Best WordPress Hosting
 

Brutális kamatot zsebelhettek be a szemfüles gazdagok

Rekordra ugrott a magyar lakosság pénzügyi megtakarítása az idei első negyedév végére – írta az Azénpénzem.hu a Magyar Nemzeti bank (MNB) által közzétett statisztika alapján. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt döbbenetes mértékű, mintegy 14 ezer milliárd forintnyi volt a vagyonnövekedés. A portál számítása szerint ez azt is jelenti, hogy

egy év alatt minden magyar család átlagosan közel 3,5 millió forinttal gyarapodott, illetve

az egy háztartásra jutó félretett összeg pedig már 25,5 millió forint, és

Már keresi a TV2 a Kőgazdag fiatalok 2. évadának szereplőit

Visszatér a dúsgazdag magyar fiatalokról szóló reality, a Kőgazdag fiatalok egy új évaddal a TV2 képernyőjére. A 2. évad szereplőit már keresik a csatorna. Mutatjuk, milyen kérdésekre kell válaszolnia annak, aki jelentkezni szeretne a megosztó műsorba.

Miért szállnak magasabban a magángépek?

Viszonylag kevesen tudják, de a magánrepülőgépek magasabban repülnek, mint a kereskedelmi járatok. Az Interesting Engineering szerint számos oka van annak, hogy a magánrepülőgépek akár 15 ezer méteres magasságot is elérhetik, míg a legtöbb kereskedelmi repülőgép 9 és 12 ezer méter között marad.

Bizonyos nagytestű repülőgépek, mint például az Airbus A380, az Airbus A350 és a Boeing 787 magasabb, akár 13 méterig terjedő tanúsítvánnyal is rendelkezhetnek. A légiforgalmi korlátozások miatt azonban ezek a repülőgépek nem üzemelnek rutinszerűen ilyen magasságban. A legtöbb magánrepülőgép jellemzően azonban ennél magasabban megy, a kisebb légi forgalom és a kevesebb korlátozás miatt.

A nagyobb magasságban való repülés a teljesítménynek és az üzemanyag-takarékosságnak is kedvez. Magasabban a levegő ugyanis vékonyabb és hűvösebb, ami javítja a sugárhajtóművek hatékonyságát és csökkenti az üzemanyag-fogyasztást. 

Nyugdíjguru: Megroppant a magyar nyugdíjrendszer

Átalakulóban van a nyugdíjas társadalom rétegződése – ennek okairól, továbbá a kormányzat által 2025-re vállalt nyugdíjreform remélt összetevőiről nyilatkozott a HVG-nek Farkas András nyugdíjguru.

Mint emlékeztet, a kormány nyugdíjreformot is ígért az Európai Uniónak a Helyreállítási alap pénzeiért cserébe.

Az egyensúlytalanságokat jól mutatja a nyugdíjguru szerint, hogy a KSH friss adatai alapján

Bőven vannak a Titanon túl is olyan extrém utazások, amiket csak a szupergazdagok engedhetnek meg maguknak

Kalandorok szerte a világban komoly pénzeket fizetnek azért, hogy a Föld távoli és veszélyes részeire utazzanak. Ezek az utak egyre keresettebbek az újabb és újabb technológiák elterjedése miatt, a leggazdagabbak pedig már a turizmus határait feszegetik például az űrhajók vagy a mélytengeri búvárhajók segítségével.

A Covid miatt az emberek sokáig össze voltak zárva. Sokan úgy vannak vele, hogy mielőbb láss neki a bakancslistádnak, mert soha nem tudhatod, meddig teheted meg

– mondta Courtney Iannuccilli, az Amerikába, Új-Zélandra és a Himalájába kiscsoportos utakat szervező Active Adventures nevű cég marketingért felelős igazgatóhelyettese az Axiosnak.

Meredeken megzuhant a szupergazdagok száma

Az elmúlt tíz év legmeredekebb visszaesését mutatja a hipergazdagok1 (HNWI- high net worth individual) tábora, amely 2022-ben 3,3 százalékkal 21,7 millióra zsugorodott, míg vagyonuk értéke 3,6 százalékkal 83 billió dollárra csökkent. A geopolitikai és makrogazdasági bizonytalanságban Észak-Amerika továbbra is őrzi vezető pozícióját – derül ki a Capgemini legfrissebb, Globális vagyonosodási kutatásából (WWR).

Az észak-amerikai hipergazdagok buktak a legtöbbet

Észak-Amerikában volt a legmeredekebb a vagyonok csökkenése (7,4%), ezt követte Európa (3,2%) és az ázsiai, majd a csendes-óceáni térség (2,7%). Ezzel szemben Afrika, Latin-Amerika és a Közel-Kelet ellenállónak bizonyult, mivel 2022-ben pénzügyi növekedést regisztráltak az olaj- és gázágazat erős teljesítményének köszönhetően.