Best WordPress Hosting
 

Jóska álnéven bekéredzkedett egy testvárpárhoz éjjel, hogy hozta a tartozását, de mást akart

Megfenyegettek és kiraboltak egy  testvérpárt Békésen. A bejelentést tevő nő és a testvére elmondta, hogy az édesanyjukkal voltak otthon, amikor egy férfi éjfél után bekéredzkedett hozzájuk azzal, hogy hozta a tartozását.

Korábban találkoztak már vele, és pénzt is kért tőlük. Akkor Bélaként mutatkozott be nekik, de azon kívül, hogy hogyan néz ki, nem tudtak róla többet, mert nem ismerték.

Miután beengedték, a férfi erőszakossá vált, és azzal fenyegette őket, hogy rájuk gyújtja a házat, ha nem adnak neki pénzt. Miután a nő adott neki, a férfit lökdöste, és elérte, hogy ő is adjon neki néhány ezer forintot, majd elment.

Megkérdeztük az RTL-t, mi lesz a kocsmai szurkolásokkal, a net nélküliekkel és a határon túliakkal, miután a BL-meccsek többsége áttelepül az RTL+ streamingplatformra

Most, hogy beigazolódott, hogy 2024 őszétől elsősorban az előfizetéses alapú RTL+ internetes platformon lesznek láthatók az UEFA Bajnokok Ligája (BL) labdarúgó meccsei az M4 Sport helyett, számos kérdés vetődik fel azzal kapcsolatban, mi lesz például azokkal, akik a határon túlról néznék a meccseket, vagy nincs stabil internetük vagy okostévéjük, illetve mit kell tenniük azoknak a nyilvános helyeknek, például puboknak, amelyek szeretnék kivetíteni a meccset. Mutatjuk az RTL Magyarország válaszait.

Újabb brutális esők érkeznek

Az elmúlt hetek brutális felhőszakadásai után a hétfői verőfényes napfény visszahozta a nyarat. Mintha az időjárás is beleunt volna a sok csapadékba, és az új héttel új lapot nyitott – de mint látni fogjuk, Medárd nem hagyott még fel az „esőcsinálással”, csupán egy kis szünetet tart az újabb nagy hullám előtt.

Észak felől átmenetileg szárazabb levegő érkezik térségünkbe, a hét első felében az ország legnagyobb részén nem várható érdemi csapadék. Csütörtöktől azonban fordul a kocka

–  mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket.

Merényletkíséret után is újra indul a magyar gazdaság ütőere

A Gazprom közlése szerint a Török Áramlaton keresztül Törökországba, valamint Dél- és Délkelet-Európába kék üzemanyagot szállító gázszállítás a június 5. és 12. közötti tervezett karbantartási munkálatok után újraindult. A Magyarországot földgázzal ellátó vezeték ellen robbantásos merényletet akartak végrehajtani az orosz hadsereg közlései szerint.

Aggódik a zaporizzsjai erőmű hűtése miatt a NAÜ

A helyszínen szeretné kivizsgálni az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynöksége (NAÜ), hogy a Nova Kahovkai vízerőmű felrobbantása után mennyire megoldott Európa legnagyobb atomerőművének hűtése. “A kahovkai víztározó vízszintje gyors tempóban csökken a gát sérülése óta, de a ZNPP (az atomerőmű nevének angol rövidítése) hétvégi jelentése szerint az elmúlt kb. egy napban stabilizálódott a zaporizzsjai hőerőműnél, ahol az atomerőmű hűtőtavának szivattyúállomásai is vannak” – írta jelentésében.

Az adatok szerint a szivattyúállomásnál jelenleg 11,27 méter a vízszint, míg a gát felrobbantása előtt 17 méter volt.

A Nova Kahovka-i gát 2023. június 6-án. Mint látható, már alig van vízszintkülönbség a gát két oldalán, pedig maga a gát amúgy 30 méter magas volt, és 17 méter magas vízfalat tartott vissza. Fotó:  HANDOUT/AFP

Hajdú Péter távozik a TV2-től: Kreatívabb ember vagyok egy tanácsadói státusznál

Már csak három hétig lesz tanácsadói szerepben Hajdú Péter a TV2 elnöke, Vaszily Miklós mellett. A mostanság YouTube-ra műsort gyártó tévés egyebek közt erről is beszélt a Blikk megkeresésére.

Amikor a Mediavivantis vezérigazgatója voltam, a tulajdonos Vaszily Miklós volt, aki nem mellékesen a TV2 elnöke. Minden évben hoztam az üzleti tervet: 150 százalékkal teljesítettük túl a tervezett kereskedelmi bevételeket, 200 százalékkal a nézettségi terveinket. Aztán a gazdasági válság miatt koncepcióváltás történt a Mediavivantisnál, és a meglévő 55 fős csapatból mindössze hetet tartottak meg. Kijelentették, hogy nem készül több saját gyártású műsor, így már nem volt szükség rám sem. De a tulajdonos elégedett volt velem, ezért döntött úgy, hogy a korábbi, vezérigazgatói fizetésemért legyek az elnöki tanácsadója. Egy évre kötöttünk megállapodást, és abban maradtunk Vaszily Miklóssal, hogy a szerződés lejárta előtt átbeszéljük a jövőt. Ez meg is történt, és mindketten egyetértettünk abban, hogy én kreatívabb ember vagyok egy tanácsadói státusznál.

Hajdú arra is kitért, mi egy tanácsadó feladata: „Kerülgethetjük a forró kását, de én kimondom: az, ha valaki tanácsadó, az leginkább arról szól, hogy kap egy gesztust. Azonban egy kreatív embernek egy ilyen állás nem elégíti ki a vágyait, még akkor sem, ha olyan ember mellett dolgozhat, mint Vaszily Miklós. Tanácsadóként olyan versenykorlátozásom volt, hogy más csatornához nem mehettem, ami alól egy kivétel volt, az RTL reggeli műsora egy alkalommal, miközben több lehetőségem is lett volna a szereplésre. Sem nekem nem volt ez egy komfortos helyzet, sem Miklósnak. Korábban operatív feladatokat oldottunk meg együtt a Vivantisnál, most elméleti síkon beszélgettünk”.

Egy negyedik emeleti lakás ablakából esett ki egy gyerek Cegléden

Kiesett egy 7 éves gyerek egy ceglédi társasház negyedik emeleti lakásának ablakából a hétvégén – írja a Blikk. A portál értesüléseit a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense is megerősítette.

A gyermek túlélte a balesetet, de súlyos sérülésekkel vitték kórházba, csonttörést szenvedett

– közölte Hadházi Kornél.

Samuel L. Jackson ugyan Tony-díjat nem nyert, de villámgyorsan mémesedett

Nem nyert díjat, Twitteren mégis mindenki Samuel L. Jacksonról posztol. Az amerikai színészt jelölték a Tony-díjra legjobb férfi főszereplő kategóriájában a The Piano Lessonben nyújtott alakításáért, ám végül nem ő, hanem az est egyik nagy győztese, a Leopoldstadt főszereplője, Brandon Uranowitz kapta az elismerést. A szokásos osztott képernyőn az összes jelölt arca látszódott, amelyek közül a hír hallatán négyen a megszokott módon reagáltak: Uranowitz könnyekben tört ki, három jelölt pedig mosollyal és elismerő bólogatással tapsolta meg a győztest. Nem úgy, mint Jackson, aki már a kihirdetést is meglehetősen rezignált arccal várta, a név elhangzása után a teljes közömbösség látszódott rajta, sokan még egy szemforgatást is véltek felfedezni az ábrázatán.

Jackson egyébként nem először nem bírta palástolni érzéseit: 1995-ben, mikor Martin Landauval szemben alulmaradt az Oscaron, tisztán kivehető, hogy egy dühös shit hagyja el a száját.

The post Samuel L. Jackson ugyan Tony-díjat nem nyert, de villámgyorsan mémesedett first appeared on 24.hu.

Maffiafilm jelenettel reagált Orbán Viktor, hogy Soros György átadja birodalmát

Miután Soros György 92 éves amerikai-magyar milliárdos közölte, hogy fiának, Alex Sorosnak adja át 25 milliárd dolláros pénzügyi birodalmának irányítását, Orbán Viktor is reagált. A miniszterelnök – aki főellenségének tartja Sorost – a Twitteren A Keresztapa című film egyik jelenetével kommentálta a hírt. A kormányfő által megosztott jelenetben a maffiacsalád feje, a Marlon Brando által megszemélyesített Don Corleone átadta a család irányítását, és tanácsokat ad fiának, akit Al Pacino alakít.

Orbán Viktor – aki maga is Soros-ösztöndíjjal tanult Angliában – a jelenthez csak annyit írt:

Soros 2.0

Most végre bárki kipróbálhatja magát az egyik legjobban fizető szakmában

A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben is van olyan terület, ahol egy fél éves — akár munka mellett is végezhető — képzés után, jellemzően pár hónapon belül álláshoz lehet jutni, ráadásul 3-6 év tapasztalattal már átlagosan bruttó 1 millió forintnál is többet lehet keresni. Arról nem is beszélve, hogy az ezen a területen dolgozók gyors előléptetéssel számolhatnak, és túlnyomó többségük számára a külföldi munkalehetőség és a home office is opció – ezek derülnek ki a PROGmasters IT képzési központ több száz végzettje körében készített felmérésből. Most több képzés is indul azok számára, akik karriert váltanának, ezekre még bárki jelentkezhet, ráadásul a jelentkezés nem jár semmilyen kötelezettséggel.

Június 24-én bárki ingyenesen belekóstolhat a programozásba

Persze teljesen érthető, ha elsőre ijesztően hangzik, hogy “Válts karriert és állj programozónak”, hiszen honnan tudhatná bárki is, hogy alkalmas-e erre a pályára. Éppen ezért a PROGmasters június 24-én, szombaton 10 órától CODE&PIZZA ingyenes programozó napot szervez, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár. A személyes esemény résztvevői a PROGmasters mentorainak segítségével a mesterséges intelligenciát is felhasználva próbálhatják ki a programozást, sőt, elkészíthetik életük első szoftverét. Tehát ha valaki szeretné kideríteni, neki való-e a programozás, érdemes most azonnal jelentkeznie az ingyenes eseményre, hiszen a helyek száma korlátozott!