Best WordPress Hosting
 

Két ember életét mentette meg egy magyar donormáj

Egyszerre két ember, egy kisgyerek és egy felnőtt férfi életét mentette meg egy magyar donormáj – derül ki a Semmelweis Egyetem közleményéből. Mint írják, Magyarország az intézmény Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikáján hajtottak végre olyan májátültetést, amely egy szerv kettéosztásával két páciensen is tudott segíteni.

Az egyik érintett, egy 3 éves kislány ismeretlen eredetű májelégtelenség miatt került fel a sürgősségi transzplantációs listára. Ilyen pici gyermek számára ritkán adódik megfelelő méretű donorszerv, a gyermek súlyos állapota pedig mielőbbi beavatkozást igényelt.

Szerencsére azonban egy magyar donorszerv kettéosztva alkalmasnak bizonyult arra, hogy a kisebbik részét a beteg lányba ültessék, a nagyobb részét pedig egy 35 éves májdaganatban szenvedő fiatal férfi kaphassa meg.

Súlyos betegségeket leküzdve állt talpra Wimbledon új hőse

Az 1994. július 25-én született teniszező pályafutása során eddig 14 ITF-versenyen győzött, de a WTA-világranglistán az eddigi csúcsot a 162. pozíció jelentette, még 2019 novemberében.

Pályafutásához azonban az is hozzátartozik, hogy rengeteget ki kellett hagynia. Előbb 2015-16-ban két évet, miután májcisztát találtak nála.

Volt egy nagy műtétem, amely során a gyomrom felét is eltávolították. Hosszú felépülésem volt, csak két év után játszhattam ismét. Aztán a covid is ledöntött. Hosszú idő után csak a tavalyi és az idei év egy része volt olyan, hogy teljes erővel játszhattam

Alkoholizmusvita: épp a legfontosabb, legaggasztóbb adatot nem idézi senki

Alaptalan a magyarországi alkoholizmus világelsőségéről beszélni, mert erről nincs friss adat, a fogyasztási toplistán pedig az első húszban sem vagyunk – szólt az ellenvetés februári interjúnk címe, majd a honi sajtón és Facebook-falakon pár hete végigfutott WHO-rangsor nyomán. A Válasz Online ezért közli az alkoholprobléma nagyságáról árulkodó legfontosabb kutatásokat: a májbetegséges halálozásban még mindig hazánk produkálja az egyik legrosszabb számot az EU-ban, a fogyasztásmérés pedig olyan kulcstényezőket nem érzékel, mint a házi pálinkafőzés. A sokat cincált világranglistával tényleg vannak gondok, de az alkoholbetegség így is Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi problémája.