Best WordPress Hosting
 

Az iváncsai akkugyár „nem tervezi” a saját alkalmazásban lévő magyar munkavállalók elbocsátását

Váratlanul több száz dolgozót küldtek el pénteken egy dél-koreai cég iváncsai akkumulátorgyárából – tudta meg az RTL Híradó. Mint kiderült, 609 dolgozót, kizárólag kölcsönzött munkaerőt érint az intézkedés, mindnyájan külföldiek. A gyárat kérdeztük a részletekről és az okokról, valamint a gyárban a dolgozók érdekképviseletét ellátó Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti szövetségének elnökét is megkerestük.

Ha nincs bevétel

A szakszervezet 2,5-3 éve van jelen az SK On Hungary Kft.-nél, együttműködő a kapcsolat a menedzsment és az érdekképviselet között, tárgyalunk a bérekről, ha problémákat tárunk fel, azokat a munkáltató igyekszik kezelni – mondta elöljáróban a szakszervezet elnöke, Székely Tamás.

Nagy leépítés az ÁSZ-nál

Május 1-i hatállyal csoportos létszámleépítést jelentett be az Állami Számvevőszék. Az indoklásban a költségvetés helyzetéből fakadó hatékonyság és takarékosabb működésre való átállás szerepel.

Mi történt? A 24.hu írta meg, hogy miután korábban a sajtóosztályt is megtizedelte az Állami Számvevőszék, most egy még komolyabb, 42 főt érintő csoportos leépítésre került sor a hivatalban.

Mi áll a háttérben? A 42 fő a teljes állomány több mint 7,5 százaléka és a be nem töltött munkaköröket sem tendereztetik tovább. A vártnál rosszabb költségvetési helyzet az egyik fő ok, valamint a hivatal próbál átállni a „felügyeleti jellegű” működésre.

A legtöbb embert ők rúgták ki tavaly, de még így is a legnagyobbak itthon

A legnagyobb hazai foglalkoztatók zöme külföldi tulajdonban van, mégis egy magyar cég volt az, aki a legtöbb embertől szabadult meg 2023-ban.

Mi történt? A legtöbb munkavállalót egyetlen év alatt a Magyar Posta Zrt. bocsátotta el (2233 fő), míg utána a Tesco-Global (826 fő) és a Audi Hungaria Zrt. (426 fő) tette utcára a legtöbb embert – írta meg a Pénzcentrum.

Százalékosan a Nógrád vármegyei MAHLE Compressors Hungary Kft. (-18%), a már említette Magyar Posta (-9%), illetve a Tesco (-8%) szabadult meg a legtöbb munkavállalójától 2023 óta.

Nagy Márton a Posta eredményeiről: 354 postahelyszínt bezártunk, 2300 főt elbocsátottunk

2023-ban 246 milliárd forintos árbevételt ért el a Magyar Posta, mindezt úgy, hogy 2022-höz képest 2300 fővel kevesebben dolgoznak az állami társaságnál – jelentette ki egy pénteki sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Portfolio beszámolója szerint.

A posta volt, van és lesz

– emelte ki a miniszter, aki rátért a 2023-as eredményekre. Eszerint a társaság 246 milliárd forintos árbevételt ért el, 445 millió darab levelet kézbesített tavaly, 29 millió csomagot kezelt, 138,6 millió csekkbefizetést tett lehetővé 1800 mrd forint értékben, 1,8 millió darab állampapír tranzakciót hajtott végre, elindította a posta partner programot, 550. csomagautomatáját helyezte üzembe, megteremtette az alapjait, hogy külföldön is terjeszkedjen.

Tagadja a számvevőszék, hogy a főváros kivéreztetését igazoló jelentés miatt váltották le az önkormányzatokat ellenőrző igazgatóság vezetőjét

Átszervezésekre került sor a napokban az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ). A szerkesztőségünkbe érkezett hírek szerint leépítés történt a sajtóosztályon, illetve a fővárosi önkormányzat zárszámadásának ellenőrzését végző igazgatóság vezetője sincs már a helyén. A szervezeten belül az terjedt el, hogy az igazgató elmozdítása összefügghet az ÁSZ nemrég közölt jelentésének megállapításával, miszerint a fővárosi önkormányzat 2021-től nettó befizetője a költségvetésnek.

A fővárosi önkormányzat költségvetésének zárszámadásáról készült ellenőrző jelentésben valóban olvasható ilyen mondat, sőt ezt egy grafikon is illusztrálja. A 2020 és 2022 közötti időszakot felölelő jelentésben magyarázatként az áll, hogy „a központi költségvetés részére fizetett szolidaritási hozzájárulás összege meghaladta a központi költségvetésből az ellátott feladatokhoz biztosított működési támogatás összegét.”

Karácsony Gergely főpolgármester nem is hagyta ki a ziccert, a Facebookon vágott vissza Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki azt mondta a parlamentben, hogy a kormány aránytalanul sok pénzt ad Budapestnek. Karácsony az ÁSZ jelentésére hivatkozva tromfolt: a főváros többet fizet be az államkasszába, mint amennyi támogatást kap.

900 ember rúg ki a Sony a PlayStation-részlegről

A globális munkaerejének 8 százalékától, vagyis mintegy 900 alkalmazottat bocsát el PlayStation részlegétől a Sony, olvasható a Verge jelentésében.

Alapos mérlegelés és számos, több hónapon át tartó vezetői megbeszélés után világossá vált, hogy változtatásokra van szükség az üzletág további növekedése és a vállalat fejlesztése érdekében

– ezzel indokolta a tömeg leépítést Jim Ryan, a PlayStation vezetője. Az elbocsátások számos PlayStation stúdiót érintenek, köztük az amerikai Insomniac Games, a Naughty Dog, a hollandiai Guerrilla Games és a brit Firesprite stúdiót is. A Sony emellett bezárja a PlayStation VR-játékokat fejlesztő londoni stúdióját is.

1900 embert rúg ki a Microsoft az Activision Blizzardtól

A Microsoft 1900 alkalmazott elbocsátását jelentette be a héten – írja a Verge. A leépítés főleg a nemrégiben 69 milliárd dollárért felvásárolt Activision Blizzardot érinti, de több Xbox és ZeniMax alkalmazottat is elküldenek a megszorítások részeként.

A leépítések a teljes Microsoft Gaming részleg nagyjából 8 százalékát teszik ki, amely összesen körülbelül 22 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

A videójátékos részleg vezérigazgatója, Phil Spencer köszönetét fejezte ki az elküldött dolgozóknak, és jelezte: teljes támogatást nyújtanak, beleértve a helyi munkaügyi törvények szerinti végkielégítést is.

Fontos kérdést tisztáztak a nyugdíjkorhatár előtti elbocsátásról, így kerülhető el a baj

A portálnak megküldött kérdés részletesen így szólt: Egyik ismerősömet (a cég folyamatos leépítése, várható bezárása miatt) közös megegyezéssel el kívánja bocsátani a munkáltató. Januárban tölti be a 63. életévét, a kollektív szerződés miatt 18 hónap végkielégítés jár neki, viszont ez sem fedezi a hátralévő 2 évet a 65. életévet betöltött nyugdíjig. A munkaköre nem szűnik meg, nem lehet rábizonyítani, hogy nem értene a munkájához. Viszont a tavalyi évi bérelszámolást akarják figyelembe venni az átlagolásnál, mondván, hogy az idei év még nem zárult le. Az idei évben több külföldi kiküldetés, túlóra volt, mely jelentősen megdobná az átlagfizetését. Illetve a közös megegyezéses papírt is egy nappal visszadátumozottan akarták aláíratni vele (nem írta alá). Mit javasolnak ebben az esetben a munkavállalónak? Rendes felmondásos papírt még nem adtak neki.

Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válasza:

A kérdés szerinti esetben a leírt információk alapján jogszerű indokként a munkáltató működési körébe eső létszámcsökkentés jöhetne szóba. A védett kor miatt azonban a Munka törvénykönyve (Mt.) 66. §-a az alábbi garanciális szabályokat tartalmazza:

Kirúgják a vendégmunkásokat betanító magyarokat az akkuipari gyártótól, amely milliárdokat kapott munkahelyteremtésre

December óta mintegy 60, magyarországi illetőségű dolgozót bocsátottak el a dél-koreai tulajdonú Bumchun Precision Hungary Kft. salgótarjáni üzeméből. A társaság elektromos autók akkumulátoraihoz gyárt alkatrészeket, tényleges tevékenységet 2020 óta folytat Magyarországon. Az elküldött dolgozók gyártósor melletti, betanított jellegű munkát végeztek, és jellemzően nem a vállalat saját alkalmazottai voltak, hanem munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatták őket. A létszámleépítésre azután került sor, hogy a Bumchunhoz a múlt év végén jelentős számú vietnámi vendégmunkás érkezett, akiket a belépésük előtt az elbocsátott magyar dolgozók tanították be például a gépkezelői és a gépfeltöltői munkára. Jelenleg már az ázsiai munkások dolgoznak az állásukat veszített hazaiak helyén – értesült a 24.hu több forrásból.

Az ügyben vizsgálódni kezdett Berki Sándor, a Párbeszéd–Zöldek országgyűlési képviselője, aki felkereste a cég telephelyét, hogy a menedzsmenthez kérdéseket intézzen, de hosszabb várakoztatás után sem fogadták, csak egy e-mail címet kapott, ahol érdeklődhet. Így hivatalos megerősítést még egyetlen kérdésére sem kapott a cégtől sem az érkező vietnámiak, sem az elbocsátott magyarok számáról, mondta el lapunknak. Dolgozói beszámolók szerint a leépítésekben kisebb számban a cég saját alkalmazottai is érintettek voltak, azonban ezt az információt sem sikerült a képviselőnek megerősíttetnie. Hozzátette, az üzem egykori és jelenlegi dolgozói közül sokan megkeresték, és a hírek alapján január elején megint érkezett 30 vietnámi vendégmunkás, miközben az üzemben újabb, nagyjából ötvenfős létszámleépítést lengettek be.

A dél-koreai cég hivatalosan egy olyan értesítési címet adott meg, amely egy magánember lakásának a címe, és a hozzá tartozó telefonszám is itt csörög ki. Berki beszámolója szerint a lakás tulajdonosát sokan hívják, ám ő nem győzi hangsúlyozni, hogy a hívás téves, és neki nincs köze a Bumchunhoz. A telefonszámot a 24.hu is felhívta, de a fogadó fél rövid időn belül lecsapta a készüléket. A cég által megadott e-mail címre ugyanakkor elküldtük a kérdéseinket, amint válaszolnak, közöljük.

Biztonsági őrök mellett, azonnal felmondtak a dolgozóknak, akik vendégmunkásokat tanítottak be Gyöngyösön

„Szombaton még bent voltam takarítani, aztán vasárnap otthon maradtam egy napot, hétfőn meg hajnalban felkelek fél négykor, megyek be, aztán már dobnak is ki, mint egy kutyát. Nem mondták meg, hogy miért nem kellek, és még felmondási időt sem adtak” – összegezte tapasztalatait lapunknak egy takarító dolgozó, aki a gyöngyösi B. Braun Medical Kft. egyszer használatos orvosi eszközöket előállító gyárában végzett munkát.

A német gyökerű cég üzemében egy külsős beszállítócég, a Secure Event Kft. látja el az örző-védő és takarító feladatokat, ennek a vállalatnak az alkalmazásában álltak azok a munkavállalók, akiket gyakorlatilag egyszerre leépítettek.

A dolgozó szerint körülbelül 16-17 embert bocsátott el a Secure Event. „Egy műszakban voltunk kilencen, közülünk mindenkinek mennie kellett. Az üzem két épületében dolgozik összesen három takarító-műszak, a többi műszakból csak «kiszedegettek» embereket”.

Óriási leépítés: minden hatodik dolgozóját kirúgja a Spotify

Csökkenteni kell a költségeket a Spotifynál, ezért elküldenek 1500 dolgozót. Nem ez az első leépítés a cégnél 2023-ban.

Tömeges leépítés lesz a Spotifynál, a dolgozók 17 százalékát kirúgja a cég – mondta Daniel Ek, a Spotify ügyvezetője. A cég január óta kilencezer emberrel működik. Év elején is volt egy leépítési hullám: akkor a dolgozók 6 százalékának mondtak fel, emlékeztet a BBC.

A Spotify a harmadik negyedévben 65 millió euró nyereséggel zárt. Ez volt az első negyedévük az azt megelőző egy évben, amikor pluszban zártak, ez a szolgáltatás áremelésének is köszönhető. Ek elismerte, hogy ezek után a tömeges leépítés meglepőnek tűnhet.

Letaglózta az építőanyagcégeket a kormány büntetőadója, tömeges elbocsátások zajlanak

Magyarországon jelenleg az összes nagyobb téglagyár, illetve kerámiacserepet gyártó üzem visszafogta vagy leállította a termelését. Akad olyan telephely, ahol teljes leállást rendeltek el, és a munkavállalók akár 90–100 százalékát elbocsátották, máshol részleges leépítések voltak, megint másutt pedig átmenetileg szüntették be a termelést, a dolgozókat pedig jellemzően állásidőre küldték – tudta meg lapunk Stocker Zoltántól, az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége elnökétől. Összességében, az érdekképviselet működési területén minden gyárban történtek leépítések, mivel a 24 órás, háromműszakos termelésre nincs szükség, a cégek egy-két műszakra álltak át, ami kisebb létszámot igényel.

Kérdésünkre elárulta, hogy a leállásokban a Wienerberger Magyarország és a Zalakerámia Zrt. két-két üzeme is érintett, de a konkrét adatokat nem kívánt a cégnevekhez kötni. A több telephellyel rendelkező vállalatok esetében általában 10–20 százalék körüli volt a létszámleépítés, ám egyes cégeknél ez a 30–40 százalékot is elérte. Egyes vállalatokra lebontva: akad, ahol 50-60 embert küldtek el, de van, ahol közel 300-at.

Valószínűleg már több mint ezer ember veszíthette el az állását ezekben az ágazatokban.

Leépítés Mészároséknál, több száz embert rúghat ki a gigacég

Csoportos leépítésre készül a Magyar Bankholding, több száz embert küldhetnek el októberben.

Csoportos létszámleépítésre készül a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Magyar Bankholding. Erről maga a bank írt a Telexnek küldött válaszában. Az új gigabankot az újság azután kereste meg, hogy a Telexhez eljutott információk alapján az elmúlt hetekben csoportos létszámleépítés történt a pénzintézetben.

Az MBH Bank azzal cáfolta az értesülést, hogy múlt héten tárgyalást kezdeményeztek a bankban működő üzemi tanáccsal „a munkáltató csoportos létszámleépítési szándékáról”. Még október folyamán, a tárgyalások lezárultával döntenek a szükséges létszámleépítésről, és értesítik az érintett dolgozókat.

A Petőfi Rádióban zajló elbocsátások közben távozott a Petőfi TV egyik műsorvezetője is

Az énekesnőből lett műsorvezető, Lola öt éve kezdett el szerepelni az állami televízió műsoraiban.

Az elbocsátások után ismert műsorok tűnnek el a Petőfi Rádióból, lesz viszont Hajrá, Magyarok!

Megváltozik vasárnaptól ,október 1-jétől az állami rádió könnyűzenei rádiócsatornájának műsorrendje.

Az Orbán-rendszert kritizáló zeneszámot adott le a Petőfi Rádió, ahonnan most bocsátottak el szinte mindenkit

A Petőfi Rádiónál indult tömeges leépítés bejelentésének napján döntött úgy a csatorna egyik zenei szerkesztője, hogy este adásba kerülhet az Orbán Viktor nevének közmédiás kisípolását felemlegető Carson Coma-dal.

Tömeges elbocsátás indult a Petőfi Rádiónál, 16 év után távozik a legfontosabb zenei szerkesztő is

Újabb radikális változások zajlanak az állami rádiónál és a Mészáros Lőrinc-közeli gyártópartnerénél.

Telex: tömeges leépítés indult a Petőfi Rádiónál

A 20 fős Petőfi Rádiós állományból 15-18 embernek a mai napon racionalizálásra hivatkozva felmondtak – értesült a Telex. A Petőfi Rádió dolgozóinak a héten küldtek belső körben emailt, hogy mindenkivel egyénileg szeretnének péntek délután elbeszélgetni. Ebből már sejteni lehetett, hogy leépítések jönnek.

Kirúgták a reggeli és délutáni műsorok szerkesztőit és műsorvezetőit, köztük a Petőfinél 16 éve dolgozó Borcsik Attilát, akit a legtöbben DJ Izilként ismernek.A Telex szerint Borcsik elküldése a rádiótól újabb komoly lépés a Petőfi átalakításában. Korábban, még májusban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerződést bontott Demeter Szilárd cégével, a Petőfi Media Grouppal. A PMG-től ezután az IKO Kft. vette át a műsorok készítését. Az IKO Kft.-t május 18-tól 2024 februárjáig bízták meg petőfis műsorok készítésével: a Magyar Hang úgy tudja, a megbízás értéke 696 millió forint volt.

A dolgozóknak nem is az MTVA mondott fel most pénteken, hanem az IKO, ami azért érdekes, mert a közmédia munkatársait egy magáncég bocsátotta el.