Best WordPress Hosting
 

G. Fodor Gábor: A Magyar Péter-jelenség egy jókor jött pofon

Az egész Magyar Péter-jelenség lényege, értelme, nem az, hogy ki Magyar Péter, hanem, hogy ki áll mögöttte – állította G. Fodor Gábor politológus az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legújabb adásában. A XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója nemrég Orbán kontra Soros címmel írt új könyvet, a beszélgetés során Soros neve gyakran előkerült.

G. Fodor Gábor szerint olyan nem létezik, hogy „valaki először felháborodik, hogy mit tettek a feleségével”, majd nem sokkal később már tízezres tüntetéseket szervez meg, és van mögötte egy politikai infrastruktúra. „Ami most történik, azt részben lehet önerőből lendületből csinálni, de a modern politika egy üzem, emberek, felület, pénz kell hozzá. Ahová fajult ez a dolog, az megmagyarázhatatlan anélkül, hogy ne láttak volna ebben az emberben egy lehetőséget arra, hogy zavart keltsen, romboljon” – véli a politológus. G. Fodor Gábor arra a kérdésre, hogy Magyar Péter Soros György embere-e először így felelt:

Azt gondolom, hogy azok az erők, amik arra törekednek, hogy megtörjenek egy olyan kormányzatot, amely több, mint bot a küllő között és több, mint tüske a köröm alatt, azok azt látták, hogy a régi ellenzék nem alkalmas a feladat végrehajtására.

Schmidt Máriáék fizetett hirdetésben támadják a Direkt36 oknyomozó műhelyt

A Schmidt Máriához köthető XXI. Század Intézet egy amerikai multicégnek fizet azért, hogy tudassa, hogy a Direkt36 jelentős arányban külföldi támogatásokból működik.

Az Origón ismerte be a fideszes médiaholding, hogy a 888 is hazugságot terjesztett Hadházy Ákosról öt évvel ezelőtt

Egymás után közlik a helyreigazításokat a kormánypárti Mediaworks lapjai egy 2018-as lejáratás ügyében.

Schmidt Máriáék listájából kikövetkeztethető, mely médiumokra lő majd a Fidesz „szuverenitásvédelmi” törvénye

A Schmidt Mária vezette, kormányközeli XXI. Század Intézet már márciusban egy kiadványban listázta, hogy kiket tartanak a média szuverenitására nézve veszélyesnek Magyarországon.

G. Fodor Gábor Pesty Lászlóról és a „Lölőzésről”: Ez egy cirkusz, semmi politikai jelentősége sincs

G. Fodor Gábor politikai elemző volt a Partizán hétfő esti vendége és a műsorban hosszan beszélt arról, hogy miért sikeres az Orbán-rendszer Magyarországon.

G. Fodor azért sajátos megszólaló a hazai nyilvánosságban, mert saját magáról, mint az Orbán-csapat tagjáról is szokott beszélni, azaz olyan szereplőről, aki „közel van a tűzhöz”, más szóval: körön belül van. Épp ezért volt érdekes, hogy mit mondott a Pesty Lászlóról, aki pár hete már éktelen Lölőzésben és orkozásban van, amivel a NER-en belüli korrupciót szeretné kiirtani. Mi is interjúztunk vele.

G. Fodor azonban azt mondja, hogy az „a vonal, ami fölé én nézek, afölött nincsenek ezek a mondatok”, mármint Pesty mondatai. „Ha igaz az, hogy minden el lett mondva az Orbán-kormányról és annak karakteréről, akkor Pesty László mondatai nem rendelkeznek semmiféle újdonságértékkel.”

Nyafogás a putyinozás? – Bottoni és G. Fodor vitája Orbán rendszeréről

Mindketten könyvet írtak Orbán Viktor rendszeréről, igaz, eltérő alapállásból: G. Fodor Gábor az Orbán-csapat tagjaként, politikai filózófusként írta Az Orbán-szabály című, két éve megjelent kötetet, Stefano Bottoni pedig történészi nézőpontból vizsgálja Orbán Magyarországát A hatalom megszállottja című, magyarul nemrég megjelent munkájában. A Válasz Online most egy asztalhoz ültette őket. Nem mintha azt reméltük volna, hogy közelednek az álláspontok, a szemtől szemben való érvelés azonban olyan helyzet, amely eligazíthatja az olvasót, melyik szemüveggel lát rá tisztábban a rendszerre, amelyben több mint 13 éve élünk. Vita.