Best WordPress Hosting
 

A Mészáros Lőrinc-közeli Rádió 1 lett a befutó a Médiatanács egyszereplős gyöngyösi frekvenciapályázatán

A héten is ülésezett az NMHH Médiatanácsa, mely két rádiós frekvenciapályázat végeredményéről is döntött. Eldőlt például, hogy az egyedüli pályázó, a Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft. kapja a Gyöngyös FM 101,7 MHz rádiós frekvencia használati jogosultságát a következő 10 évre és arról is határoztak, ki kapja a Salgótarján 100,4 MHz rádiós frekvencia használati jogosultságát. Ezenkívül eljárást indított a testület a Hír FM és az Érd FM 101,3 ellen, valamint vizsgálták a TV2 Tények Plusz című műsorát, és több más ügyben a külföldi társhatóságok segítségét kérték.

Kis Grófo megmutatta, hogyan festettek feleségével tinédzserekként

Kis Grófo a minap a közösségi oldalán osztott meg egy fotót követőivel, ami mint kiderült, 13 évvel ezelőtt készült róla és a feleségéről, Tündéről.

Egy kis nosztalgia. 13 évvel ezelőtt. Sokat változtunk szerintetek?

– kérdezte követőitől a mulatós zenész, aki egyébként a képen 18 esztendős, felesége pedig 15.

Kis Grófo: Sosem voltam énektanárnál, most, 30 évesen döntöttem el, hogy keresek egyet magamnak

Gyerekeiről mesélt a Blikknek Kis Grófo. A mulatós zenész elmondta, mindhármukra nagyon büszke, és szeretné őket segíteni és támogatni, bármihez is van kedvük. „Részben azért is költöztünk Budapestre, hogy a legjobb oktatásban tudjam mindnyájukat részesíteni” – árulta el az énekes, majd így folytatta:

Én például sosem voltam még énektanárnál, de most, 30 évesen döntöttem el, hogy keresek egyet magamnak, valamint Lacikának és Brilliánának is. A legnagyobb álmom az, hogy valamikor velük együtt állhassak majd színpadon.

Kis Grófo 4 éves lánya, Brilliána nemrég kitalálta, hogy szeretne édesapja mellett táncolni, egy dal erejéig fel is ment a színpadra ropni.

2023 öt percben: Orbán-pizza és fóliás pad, cövekként álló kordon és nindzsakormány

Ötperces videóba sűrítettük az év emblematikus történéseit.

The post 2023 öt percben: Orbán-pizza és fóliás pad, cövekként álló kordon és nindzsakormány first appeared on 24.hu.

Gáspár Győzőt újra megtalálták a focidrukkerek, ezúttal Kis Grófónak is üzentek

Két héttel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy Gáspár Győzőt és családját atrocitás érte a Groupama Arénában, amikor kilátogattak a Ferencvárosi TC és a Debreceni VSC meccsére. Miután helyet foglaltak a VIP-lelátón, a szurkolók kórusban kezdeték el őket szidalmazni, rasszista jelzőket kiabálva a showmanre.

Az ügy jelentős visszhangot kapott: Kubatov Gábor, a Fradi elnöke a Facebook-oldalán vette a védelmébe Gáspárt, míg Curtis az Instagramon üzent neki. A rapper posztjában kijelentette, szerinte a showman „egy előre kitermelt nyereségvágyból elkövetett Fradi szurkoló”.

A történekre akkor Gáspár Bea is reagált, egy ideig rövid ideig üzengettek is egymásnak Curtissel a közösségi felületeiken.

Hatalmas köszönet Szijjártó Péter külügyminiszter úrnak! – Kis Grófo családtagjai hazatértek Izraelből

Mint azt lapunkban megírtuk tegnap, egy 87 tagú roma turistacsoport is Izraelben ragadt. Azóta Kis Grófo közölte, hogy neki is vannak családtagjai és barátai a repülőtéren veszteglő csoportban:

Nagyon szomorú vagyok. Segítsetek. A magyarországi testvéreim, családtagjaim és barátaim kint rekedtek az Izraeli háború területén és nem tudnak hazajönni. Gyerekekkel vannak és nagyon félnek a jelenlegi állapot miatt! Belegondolni is félelmetes, hogy mit élhetnek át.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délután a Facebook-oldalán annyit mondott a kinti magyarokkal kapcsolatban, hogy négyszáz, Izraelben tartózkodó magyarral tartják a kapcsolatot. Folyamatosan tájékoztatják őket a biztonsági helyzetről és a repülőtér működéséről.

„Nyaralni sem mehet el a barátnőivel, ilyen nincs” – Kis Grófo felesége szigorú szabályok közt éli az életét

Hajdú Péter Frizbi című műsorának Kis Grófo lesz a következő vendége, a Blikk betekintést kapott az adásba, mely pénteken élesedik majd a YouTube-on. A mulatós sztár ebben feleségéről, Tündéről is mesélt, aki szigorú roma hagyományok mentén éli az életét. Például bulizni nem mehet el férje engedélye nélkül.

Nem is vágyik erre. Nyaralni sem mehet el a barátnőivel, ilyen nálunk nincs, nem is vágyik rá a feleségem, ez az igazság. Amiben felnőttünk, amilyen hagyományokat láttunk, azt adjuk tovább a gyermekeinknek is. Nyilván vannak olyan hagyományok, amiket elengedünk, olyanok, amikből elveszünk, hozzáteszünk, de van egy alap mag, amit kötelező megtartani

– magyarázta Kis Grófo, aki Orbán Viktortól is kapott születésnapi köszöntőt.

Semmelweis-napot tartanak a 185 éves gyöngyösi kórházban, Kis Grófo lesz a sztárvendég

Arról ír a heol.hu, hogy a Gyöngyösi Bugát Pál Kórházban június végén Semmelweis-napot tartanak. Az egyébként 185 éves intézményben szervezett eseményen Latorcai Csaba miniszterhelyettes tart majd beszédet Horváth László országgyűlési képviselő mellett.

Mint azt a lap írja,

a délután folyamán sztárvendég is lesz, Kis Grófo fogja szórakoztatni a résztvevőket ismert slágereivel. A rendezvényt a Bugát Pál Kórház kertjében fogják megtartani.