Best WordPress Hosting
 

A Mészáros Lőrinc-közeli Rádió 1 lett a befutó a Médiatanács egyszereplős gyöngyösi frekvenciapályázatán

A héten is ülésezett az NMHH Médiatanácsa, mely két rádiós frekvenciapályázat végeredményéről is döntött. Eldőlt például, hogy az egyedüli pályázó, a Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft. kapja a Gyöngyös FM 101,7 MHz rádiós frekvencia használati jogosultságát a következő 10 évre és arról is határoztak, ki kapja a Salgótarján 100,4 MHz rádiós frekvencia használati jogosultságát. Ezenkívül eljárást indított a testület a Hír FM és az Érd FM 101,3 ellen, valamint vizsgálták a TV2 Tények Plusz című műsorát, és több más ügyben a külföldi társhatóságok segítségét kérték.

A NAV sportpénzeket érintő költségvetési csalásos nyomozása kavarta fel a kampányt Gyöngyösön

Költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást a NAV Észak-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága Gyöngyösön a helyi sporttámogatásokkal kapcsolatban. Az adóhivatal nyomozói több mint fél éve kezdtek bele a vizsgálatba, a tavalyi év végétől számos tanúkihallgatást tartottak, és jártak a városházán is, ahol az önkormányzat által kiosztott pénzekről szóló iratokat és szerződéseket foglaltak le.

Az utóbbi hetekben ez az ügy lett az egyik ütközőpont az önkormányzati választás helyi kampányában. Lényegében az egész település előtt ismertté vált, hogy vizsgálják a taopénzeket, csupán egyetlen pont körül maradt bizonytalanság: kik a vizsgálat érintettjei. Az adóhatóság nem árulta el azt sem, hogy melyik egyesülettel vagy sportcéggel kapcsolatban kezdtek kutakodni.

A 24.hu is hiába kereste a NAV-ot, az adóhivatal továbbra sem igyekezett tisztázni a helyzetet. Megkérdeztük többek között, hogy a Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Gyöngysport Kézilabda Nonprofit Kft., vagy velük együtt több egyesület is érintett-e a vizsgálatban, illetve, hogy mekkora kárértékről van szó, de csupán annyit válaszoltak, hogy a feltett kérdésekkel kapcsolatban nem hozhatnak nyilvánosságra semmilyen információt.

Úgy lefejelte a párját egy férfi a gyöngyösi buszpályaudvaron, hogy eltört a nő orra

Úgy lefejelte a párját egy férfi a gyöngyösi buszpályaudvaron, hogy eltört a nő orra. A Gyöngyösi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.

Gubala Ádám Miklós, a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi ittasan keveredett szóváltásba az élettársával tavaly télen az autóbuszpályaudvaron, majd azzal zárta le a vitát, hogy megfejelte a nőt.

A nőnek a bántalmazás következtében eltört az orra, vagyis súlyos sérülést szenvedett. A férfi már többször is el volt ítélve korábban, és ezúttal sem számíthat túl sok jóra. Az ügyészség ugyanis egy év letöltendő szabadságvesztést kért rá előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Biztonsági őrök mellett, azonnal felmondtak a dolgozóknak, akik vendégmunkásokat tanítottak be Gyöngyösön

„Szombaton még bent voltam takarítani, aztán vasárnap otthon maradtam egy napot, hétfőn meg hajnalban felkelek fél négykor, megyek be, aztán már dobnak is ki, mint egy kutyát. Nem mondták meg, hogy miért nem kellek, és még felmondási időt sem adtak” – összegezte tapasztalatait lapunknak egy takarító dolgozó, aki a gyöngyösi B. Braun Medical Kft. egyszer használatos orvosi eszközöket előállító gyárában végzett munkát.

A német gyökerű cég üzemében egy külsős beszállítócég, a Secure Event Kft. látja el az örző-védő és takarító feladatokat, ennek a vállalatnak az alkalmazásában álltak azok a munkavállalók, akiket gyakorlatilag egyszerre leépítettek.

A dolgozó szerint körülbelül 16-17 embert bocsátott el a Secure Event. „Egy műszakban voltunk kilencen, közülünk mindenkinek mennie kellett. Az üzem két épületében dolgozik összesen három takarító-műszak, a többi műszakból csak «kiszedegettek» embereket”.

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Gyöngyösön

Személyautó és vonat ütközött össze Gyöngyösön, az Esze Tamás utcai átjárónál – olvasható a katasztrófavédelem honlapján. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a gépkocsit. Az autóba egy ember beszorult, őt az egység feszítővágó segítségével szabadítja ki.

A Mávinform tájékoztatása szerint a budapesti Keleti pályaudvarról indult Mátra InterRégió vonat szenvedett balesetet; a fénysorompó rendben működött. A helyszínelés befejezéséig Vámosgyörk és Gyöngyös között pótlóbuszokkal szállítják az utasokat.

The post Vonattal ütközött egy személygépkocsi Gyöngyösön first appeared on 24.hu.

Elfogatóparancsot adtak ki Vidák József ellen rablás miatt

Rablás miatt keresi a rendőrség Vidák Józsefet. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 26 éves férfi szeptember 30-án este hét körül bement egy gyöngyösi pékségbe, majd a pulton átnyúlva megpróbálta az eladó nyakából kitépni a láncot, ami ennek hatására elszakadt és a földre esett.

Az elkövető ezt látva kiszaladt az üzletből és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a  26 éves férfival szemben.

A rendőrség kéri, hogy aki a férfi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán, vagy tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó számon.

Felszámoltak egy kristálybarlangot Gyöngyösön

Felszámoltak egy kristálybarlangot Gyöngyösön. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint K. Márió, K. Amina és K. Krisztofer gyöngyösi lakosok ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

K. Máriót a nyomozók őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását. A rendőrök több száz gramm kristályt, továbbá az értékesítéshez szükséges eszközöket, közel fél kiló aranyat és több mint hárommillió forintot foglaltak le.

A fogyasztók sok esetben szerszámgépekkel fizettek, amik legtöbb esetben bűncselekmény útján jutottak a birtokukba, ezért a Gyöngyösi Rendőrkapitányság kéri a lakosságot, hogy akinek az elmúlt időben bármilyen szerszámgépét ellopták, jelentkezzen a kapitányságon.

Dühös volt a petárdától súlyosan megsérült gyerek miatt, kővel dobálta a fegyverbolt kirakatát – videó

Vádat emelt a Gyöngyösi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki szilveszter éjjel dühében kővel dobálta meg a helyi fegyverbolt kirakatát.

A Heves Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi azzal kezdte az idei évet, hogy éjfél után megjelent egy gyöngyösi fegyverbolt előtt azért, hogy megrongálja annak a kirakatát.

Egy követ vett magához, amit 17-szer nekidobott az üzlet biztonsági üvegének. Cselekménye következtében a kirakat nem tört be, azonban az megrongálódott, pókhálósra repedt, mellyel a férfi 219 ezres kárt okozott. A férfi cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.

Két évet kértek a férfire, aki bántalmazta és elrabolta a gyerekükkel lévő exét Gyöngyösön

Vádat emelt az Egri Járási Ügyészség azzal a középkorú férfival szemben, aki két évvel ezelőtt bántalmazta és elrabolta a gyermekükkel lévő volt párját Gyöngyösön.

Gubala Ádám Miklós, a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi italozott, majd az egyik gyöngyösi gyöngyösi játszótérre ment a kocsijával, ahol találkozott a volt párjával és a gyermekükkel.

A férfi a hajánál fogva berángatta a nőt az autóba és betette oda a gyereküket is, majd a város szélén lévő földútra hajtott. Itt az autóból mindenki kiszállt, a nő játszani kezdett a gyerekkel, miközben a férfi kérlelte őt, hogy rendezzék a kapcsolatukat.

Rendőrök orra előtt kezdett driftelni egy gyöngyösi BMW-s

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészet célirányos ellenőrzést tartott Gyöngyös belterületén a múlt hétvégén. Egy BMW sofőrje a civil szolgálati járművel lévő rendőrök előtt kezdett driftelni. A férfi több kört is tett az egyik körforgalomban, amivel veszélyeztette a többi arra közlekedőt.

A közzétett videón látható, hogy a körforgalomban köröző BMW-s hirtelen visszaváltott normál menetbe, amikor észrevette a háta mögött megjelenő rendőrségi villogót, majd engedelmesen félre is állt.

A rendőrök a vezető ellen szabálysértési feljelentést tettek.

Szexeltek a gyöngyösi buszpályaudvar mosdójában

Vádat emelt a Gyöngyösi Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki lenyúlt egy idős férfi, miután szexelt vele a helyi buszpályaudvar mosdójában.

A Heves Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nő a gyöngyösi buszmegállóban figyelt fel az idős férfire, akitől lopni akart, ezért szexuális szolgáltatást kínált neki. A nyugdíjas férfi kapott az alkalmon és elfogadta a nő ajánlatát, majd bement vele a pályaudvar mosdójába, ahol intim kapcsolatba kerültek.

Kis idő múltán a nő segítséget színlelve elvette a nyugdíjas szatyrát, majd abból az idős férfi figyelmetlenségét kihasználva kivett némi készpénzt és egy gáz-riasztó fegyvert. Az eltulajdonított dolgok értéke 33 ezer forint volt.

A postás biciklijével menekült a szemetelő Gyöngyösön, egy idős hölgy segítette ki a rendészeket

A Gyöngyösi Városrendészet emberei egy szemetelőt akartak igazoltatni, de a férfi egy Török Ignác úti sikátorba szaladt. A városrendészek üldözni kezdték, de a férfi elkötötte a postás biciklijét, rápattant, és azzal menekült tovább. Egy idős hölgy ezt látta és felajánlotta hogy az autójával a nyomába ered. Így már többen üldözték a férfit, akit végül a kisvasútnál érték utól. Végül átadták a közelben lévő rendőröknek – írják a városrendészet Facebook oldalán.

The post A postás biciklijével menekült a szemetelő Gyöngyösön, egy idős hölgy segítette ki a rendészeket first appeared on 24.hu.