Best WordPress Hosting
 

Minimálbér 2024: újabb, jelentős változás érkezik

Az esemény egyik kiemelt kerekasztal-beszélgetésében Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke is részt vett. A szakember a béremelésre, juttatásokra és versenyképességre fókuszáló beszélgetés során kifejtette, hogy a jövőben várhatóan feszültséget fog okozni a munkaerőpiacon az, hogy

egy EU-s rendelkezés miatt a minimálbért a medián kereset 60 százalékára kell emelni,

hiszen ez olyan ütemű, kétszámjegyű százalékos emelkedést vetít előre, amit a magasabb bérkategóriában dolgozó munkavállalók bérfejlesztése nem fog tudni lekövetni – olvasható a portálon. (A legutóbbi, 2023 novemberi adatok szerint a bruttó mediánkereset 489 400 forint volt, míg a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 338 500 forintot ért el)

Úgy tűnik, nem lesz elég a decemberi minimálbér-emelés

December elsejétől 15 százalékkal, 232 ezer forintról 266 800 forintra emelkedett Magyarországon a minimálbér. De mint az Economx felhívja rá a figyelmet, az EU-s minimálbér-előírás teljesítéséhez ez biztosan nem lesz elég.

Az EU új, 2024. november 15-én hatályba lépő irányelve szerint az adott ország EU-s minimálbérének meghatározásához iránytű lehet a bruttó mediánbér 60 százaléka, vagy a bruttó átlagbér 50 százaléka. November 15-től a minimálbér rendszeres felülvizsgálatát is előírja az unió, az OECD-vel összhangban – írták az Euronews-ra hivatkozva.

Arra is kitértek, hogy a decemberben megemelt hazai minimálbér az uniós minimálbérek alsó harmadában található. Az OECD által közzétett adatok szerint 2022-ben 10 olyan uniós ország volt – többek között Magyarország – ahol a minimálbér nem érte el a mediánbér 50 százalékát.

Atv.hu: májusban szavazhat a parlament az európai minimálbérről

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta Kövér László házelnöknek a kormány 2024-es tavaszi parlamenti ülésszakra szóló jogalkotási programját, melyben 18 törvényjavaslat/módosítás szerepel – írja az atv.hu. A Semjén-javaslatban szerepel a többi között:

a vízközműszolgáltatásról szóló törvénymódosítás,

az igazságügyi tárgyú törvénymódosítások,

Napi.hu: Már jövőre bevezethetik Magyarországon az európai minimálbért

Már tartanak az intenzív tárgyalások az európai minimálbér magyarországi bevezetéséről, a kormány pedig azt szeretné, ha a részletekről már az idén megállapodnának, így a 2024-es minimálbér összege már az EU kritériumai szerint lenne meghatározva – tudta meg a Napi.hu.

Azt viszont sokan csalódásként élhetik meg, hogy az uniós szabály önmagában nem hoz érdemi bérfelzárkózást.

A gazdasági portál információi szerint az Európai Unió kötelező irányelvének átültetéséről és az abban szereplő ajánlásokról már tartanak a tárgyalások a szakszervezetek, a munkáltatói érdekképviseletek és a kormány között. A Napi.hu értesülése szerint az uniós minimálbér-irányelv gyakorlati megvalósítása nem könnyű feladat, mivel nem csak a kötelező legkisebb bér összegét érinti, hanem például