a sunfish (naphal) ebből a szokásból ered.

Sosem látott állatot találtak a tenger mélyén

Sosem látott állatot fedeztek fel a tengermélyén, Nagy-Britannia partjainál – írja az IFLScience. Az új faj (Pleurobranchaea britannica) példányát krémszínű, fehér pettyekkel borított tengeri csigaként írták le.

A P. britannica nagyjából 2-5 centiméter hosszú, és igazán különlegesnek mondható, hiszen eddig sosem találtak még hozzá hasonló állatot brit vizekben.

Ross Bullimore / Zoosystematics and Evolution

A valaha élt legsúlyosabb állatot fedezték fel

Rekordot döntött egy újonnan felfedezett faj, ezzel ő lett a legnehezebb ismert állat, amely valaha élt a Földön – írja a Live Science. A cetek alrendágába tartozó óriás a Perucetus colossus tudományos nevet kapta, és nagyjából 39 millió évvel ezelőtt élhetett.

Ez a gigantikus vízi emlős körülbelül 85 000-340 000 kilogrammot nyomhatott, vagyis több mint kétszer felülmúlhatta a kék bálnákat.

A kolosszális új fajról készült tanulmány szerint a P. colossus 20 méter hosszú lehetett, ami nagyjából egy bowling pálya hosszának felel meg.

116 kilós szörnyeteget húzott ki a tengerből egy kisfiú

Hatalmas, 116,5 kilogrammos, 189 centiméter hosszú halat fogott ki egy 11 éves fiú Ausztráliában – számolt be a 9 News. Jakim Azzopardi apjával és a család egyik barátjával horgászott, amikor horgára akadt a kivételesen nagy kékúszójú tonhal.

A Daily Mail cikke szerint a kékúszójú tonhalak a térségben akár 2,5 méteresre és 260 kilogrammosra is megnőhetnek, de általában csak 1,8 méteres, 100 kilós példányokat fognak ki a horgászok, így Jakim kapása igencsak ritkának számít.

A beszámolók szerint a fiú nagyjából egy órán keresztül harcolt a hallal, mire sikerült a hajójuk fedélzetére emelnie. Jakim apja elmondta, általában visszadobják a halakat, amiket kifognak, de ezesetben kivételt tettek, hiszen igazán különleges fogásról van szó.

Hihetetlenül ritka tengeri lény sodródott partra

Rejtélyes tengeri állatot mosott partra a víz az Egyesült Államokban. A kiérkező mentőcsapat tagjai elmondták, sosem láttak még ehhez hasonló lényt, úgy nézett ki, mint egy delfin és egy bálna keveréke – írja a Live Science.

A később kiérkező tudósok végül megállapították, hogy a 4,2 méteres példány egy fiatal északi csőröscet (Mesoplodon bidens), amely a világ egyik legmélyebbre úszó bálnafaja. A szakértők szerint az északi csőröscetek általában távol maradnak a szárazföldtől, így nagyon ritkán láthatják őket emberek. Éppen ezért rendkívül keveset is tudunk róluk, élettartamuk például igazi rejtély.

A mentőcsapat kiérkeztekor az állat még életben volt és csapdosott, néhány órával később azonban elpusztult. A tetemet felboncolták és megvizsgálták, az eredmények szerint az egyedet megfertőzte egy vírus, amely agyvelőgyulladást okozott nála. Ez megmagyarázza miért tévesztett irányt, és vetődött partra.