Best WordPress Hosting
 

Megágyazott a kormány az inflációnak az új adócsomaggal

Az uniós források befagyasztása miatt kényszerpályára került az Orbán-kormány, ezért rástartolt a háztartások pénzére. Elsősorban a fogyasztáshoz kapcsolódó terheken, illetve a lakossági befizetéseken keresztül igyekszik megfogni a pluszforintokat, annak érdekében, hogy csökkentse a példátlan mértékű államháztartási hiányt. Alapvető változás nem történt, hiszen a 2010 óta regnáló Orbán-kormányok jellemzően eddig is a fogyasztási típusú adókat részesítették előnyben a jövedelmi típusú adóztatással szemben. A 2024-es büdzsé tervezetéből ugyanakkor egy kifejezetten bevételnövekedés-központú költségvetés képe rajzolódik ki, melynek legutóbb támasztékot is adott a Pénzügyminisztérium (PM) a jövő évi adócsomag benyújtásával.

A törvényhozási gyakorlatban az jellemző, hogy tavasszal és ősszel készül adócsomag a következő évre. Az utóbbi időben mindig az őszi csomag volt a nagyobb, most azonban a nyár elejére húzódó tavaszi is tartalmaz fajsúlyos, széles tömegeket és komoly összegeket érintő változásokat.

„Érdemes felkészülni arra, hogy ez még nem minden, várhatóak egyéb változások is” – figyelmeztetett Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere. Az adószakember szerint az október végén, november elején érkező adócsomagban jelenik majd meg például a globális minimumadószabályok bevezetése, a kormányzat egy 15 százalékos kiegészítő vet ki egyes nagyvállalatokra. Ez magyarázza, hogy a 2024-es költségvetésben az előző évihez képest közel 15 százalékkal nagyobb, 1153 milliárdos társasági adóbevételt irányoztak elő. A mostani adócsomagban még nincs nyoma a részleteknek, a Niveusnál úgy tudják, a PM-ben jelenleg épp a részletszabályokon dolgoznak, melyek közül sok még tisztázatlan.