A mariupoli csapat alapítói Jana Vinokurova klubelnök és Karina Kulakovszka edző, akik 2009-ben ismerkedtek meg, együtt játszottak az Illjicsivka csapatában. Mikor az Illjicsivka vezetőségét 2015-ben pénzügyi visszaélések miatt diszkvalifikálták, a csapat futballistái úgy döntöttek, hogy saját klubot alapítanak. A nulláról indultak, de négy év alatt bajnokok lettek a másodosztályban, hét év alatt pedig az élvonal negyedik helyéig juttatták a csapatot. Ugyanebben az évben, 2021-ben a városi önkormányzat úgy döntött, nem támogatja tovább őket, és annak érdekében, hogy a csapatot fenntartsák, Jana és Karina egy vállalkozást indítottak. A Vlaszne virobnictvo néven futó cég félkész élelmiszereinek gyártásán az edzések után fennmaradó időben a női focisták is dolgoztak.
Három hónap alatt jutottak el odáig, hogy anyagilag önállósodott a klub. Termékeiket (pelmenyit, varenikit, mlincit – orosz húsos táskákat, ukrán vegetáriánus batyukat, palacsintát) mariupoli boltok forgalmazták. A csapatnak kész terve volt a következő évadra, a második–harmadik helyért akartak küzdeni, de álmaik között a bajnoki cím is szerepelt. Aztán elkezdődött a háború.
2022. február 24-én Karina és Jana arra jutottak, akkor lesznek a legnagyobb biztonságban, ha Jana otthonába, egy családi házba költöznek. A csapatból mindenkit odahívtak, akit el tudtak érni: végül hét focista és egy sereg házikedvenc gyűlt össze. Megbújtak a pincében, főzni pedig a szabad ég alatt tudtak.