Best WordPress Hosting
 

Másfél év kihagyás után győzelemmel tért vissza Borics Ádám

Győzelemmel tért vissza Borics Ádám a keresztszalag-szakadásból, miután pontozással verte Enrique Barzolát.

Borics kapott egy rúgást a legnemesebb testrészéhez közel, de rövid idő után tényleg elkezdődött a meccs. Rövid kóstolgatás után a balhorgok zöme betlált, a peruinak gyakorlatilag szerencséje volt, hogy a magyar bunyós a szeméhez ért, mert az ápolás ideje alatt legalább nem verte senki. Barzola a szünet után meg is lepte Boricsot, egy horogütéssel földre vitte, megagyalta és fojtással próbálta feladásra kényszeríteni, de nem járt sikerrel.

A második menet aztán igazán a magyarról szólt, elképesztő mennyiségű ütést vitt be, pedig nem is próbálta felgyorsítani a meccset. Barzola többször is tántorgott, kétszer vitte földre ellenfelét, de igazán nagy veszélyt nem jelentett.

Merevre ütötte ellenfelét a ketrecharcos a faszagyerekek meccsén

A nevadai Paradise-ban rendezték a UFC 300-at, amelynek egyik mérkőzését Max Holloway és Justin Gaethje vívta, és amelynek tétje az utóbbi által birtokolt BMF-öv volt, amit úgy lehetne lefordítani, hogy a legfaszább faszagyerek címért ment a küzdelem.

A fordulatos mérkőzésen tényleg az utolsó pillanatra maradt a döntés, ugyanis Holloway egy másodperccel a vége előtt KO-zta riválisát.

Gathje jól kezdte a meccset, aztán Holloway vette át az irányítást, és ugyan egyszer padlóra került, az utolsó menetben is ő diktálta a tempót. Már csak másodpercek voltak vissza, amikor az oktagon közepére állva jelezte Gaethjének, hogy álljon bele a csatába, majd elkezdték csépelni egymást, majd Holloway egy jobbossal betalált, mire ellenfele arccal előre a földre borult.

Meccs közben halt meg egy 17 éves MMA-s

Meghalt egy 17 éves sportoló egy kazahsztáni MMA-versenyen.

Kanat Ahunov már az első menetben is kapott egy nagy ütést az ellenfelétől, amely után rosszullétre panaszkodott, de amikor az edzője megkérdezte tőle, hogy képes-e folytatni a meccset, igent mondott.

Húsz másodperccel később azonban eszméletlenül a földre zuhant, és bár ellenfele azt hitte, hogy Ahunov a hasát eltaláló rúgástől dőlt el, ennél sokkal nagyobb volt a baj. A sportoló edzője azonnal odarohant, levette Ahunov fej- és fogvédőjét, de sem ő, sem a helyszínre érkező mentők nem tudtak segiteni a fiatalon, akinek leállt a szíve.

Cáfolja az MMA, hogy átvennék a magyar építészvilág Palotanegyedben lévő otthonát

Február végén a semmiből érkezett a hír, hogy a kormány megfosztaná otthonuktól a hazai építészeti szervezeteket, így rövidesen

a Magyar Építész Kamarának (MÉK),

a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ),

Aki vissza tudja verni a halált – kimentette a szüleit az égő házból, most az életéért küzd a harcművész

Az 59 éves sportember szüleinek házában, az ohiói Toledóban tűz ütött ki, ő pedig saját testi épségét sem kímélve előbb kimentette a családját, majd visszament még az égő házba a kutyájáért is.

Az állat később elpusztult, Coleman pedig olyan súlyos füstmérgezést szenvedett, hogy helikopterrel kellett kórházba szállítani.

„Apánk mindig is a hősünk volt, és a világot jelenti számunkra. Harcos volt, mindig is az lesz. A legerősebb és legbátrabb ember, akit ismerek. Kérjük, imádkozzatok érte és családunkért ebben a rendkívül nehéz időszakban” – írta az Instagramon lánya, Morgan Coleman.

A kormány egy tollvonással lakoltatná ki a Palotanegyedből a hazai építészeti élet legfontosabb szervezeteit

Az állam a közeljövőben kiürítené a Magyar Építész Kamara (MÉK), a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ), a Budapesti Építész Kamara (BÉK), illetve az Építész Mester Egylet (ÉME) Mesteriskolájának Ötpacsirta utcai otthonát, és azt egyelőre ismeretlen módon hasznosítaná – derült ki a Huszonkettes Építészcsoport tagjai, illetve számos tervező szerkesztőségünknek küldött leveléből.

Értesülésünk szerint a MÉSZ-t irányító Ybl-díjas Krizsán András „ultimátumszerű utasítást” kapott a székház kiürítésére és átadására, így a témában megkerestük a közel százötven éves házban működő szervezeteket.

Az elmúlt évtizedek legfontosabb hazai építészeinek krémjét tömörítő Huszonkettesek csütörtökön nyílt levelet juttatott el a MÉK, a BÉK, illetve a MÉSZ vezetői, Krizsán András, Hajnóczy Péter és Eltér István felé, a következő szöveggel:

Egy éve ilyenkor: felvonóból kieső magyar snowboardos okozott tömegbalesetet Ausztriában

Egy, az új esztendő első napjait hódeszkázással töltő magyar fiatal okozott kisebb tömegbalesetet Ausztriában, miután kiesett a sífelvonóból. Bár az ütközések miatt négy embert kórházba kellett szállítani, a 18 éves fiatalember segítségnyújtás nélkül továbbcsúszott. A hátborzongató snowboard-manőverről tavalyi cikkünkben egy videó is megtekinthető.

Eddig példátlan együttműködésre lép egymással az állam és a magyar építészet vezető szervei

Kedden elfogadták az építészeti törvényt, aminek szövegén még alig száradt meg a tinta, az állam és a magyar építészeti világ vezetői szervezetei máris eddig példátlan együttműködést írtak alá.

A Pesti Vigadóban a Kós Károly Egyesülés által szervezett szerdai Országépítés-konferencia szünetében történt eseményen a felek egy együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, aminek szövegében a következő gondolatok szerepelnek:

a környezetalakítás kultuális közügy és olyan társadalmi tett, mely meghatározza saját korunk és a következő generációk közérzetét, egészségét, jó ízlését és helyidentitását. […] Annak érdekében, hogy A magyar építészetről szóló törvény szellemében egyszerre szolgáljuk a magyar építészeti örökség gazdagodását, illetve támogassuk az építészeti minőség javulását, továbbá, hogy a magyar építészet megfelelő válaszokat adjon a XXI. század ránk háruló feladataira, szükségesnek tartjuk, hogy rendszeresen tanácskozzunk, döntéseinkről egymást tájékoztassuk, és közös álláspont esetén azt egységesen képviseljük. Tanácskozásainkra közös elhatározással más szervezetek vagy személyek eseti bevonását is kezdeményezzük.

Első profi meccsén kis híján KO-zta Tyson Furyt, de nem ettől ütős a kameruni ketrecharcos története

Első profi nehézsúlyú bokszmeccsét ugyan elvesztette a 37 éves korábbi MMA-világbajnok, a kameruni Francis Ngannou, de már az is életre szóló sikernek tekinthető, hogy október 28-án Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban ringbe léphetett a WBC (World Boxing Council) nehézsúlyú világbajnoka, a 35 éves Tyson Fury ellen.

És nem csak azért, mert majdnem kiütötte az évtized legjobb nehézsúlyú bokszolójának tartott, 35 meccs után is veretlen brit óriást, vagy azért, mert a tízmenetes küzdelemre a gyerekkori hőse, Mike Tyson edzői segítségével készülhetett fel. Hanem azért is, mert

a kameruni harcos az élő példa rá, hogyha igazán kitartók vagyunk, akkor az elérhetetlennek tűnő álmaink is beteljesülhetnek.

L. Simon László: Amíg a pornográfia szabadon terjeszthető, a múzeum teréből ki akarják tiltani a szexualitást

Én? Elpusztíthatatlan vagyok

– nyugtatta mosolyogva L. Simon László egy sajnálkozó ismerősét a Pesti Vigadó díszes előterében, ahol személyesen fogadta a székfoglaló előadására érkezőket, és a fentihez hasonló kedélyességgel ütötte el aggódásukat, részvétnyilvánításukat vagy épp gratulációjukat. Az a tény mindenképp indokolja önbizalmát, hogy a NER-ben befutott, csaknem másfél évtizedes karrierje során több politikai kegyvesztést túlélt – beszédében később utalt is röviden a korábbi leváltásaira, amelyeket ugyan méltatlannak tartott, de nem rengették meg a hitét a kormányzat által kitűzött alapvető politikai és társadalmi célokban.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában kedd délelőtt megtartott előadásának nyilvánvaló pikantériáját egy újabb ilyen „méltatlan” leváltás adta: mindössze pár hét telt el azóta, hogy Dúró Dóra (Mi Hazánk) feljelentése nyomán Csák János kulturális és innovációs miniszter menesztette a Magyar Nemzeti Múzeum éléről, mert szerinte L. Simon képtelen volt betartatni a gyermekvédelminek nevezett törvényt a World Press Photo kiállítás néhány, melegeket ábrázoló fényképpel kapcsolatban. Eltávolítására reagálva L. Simon ugyan kikérte magának, hogy tőle kéne megvédeni a gyerekeket, de továbbra sem volt hajlandó kritizálni a korábban általa is megszavazott, végül vesztét hozó jogszabályt, inkább úgy magyarázta a dolgot, hogy nem a törvénynek, hanem a törvény értelmezésének lett az áldozata.

L. Simon László Művészi szabadság és intézményi autonómia címmel tartja meg akadémiai székfoglalóját

Levelező tagból a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává válhat L. Simon László november 28-án tartandó akadémiai székfoglalója után. Az előadás címe nem más, mint

Művészi szabadság és intézményi autonómia

– szúrta ki a Magyar Narancs.

Nem tudta a támadó, hogy egykori MMA-harcost támadott meg késsel, de egy életre megtanulta a leckét

Késsel támadták meg a korábbi MMA-harcost, Javier Baezt, közölte a USA Today.

Az NBC 6 South Florida híradása szerint az 50 éves Omar Marrero a lakása parkolójában ülő Baezt támadta meg, előbb a kocsi üvegét törte be, majd megpróbálta leszúrni a férfit. Baez elsőre kimenekült a túloldalon, majd hatástalanította Marrerót.

Whoa Javier Baez in Miami got attacked by some random with a knife but shows why wrestling is important to know pic.twitter.com/zxVcE2T3AW

„Ruhában fel sem ismerjük!” – pornóiparból irány az MMA

Natalie Wayne sok éven át a felnőttfilm-iparra összpontosított, ám az elmúlt időszakban nagy népszerűségre tett szert a közösségi médiában. Tavalyi, Katarban megrendezett labdarúgó-világbajnokság során például megígérte a lengyel játékosoknak, hogy megmutatja a melleit, ha gólt szereznek a Mexikó elleni nyitómeccsen.

Bár a mérkőzés 0-0-s döntetlennel zárult, ő azért megvált a ruháitól.

Egyre gyakrabban tűnt fel freak-fight gálákon, és idén tavasszal el is indult a lengyelországi pofonbajnokságon, a Slap Fighting Championshipen.

„25 évesen meglegyintett a halál árnyéka” – többször járt a pokolban, de nem adja fel a ketrecharcos

Nem akármilyen feladat vár a dánok egykori olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózójára, Mark Overgaard Madsenre, aki 2019 óta ketrecharcosként szerepel, egész jó statisztikával. A 38 éves sportoló eddig 13 UFC-viadalon van túl, 12-t megnyert (hármat KO-val), mindössze egyszer szenvedett vereséget. A következő ellenfele november 11-én, a New York-i Madison Square Gardenben az a Jared Gordon lesz, aki a pokolból már háromszor is visszatért, és nem csupán a dicsőségért, de saját életéért is állandó harcot vív.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fideszes kultúrpotentátok kritizálták az állami hirdetésekből fenntartott napilaprendszert

Hoppál Péter és L. Simon László, az Orbán-kormány két korábbi államtitkára sem ért egyet azzal, hogy a kormány mesterségesen tartja életben a nyomtatott napilapokat, azaz a kormánypárti kiadóvállalat, a Mediaworks (KESMA) lapjait.

Az olasz kormány a Colosseumban rendezné meg a Zuckerberg-Musk bunyót

Múlt héten írtuk meg, hogy a Tesla-vezér Elon Musk kihívta a Meta vezetőjét, Mark Zuckerberget egy test-test elleni harcra.

Az ügy előzménye, hogy korábban a Meta bejelentette, hogy Musk oldalának, Twitternek egy konkurens appján dolgozik.

A Facebook-vezér később azt válaszolta, hogy elfogadja a kihívást, és arra kérte Muskot, küldje el a helyszínt.

Ifjabb Növényi Norbert 46 másodperc alatt KO-zta ellenfelét

Ifjabb Növényi Norbert ismét kiütéses győzelmet aratott péntek este a Bellator 297 ketrecében, ezzel továbbra sem talált legyőzőre a profik között a kevert harcművészetek sportágában, az MMA egyik legnagyobb szervezeténél.

A Magic Norbert becenévre hallgató 84 kilós sportoló az első menetben egy jól irányzott jobb egyenessel földre küldte lengyel ellenfelét, Kamil Oniszcukot,

ezt a lehetőséget kihasználva pedig már nem engedte felállni földről és kiütéssel zárta le a mérkőzést, amely 46 másodpercig tartott csak.

A legőrültebb KO, amit valaha láttunk

Egészen jól indult, majd folytatódott a lengyel Krzysztof Glowacki ökölvívó karrierje. A 2008-as profi debütálása után 26 meccset nyert zsinórban, közte 2016-ban a WBO világbajnoki övét is megszerezte Steve Cunningham ellen. 27. alkalommal azonban pont Kovács Kokó István felügyelete mellett szembejött vele Olekszandr Usyk, aki legyőzte, és innen már felemásra sikerült a mutatója.

A lengyel bunyós utoljára idén januárban kapott ki az angol Richard Riakporhetől és úgy látszik eldöntötte, 36 évesen inkább sportágat, és ringet vált.

A hétvégén szép számú közönség előtt a lengyel KSW gálán, az MMA ketrecben debütált, és Patryk Tołkaczewski ellen hamar bajba került. A küzdelem első perce végén a szabad küzdelemben járatlannak gondolt korábbi világbajnok bunyóst azonnal levitte a földre az ellenfele, és elkezdte csépelni a fejét. Aztán jött a meglepetés. Mutatjuk: