A guillotine képe örökre egybeforrt a terrorba torkolló francia forradalommal, a könyvéből viszont megtudhatjuk, hogy ez a mechanikus szerkezet nemcsak a lefejezést tette minden addiginál könnyebbé, de az emberről alkotott felfogásunkat is összezavarta. Hogy tudja megbolygatni az emberi identitást egy viszonylag egyszerű kivégzőeszköz?
Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy a guillotine-t nem a francia forradalom idején találták fel. Jóval korábbról, már a 16. századból vannak metszetek, amelyek ezt a szerkezetet ábrázolják, ám ez hasonló, mint Kína esete a puskaporral: mindkét alkalommal fölfedeztek valamit, amire igazából még nem született meg az igény, így inkább megmaradt puszta kuriózumnak. A 18. század végén viszont a guillotine-t újra „felfedezték”, és nemcsak elterjedt, hanem majdnem kizárólagos kivégzési eszköz is lett. És ez nem egyszerűen azzal magyarázható, hogy hatékonyabbá tette a halálos ítéletek végrehajtását, hanem sokkal inkább a felvilágosodás szellemiségéből eredeztethető. A technikai felfedezések elterjedése mögött mindig egy mélyebb civilizációs igény húzódik. A guillotine mögött egyrészt ott van egy humanitárius, avagy humanista elgondolás, miszerint a lehető legkisebb szenvedést okozzunk annak, akit kivégzünk. Ez önmagában nemes gondolat, amit a guillotine névadója, az orvosként és politikusként is ismert Dr. Guillotin bele is szőtt a szerkezet melletti felszólalásába:
Uraim, a gépezetemmel egy szempillantás alatt le tudom vágni az önök fejét, és a legkisebb fájdalmat sem fogják érezni