Best WordPress Hosting
 

Donáth Anna: a kormány a 6-8 éves gyerekeket rángatott a békemenet a színpadára, hogy a háborús rettegés arcai legyenek

Mielőtt a szombati békemeneten Orbán Viktor színpadra állt volna, a szervezők kissebb műsorral rukkoltak elő a menet résztvevőinek: a Nemzeti Színház színészei adnak műsort a háborúról, gyerekekkel kiegészülve. A 444 ennek szentelt bejegyzésében úgy foglalta össze a jeleneteket, hogy „gyerekhangok sikítják, hogy béke és nem akarunk háborút, de a felnőttek mérgesen kiabálnak, egy katona pedig rosszul érzi magát”. A műsor a miniszterelnök tetszését is elnyerhette, tekintve, hogy élőben közvetítette ő is a Facebook-oldalán.

Orbánnal ellentétben Donáth Anna tetszését nem nyerte el a műsor, a Momentum elnöke vasárnap azt vetette a kormány szemére, hogy még a pedofilbotrány után sem képesek leszállni a gyerekekről.

„A tegnapi Békemenet mélypontja volt, amikor a hatalom parancsára gyerekszínészekkel játszattak el egy kampányszíndarabot a háborúról.  Elképesztő, hogy a hitvány, aljas, embertelen hazudozáshoz Orbán Viktor 6-8 éves gyereket rángat maga elé a színpadra, hogy ott rémdrámát játsszanak, és az arcai legyenek a háborús rettegtetésnek. Ez tényleg mindennek az alja” – kelt ki magából Donáth, aki szerint Orbán úgy fenyegeti halállal és kínnal az országot, hogy közben Vlagyimir Putyin, az ő szövetségese az, aki háborút indított a szomszédos országban.

Pataky Attila: Amíg Viktor békét akar, addig én megyek vele, mindhalálig

Szombaton megtartották a tizedik békemenetet. A kormánypártok szimpatizánsai a Lánchídtól vonultak a Margitszigetre, ahol Orbán Viktor mondott beszédet. Az eseményen Pataky Attila, az Edda frontembere is ott volt, ahogy eddig szinte minden évben.

 Az jött le nekem, hogy menni kell. Egyszer nem voltam csak, amikor Kanadában játszottunk a zenekarommal

– mondta el az énekes a Bors helyszíni tudósítójának arról, miért ment ki a békemenetre, majd így folytatta:

„Orbán Viktornak nem igaza van: igaza lesz” – a Békemeneten jártunk

Pataky Attilával atomháborúról, Semjén Zsolttal a háború arcairól beszélgettünk, Orbán pedig meglepő helyről kapott kritikát a fizikumára.

The post „Orbán Viktornak nem igaza van: igaza lesz” – a Békemeneten jártunk first appeared on 24.hu.

Orbán Viktor az egyetlen háborúpárti politikus Európában Dobrev Klára szerint

Orbán Viktor június 1-én a Margitszigeten véget érő Békemenet záróakkordjaként tartott beszédet híveinek, többek között arról beszélve, hogy a békét nem lehet fegyverekkel kivívni, az orosz-ukrán háborúnak nincs fegyveres megoldása. A miniszterelnök szerint béketárgyalásokra van szükség, de ehhez meg kell nyerni a jövő vasárnapi választást, és létre kell hozni egy békepárti koalíciót Brüsszelben. Ez egészülhet ki az USA-val, ha győz Donald Trump – tette hozzá.

Orbán a beszédében egyetlen szót sem vesztegetett az önkormányzati választásra, kizárólag arról beszélt, hogy a béke az EP-választás tétje, így azt lényegében élethalálharcnak állította be. A miniszterelnök azt mondta, ott állnak a győzelem kapujában, de a jövő héten felállítják a mozgósítás világrekordját, magyarok millióit keresik fel, mert a politikában nincs papírforma-győzelem.

Csak a béke, csak a Fidesz

Magyar Péter leállítaná a Fidesz gyerekekre káros kampányát

Magyar Péter, a Tisza párt alelönke június 1-én délután öt órakor, nagyjából az Orbán Viktor beszédével véget érő jubileumi Békemenet után egy órával tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, hogy olyan témákról beszéljen, amik a köztelevízió EP-választási vitájából kimaradtak, de emellett időt szakított arra is, hogy kritizálja a miniszterelnök a kormányt támogató felvonuláson elhangzott szavait.

Orbán Viktor délutáni beszédére utalva Magyar Péter kijelentette, hogy a Tisza Párt a valódi béke pártja, a Fidesz ezzel szemben a háború partján áll, mert katonákat küld Csádba, továbbá fegyvergyárakat épít Magyarországon. Az alelnök hazugságnak nevezte, hogy a Tisza párt a hadkötelezettség visszahozatala mellett állna, és kijelentette, hogy

Elég volt abból miniszterelnök úr, hogy elhitetik a gyerekekkel, hogy amennyiben nem a Fidesz nyer, háború lesz.

Magyar Péter: A Vodafone-ról beszélt Orbán Rogánnal

Magyar Péter harmadszorra adott interjút a Partizánnak. Az interjúból összeszedtük azokat az állításokat, amelyek korábban nem hangzottak még el, vagy konkrétumokat tartalmaznak Magyar programjával kapcsolatban.

Senki ne várja, hogy kevesen lesznek a Békemeneten. Szerinte nem véletlen, hogy a Margitszigetre szervezték, nem a Kossuth térre, mert így nem lehet majd összehasonlítani az ő Kossuth téren tartott tüntetésével.

A Fidesz arra számít, hogy elég lesz a törzsszavazó-tábora, Magyar pártja pedig arra, hogy nagyobb lesz a részvétel, mint a korábbi EP-választásokon, és az új belépők nem a Fideszre szavaznak majd.

Ma jön a tizedik békemenet – visszatekintünk az első kilencre

Amióta Orbán Viktor 2010-ben visszaült a miniszterelnöki székbe, a legvérmesebb Fidesz-szimpatizánsok felvonulása a kormány fontos erődemonstrációs eszköze lett, amit rendre be is vetnek a választások előtt. Így aztán nem meglepő, hogy szombaton már a tizedik vonulásukra készülnek Bayer Zsolték.

Eddig és ne tovább

– ez lesz a legújabb békemenet jelszava, amivel a szervező CÖF-CÖKA Európa „háborús pszichózisban égő” vezetőinek akar üzenni. A kormány választási kampányának középpontjában az ukrajnai háború áll, egészen pontosan az, hogy a konfliktusból ki kell maradnunk, Magyarországnak a háború és béke között kell választania. Ám a megelőző kilenc alkalomra visszatekintve úgy tűnik, hogy az Orbán-kormányok végig hadban álltak valakivel az elmúlt 14 évben.

Lezárások, forgalomkorlátozások a Békemenet idején

Rendezvény miatt forgalomkorlátozás várható június 1-én, szombaton várhatóan 13 és 17 óra között a belvárosban, az V. kerületi Széchenyi István tér–Budai alsó rakpart–Jászai Mari tér–Margit híd–Margitsziget útvonalon – olvasható a BKK oldalán. A rendezvény nem más, mint a Békemenet. Jöjjenek a részletek:

11:00-tól lezárják a belvárosban a Széchenyi István teret, a Lánchidat és a József Attila utcát; a Budai alsó rakpartot és a Pesti alsó rakpartot is a Lánchíd közelében, illetve a Fő utcában is lehetnek lezárások.

A Széchenyi István tér, a Lánchíd és a József Attila utca lezárásakor, várhatóan 11:00 és 13:30 között:

Zivatar moshatja el a Békemenet gyülekezőjét

Szombat hajnaltól, reggeltől délnyugat felől újabb záporok, helyenként zivatarok alakulhatnak ki, zivatarokra a délelőtti óráktól egyre nagyobb számban döntően az ország északkeleti felében lehet számítani az esti, éjféli órákig, közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

Helyenként heves zivatarok is előfordulhatnak, nagyobb valószínűséggel a Dunától keletre – ezen belül kiemelten Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön -, illetve északon, amelyekhez akár 2-3 centiméter feletti jégátmérő és óránkénti 90 kilométeres feletti széllökés társulhat.

Az Időkép Budapestre 11 órától esőt, majd zivatart és vihart jósol, ami kettő óra környékén állhat el. A Békemenet gyülekezője pont abban az időpontban lesz, amikor az eső a legintenzívebb lehet.

Magyar Péter lemondta a ma esti bulit

Szombaton a Békemenet vonul majd a Margitszigetre, ahol Orbán Viktor is beszédet mond. Magyar Péter előtte, péntek estére kocsmázni hívta a fiatalokat a helyszínre.

Az eseményt végül lefújták.

Hatalmas eső zúdult ránk itt a helyszínen, ennek következtében áramellátási probléma alakult ki. Így arról tájékoztattak, hogy nem tudják biztosítani a szerződésben foglaltakat, ezért a rendezvény helyszínének biztosítását lemondják.

Magyar Péter a Margitszigetre hívja a fiatalokat egy nappal a Békemenet előtt

„Talpra, Fiatalok! Csatlakozz Magyar Péterhez és csapatához egy laza, bulis estére a Margitszigeten!” – olvasható annak az eseménynek a Facebook oldalán, amelyet Magyar Péter hirdetett meg.

A Tisza Párt alelnöke azt írja a fiataloknak, hogy „ha már eleged van az írásbeli és szóbeli érettségik közötti stresszből, vagy csak kiszabadulnál a vizsgaidőszak fojtogató légköréből, gyere el május utolsó napján, pénteken a Margitszigeten lévő Wonder Island-be!”

Zene, előadások, tematikus kvízek az ígért program. Az esemény délután 4-kor kezdődik, és hajnal 2-ig tart. Magyar Péterék azt is ígérik, a részletes programokról folyamatosan közlik majd információkat.

A békemenet szervezői Magyar Péternek, Brüsszelnek üzennek majd a tömeggel

Minden idők legnagyobb békemenetére készül a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), ami bizonyságtétel, tanúságtétel is lesz – idézte az MTI ifj. Lomnici Zoltánt, a CÖF–CÖKA szóvivőjét. Az alkotmányjogász az állami rádió Vasárnapi újság című műsorában harangozta be a június 1-jei eseményt. Azt mondta: talán még soha nem kaptak ennyi visszajelzést a fővárosból, vidékről, a külhoni magyarságtól, reményei szerint ezért olyan tömeg lesz, ami önmagában is hatalmas erőt testesít majd meg.

A kérdésre, van-e olyan szándék, hogy a kormánypártok szimpatizánsai is szerveznek egy nagy demonstrációt, megmutatva, hogy többen vannak, mint Magyar Péter támogatói, azt felelte:

egy kisebbségi komplexusból táplálkozó és a bosszú által éltetett politikai méregtelenítő kúrát

Orbán Viktor beszédet mond a Békemeneten

Orbán Viktor június 1-jén délután három órától beszédet mond a Margit-szigeti Alsó-Nagyréten, a Békemeneten – írta meg a Magyar Nemzet.

Azt, hogy a miniszterelnök részt vesz a Békemeneten, már korábban is tudni lehetett, ezt először Menczer Tamás,  a Fidesz kommunikációs vezetője közölte a múlt héten, akkor azonban arról még nem volt szó, hogy beszédet is tart a kormányfő.

A Békemenet részletes programjáról és a kománypárti politikai nagygyűlés céljairól és okáról a szervező CÖF/CÖKA szerdán adott tájékoztatást, de a miniszterelnök várható beszédét akkor még az MTI tudósítása szerint nem említették.

Megvan a június 1-jei Békemenet mottója

Eddig, és ne tovább! – ezt kívánják üzenni a június 1-jén megrendezendő Békemeneten Európa „háborús pszichózisban égő” vezetőinek a demonstráció szervezői a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítójának, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnökének közlése szerint. Csizmadia László szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: abban a helyzetben vonul majd a Békemenet, amikor Párizs, London és talán Berlin is atomháborút vizionál, feledve Hirosimát és Nagaszakit.

Kiderült, hogy a Békemenetre érkezők június 1-jén 11 órától 13 óráig gyülekeznek a Lánchíd pesti oldalán, majd az id. Antall József rakpart, Jászai Mari tér, Margit híd útvonalon keresztül vonulnak a Margit-szigetre, az alsó nagyrétre. Csizmadia László kérdésre válaszolva azt mondta: Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a Békemeneten.

Az MTI tudósításából kiderül, hogy Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője is ott volt a sajtótájékoztatón, és úgy vélekedett, hogy a mostani békemenetet egy igazán sorsdöntő pillanatban rendezik meg, hiszen ma háború és béke között kell választani.

Békemenetet szervez a CÖF a Margitszigetre

Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben hozzátették: legyen aznap a Margitsziget szimbolikusan a béke szigete. A közlemény szerint „Brüsszel a háborúra készül, a magyar dollárbaloldali politikusok pedig támogatják ebben”.

Az európai vezetők háborús lázban égnek. Pénz, fegyverek és harci eszközök küldése után már tervezik a katonai segítségnyújtást is. Sőt, a francia elnök már az atomfegyverek használatáról is megnyitná a vitát. Meg kell állítanunk a háborús őrületet!

Nem lesz békemenet március 15-én

Március 15-én nem tervezünk Békemenetet, célunk az 1848-as forradalom hőseire emlékezni, hálánkat leróni nemzetünk megmaradását szolgáló tetteikért. Emlékezünk az akkoriban velünk küzdő lengyel szabadságharcosokra, és elhelyezzük a hála koszorúit a részükre emelt emlékművek előtt.

– közölte Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke az RTL kérdésére. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lesz békemenet.

Bayer Zsolt: Utcai erődemonstrációt kell tartani

Vasárnap a Hír TV Sajtóklub című műsorában is a kegyelmi ügy, valamint Novák Katalin és Varga Judit lemondása volt a téma, Bayer Zsolt pedig többek között arról beszélt, szerinte utcai erődemonstrációt kellene tartani, mégpedig március 15-én – ezt a dátumot már egyébként tavaly novemberben bejelentette, mint a következő Békemenet időpontját.

Most megpróbálják ebbe az egészbe a miniszterelnököt meg a Fideszt meg az egész kormányt meg a mindenkit belekeverni

– vélekedett Bayer, majd hozzátette: „nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénakfalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat”.

Újabb békemenet jöhet március 15-én

Minden bizonnyal lesz Békemenet március 15-én, mondta Bayer Zsolt a Hír TV-nek. A publicista elmondása szerint ő már egy ideje sürgeti, hogy mielőbb rendezzenek újabb menetet.

Mindeki Békemenetet szeretne, és én is azt gondolom, hogy szükség van rá. Én már október 23-án elgondolkoztam, hogy nem lenne-e rá szükség

– fogalmazott Bayer, aki szerint végül március 15. az a legkorábbi időpont, amikor ez lehetséges. „Hogy miért? Mert ez a mi politikai közösségünk legnagyobb, legerősebb erődemonstrációja, ami egész egyszerűen megkerülhetetlen. És pont most van itt az ideje, hogy ezt újra megtegyük”, közölte.

Kövér az amerikai nagykövetről: Az van a jenki fejében, hogy majd idejön és megmondja a tutit

Ő nem persona non grata, hanem non person, hogy ha valaki ért angolul, tehát számomra például egy nem létező ember, aki néha feltűnik, nem tudom, hogy mit akar, állítólag nagykövet, de pont nem úgy viselkedik, mintha az lenne, és egyébként is tök mindegy, hogy mit mond

mondta David Pressmanről, az Egyesült Államok budapesti nagykövetéről Kövér László egy Jászapátiban rendezett szuverenitásvédelmi fórumon, amelyről a Telex készített videós beszámolót.

A házelnök azt állította, mindegy, hogy a kormány mit mond Pressmannek, mert ő „helytartóként” jött ide és azt hitte, „egy guatemalai banánköztársaságba érkezett”, miközben „Guatemala már régen túljutott azon, hogy csak így fogadjon amerikai nagyköveteket”,

Nyomozás indult a Megafon és a CÖF rejtélyes forrásokból származó milliárdjai miatt

A NAV már vizsgálja, hogy honnan érkezett két év alatt több mint 8 milliárd forint a fideszes influenszerekhez és a kormánypárti civil szervezethez.