Nem vesz részt Aleksandar Vucic szerb elnök azon a találkozón, amelyre Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hívta meg Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel együtt – írja az MTI. Az állami hírügynökség szerint a szerb elnök erről kedden beszélt a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács megalakítását követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor társaságában.
Vucic azt mondta, nem hajlandó tárgyalni a koszovói kormányfővel, amíg „nem engedik szabadon az elfogott szerbeket”. Hozzátette: Albin Kurtival azért sincs miről tárgyalnia, mert szerinte soha sem mutatott szándékot a párbeszédre, „mindig csak a saját monológjait ismételgette”.
A szerb államfő az „elfogott szerbek” említésével arra utalt, hogy a koszovói rendőrség korábban elfogott egy szerb férfit, akit a májusi koszovói incidensek során a szerb rendőrök és KFOR katonák ellen elkövetett támadások fő szervezőjének tartanak. Később a koszovói hatóságok további személyeket is őrizetbe vettek. A múlt héten viszont az AP számolt be arról, hogy a szerb hatóságok szerdai bejelentése szerint három „állig felfegyverzett” koszovói rendőrt fogtak el Szerbiában, a közös határ közelében. A koszovói hatóságok szerint a férfiakat viszont Koszovó területén „rabolták el”, miközben a saját területükön járőröztek.