Best WordPress Hosting
 

Súlyos megszorítások Hévízen, csak a kormánysegítséggel tudnak fejleszteni

A fideszes városvezető azt mondta, megszorításokat kellett végezni az elmúlt időszakban. Példaként hozta, hogy amikor 2010-ben polgármester lett, 66 önkormányzati dolgozó volt, mára mindössze 28-an vannak, ráadásul több feladatot látnak el.

Több helyen kellett visszavágni a költségeken, például megszűnt, hogy az önkormányzat nyírja a füvet a lakosok háza előtt – ez ugyanis nem az önkormányzat kötelezettsége. „A 2020-as költségvetésben 3,2 milliárd volt a város fenntartására félrerakott pénz, plusz tartalékok is voltak, és majdnem ennyi pályázati pénz, ez 50-60 százalékkal lecsökkent, köszönhetően hogy megszűnt az idegenforgalmi adó támogatása, kevesebb az adóbevétel és visszaesés tapasztalható az iparűzési adóbevételben is.” – idézi az atv.hu Papp Gábor.

A település próbálta pótolni a kieső orosz turistákat is, korábban ugyanis  300-350 ezer vendégéjszakát töltöttek el, átlagosan 10-12 napot voltak Hévízen, és a polgármester szerint jólfizető vendégek voltak. Míg a háború előtt összesen 1 millió 250 ezer vendégéjszakával számolt összességében a fürdőváros, jelenleg örülnek, ha átlépik az egymillió vendégéjszakát – tette hozzá.

Inkább eszünk, mint nyaralunk: bezuhant a SZÉP-kártyák beváltása a szálláshelyeken

Tovább csökken a kereskedelmi szálláshelyeken beváltott Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártyák) értéke: júniusban 100 millió, júliusban pedig már 549 millió forinttal kisebb összegben fizettek így a hazai szállásadóknál, mint egy évvel korábban – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökséghez beérkező, a Központi Statisztikai Hivatal által közölt adatokból. A Covid-járvány utáni első normál nyári üdülési szezonnak számító 2021-hez képest nagyobb a visszaesés:

az idén júniusban 1,25 milliárddal, júliusban pedig 3,65 milliárddal kisebb lett a szálláshelyek pihenőkártyás bevétele.

Az inflációt is figyelembe véve még jelentősebb a csökkenés. A KSH adatai szerint ugyanis a szálláshely-szolgáltatásban az árak júniusban 23,4 százalékkal, júliusban pedig 22,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, tehát reálértéken még kisebb a SZÉP-kártyák felhasználása erre a célra.

Nem fogadhatott volna vendégeket a héten kigyulladt franciaországi üdülőhely

Nem felelt meg a tűzvédelmi előírásoknak az az északkelet-franciaországi Wintzenheimben található, fogyatékossággal élők számára fenntartott üdülőhely, ahol a héten pusztító tűzben 11-en meghaltak – derült ki a helyi ügyészhelyettes bejelentéséből.

A Strasbourg-tól mintegy 70 kilométerre délre fekvő Wintzenheimben található épületben szerdára virradóra csaptak fel a lángok, az üdülőt egy tanulási nehézségekkel küzdő emberekkel foglalkozó jótékonysági szervezet bérelte.

Nathalie Kielwasser ügyészhelyettes elmondta, hogy az épület nem esett át a kötelező biztonsági vizsgálaton és nem fogadhatott volna vendégeket. Hozzátette, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában nem tudják teljes biztonsággal megmondani, voltak-e az üdülőhelyen tűzoltókészülékek.