Best WordPress Hosting
 

A TV2 is hirdetést adott fel a Fideszt kisegítve, háborúval riogatva

A TV2 Tények Extra című műsorának „politikai szpotja” fizetett hirdetésként pörög a legnagyobb közösségi médiás felületen, kormánypárti szlogent visszhangozva. A politikai reklámozás szabályait cselezik ki vele.

Megszűnik a Jelen című hetilap nyomtatott kiadása

A Lakner Zoltán által vezetett újság online lapként működik tovább, de olykor-olykor még lesznek eseti nyomtatott kiadványaik is.

Külföldi befektetőkhöz került a szaúdi óriáscég új részvényeladásának bő fele

Szaúd-Arábia az Aramco 11,2 milliárd dolláros minapi részvényeladásának több mint felét külföldi befektetőknek értékesítette, és így több, mint 120 nemzetközi befektetőt vont be az óriásvállalatba, a bevételeket valószínűleg a szaúdi szuverén alapba irányítják – tudta meg a Reuters két forrástól.

„Elegem van az ellenzéki finghegyezésből” – Magyar Péter követői a kampányról és a jövőről

Magyar Péter kampányzáró nagygyűlést tartott a Hősök terén: a főpolgármester-választásról, a kampányról, a választási esélyekről és a jövőről kérdeztük szimpatizánsait.

The post „Elegem van az ellenzéki finghegyezésből” – Magyar Péter követői a kampányról és a jövőről first appeared on 24.hu.

Megvan a béralku a Dunaferr üzemében

Megszületett a Dunaferr üzemében a munkavállalói juttatásokról, benne a béremelés részleteiről, a megállapodás a felek között, amelynek a lényege az, hogy 150 ezer forint bónuszt és 43 ezer forint alapbérfejlesztést vállalt a munkáltató – derült ki a Dunaújvárosi Hírportál beszámolójából.

Óriási jutalmat fizet egy orosz cég az Ukrajnában lelőtt F16-osokért

A Fores nevű orosz cég 15 millió rubel, azaz pénteki záróárfolyamon mintegy 68 millió forint, jutalmat fizet az első F-16-os vadászgépért, amelyet Ukrajnában sikerült lelőni – közölte Szergej Smotyev vezérigazgató a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum apropóján az orosz TASZSZ tudósítása szerint.

Óriási jutalmat fizet egy orosz cég az Ukrajnában lelőtt F16-osokért

A Fores nevű orosz cég 15 millió rubel, azaz pénteki záróárfolyamon mintegy 68 millió forint, jutalmat fizet az első F-16-os vadászgépért, amelyet Ukrajnában sikerült lelőni – közölte Szergej Smotyev vezérigazgató a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum apropóján az orosz TASZSZ tudósítása szerint.

Hova áradjon a Tisza ott, ahol nem lehet rá szavazni? – Magyar Péter nagygyűlésén kérdeztük a választókat – videó

A Tisza Párt csak az EP-választásra és Budapesten állított listát, ezért Magyar Péter választások előtti utolsó összetartásán, a Hősök terén arra voltunk kíváncsiak, a hívei hogyan osztják meg a szavazataikat a többi párt között az önkormányzatokban. Bábel Vilmos és Bokros Dorottya videója.

Kategoria HVG

Kiszivárgott: Magyarországot is érintő távközlési felvásárlás kivizsgálásába kezd az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a jövő héten elindítja azt a hivatalos vizsgálatot, amely magyarországi, bulgáriai, szerbiai és szlovákiai távközlési eszközök felvásárlását célozta – tudta meg a Financial Times az ügyet ismerő három forrástól. A lépés azért jelentős, mert ez az első alkalom, hogy a brüsszeli testület él a friss felhatalmazásával, amely külföldi állami támogatások vizsgálatával kapcsolatos, és a jelek szerint most az Egyesült Arab Emírségek kormányának többségi tulajdonában álló felvásárló áll a célkeresztben, amely tavaly 2,2 milliárd euróért felvásárolta a cseh PPF csoportot.

A nap legfontosabb hírei – 2024. június 8.

Ilyen volt Magyar Péter kampányzáró nagygyűlése a Hősök terén – tudósítás percről percre

A hajrában új erőre kapott a Fidesz, Magyar Péter az ellenzéket válthatja le

Így függ össze Sanyi kakas halála és a kampány Békéscsabán – helyszíni riport

Az Európai Zöld Párt elhatárolódik az LMP-től és Karácsonyt szeretné Budapest főpolgármesterének

Az Európai Zöld Párt (EGP) ismételten kifejezte, hogy Karácsony Gergelyt támogatja a főpolgármesteri címért való versenyben, nem a tagpártjuk jelöltjét, Vitézy Dávidot. Európa városvezetői kiálltak Karácsony Gergely mellett.

„Az Európai Zöld Párt Európa-párti és demokráciapárti mozgalomként elkötelezett a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor szélsőjobboldali, Európa-ellenes és populista rezsimje elleni küzdelemben” – írják. Úgy vélik, hogy Karácsony második győzelme elengedhetetlen a magyarországi Európa-párti és demokratikus mozgalom megerősödéséhez.

„Az egyik magyarországi tagpártunk, az LMP – Magyarország Zöld Pártja döntése, hogy Vitézy Dávidot, Orbán Viktor előző kormányának volt államtitkárát támogatja budapesti főpolgármester-jelöltként, e célok elmaradását kockáztatja” – írták a közleményben.

Komoly tudós volt, most Mexikó első női elnökeként vár rá komoly feladat: meg kell állítania a bűnbandák vérengzését

A 22 milliós Mexikóváros korábbi polgármestere, Claudia Sheinbaum nyerte meg a június 2-i elnökválasztást Mexikóban, ezzel ő az első nő és az első zsidó száramzású elnöke az erősen katolikus országnak. A 61 éves klímakutató simán legyőzte ellenfelét, az ellenzéki pártok koalícióját képviselő korábbi szenátort, Xóchitl Gálvezt. A szavazatok 95 százalékának megszámolása után Sheinbaum a voksok több mint 59 százalékát szerezte meg, fő kihívója, aki szintén az első női elnök lehetett volna, 28 százalékot kapott.

A 200 éves köztársaságunk történetében én leszek Mexikó első női elnöke. De nem egyedül érkeztem. Mindannyian megérkeztünk hősnőinkkel együtt, akik a hazát adták nekünk, őseinkkel, anyáinkkal, lányainkkal és unokáinkkal együtt

– mondta győzelmi beszédében az októberben hivatalba lépő Sheinbaum, miután statisztikailag már behozhatatlan előnyre tett szert.

Egy nap alatt három embert támadott meg cápa Floridában

Két cápatámadás is történt Floridában pénteken – számolt be róla a The Guardian. Az egyik áldozata egy 45 éves nő volt, a másik során pedig egy 15 és egy 17 éves lány sérült meg.

A USA Today értesülései szerint a középkorú nő jelentős sebesüléseket szenvedett, és helikopterrel szállították kórházba. Ott aztán amputálni kellett bal karjának egy részét sebei súlyossága miatt.

A másik incidensben két kamaszlányt harapott meg egy cápa, miközben barátaikkal fürödtek a tengerben. Az ABC News úgy tudja, kettejük közül csak az egyikük sérülése volt súlyos, őt szintén helikopterrel vitték kórházba.

Vészhelyzet a napelempiacon, családok tömegei kényszerülhetnek súlyos kifizetésekre az állam helyett

Vészhelyzet alakult ki a magyarországi lakossági napelemtelepítési piacon előző napelemes pályázat rendkívül elhúzódó lebonyolítása miatt, és azonnali kormányzati beavatkozás nélkül családok tömegeinek kellene az állam helyett anyagilag helyt állni a beruházásokért – hívta fel nyilvános levelében a figyelmet a minap a legnagyobb magyarországi napelemes szövetség.