Best WordPress Hosting
 

Négyes karambol történt a Váci úton

Összeütközött három személyautó és egy motorkerékpár Budapesten, a Váci úton, a Radnóti Miklós utca közelében.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a főváros hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

The post Négyes karambol történt a Váci úton first appeared on 24.hu.

Újabb lépést tett a főváros a Nyugati téri felüljáró lebontása felé

Újpestről rövidesen villamossal, átszállás nélkül lehet majd átjutni Újbudára, hiszen a BKK összekötné az észak-pesti 12-es és 14-es, valamint a Deák Ferenc térig közlekedő 47-es és 49-es villamosokat – derült ki a közlekedési cég keddi sajtótájékoztatóján.

A terv megvalósításához

visszaépítik majd a Váci úton, illetve a Bajcsy-Zsilinszky úton a hármas metróvonal építése miatt megszüntetett villamossíneket, sőt, a Nyugati téri felüljáró is eltűnik majd.

Hónapok óta áll a Modiano egykori gyárának irodaházzá alakítása, a szomszéd házról azóta is hiányzik a szigetelés

Tavaly év elején derült ki: irodaházzá alakul a pesti belvárosban a régen mindennaposnak számító ipari épületek egyik utolsó túlélője, a Lehel téri csarnokkal szemben álló egykori Modiano-gyár.

A modernista struktúra történetét, illetve annak felújítására az elmúlt húsz évben tett törekvéseket bemutató hosszú cikkünk szerint a Modiano S. D. Szivarkapapír Rt. otthonaként, Szőke Imre (1879–1939) tervei nyomán 1931-re megszületett, rövidesen az ország legnagyobb ilyen jellegű üzemévé váló gyárat első tulajdonosa mindössze nyolc évig tartotta kézben.

A BKK szerint csökkentek a dugók az új biciklisávoknak köszönhetően

A metrópótló buszok sávjaiból kialakított új budapesti kerékpársávok a Váci úton és a Üllői úton a mérések szerint nem okoztak nagyobb torlódásokat, sőt még 6 százalékkal csökkentek is – közölte a BKK a Telex megkeresésére.

A  Budapesti Közlekedési Központ hozzátette azt is, nem csökkent a közúti forgalmi sávok száma azzal, hogy kerékpársávvá alakították át a buszsávokat. A BKK mobilitásfejlesztési igazgatója, Bodor Ádám a Telexnek azt mondta, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Múzeum körút egy szakaszán még nőtt is az általános forgalmi sávok száma a metrópótlás időszakához képest.

A kerékpársávokat rugalmas műanyag oszlopokkal (pollerekkel) védik, amelyek ellen korábban a mentők és a taxisok is tiltakoztak. Utóbbiak bár a korábbi buszsávokat használhatták, az új kerékpársávot nem, ezt a KRESZ szerint sem tehetik meg. A műanyag oszlopokra Bodor Ádám szerint azért volt szükség, mert sok autós nem tartotta be a KRESZ-t, és ráhajtott a kerékpársávra, veszélyeztetve a bicikliseket.

Felfegyverkezve elkövetett garázdasággal és rongálással gyanúsítják a Váci úti traffipax szétverőit

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás bűntettével gyanúsítja a rendőrség azt a két férfit, akik az illegális gyorsulási versenyek kedvelt helyszínén, a Váci út városból kivezető szakaszán kihelyezett traffipaxot működésképtelenné tette egy kalapáccsal még februárban – tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság az enbudapestem.hu-t. A két férfit kihallgatták, jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

A másik, ugyancsak a Váci útra telepített traffipaxot tavaly novemberben verték szét. Ebben az ügyben nem volt eredményes a nyomozást, nem sikerült megállapítani az elkövető kilétét.

A feltételezések szerint nem öncélú rongálások történtek, hanem az útszakaszon gyakori illegális gyorsulási versenyek elől akarták elhárítani az akadályokat, ami az Árpád hídon történt múlt szombati halálos biciklisgázolás miatt újra nagyobb figyelmet kapott. Karácsony Gergely főpolgármester  rendszerszintű problémának nevezte az Árpád hídon történt tragédiát, ami sebességmérő kamerákkal és a kemény büntetésekkel megelőzhető lett volna.