Komplexusos nemzet vagyunk, hát imádjuk megragadni az alkalmat, hogy a magyarok nagyszerűségét ünnepeljük. Frei Tamás riportok tucatjait vitte sikerre azzal az egyszerű trükkel, hogy a világ legváratlanabb helyein is felkutatta a helyi honfitársat, a „magyarok nagyszerűsége” zsáner örökre sikerre lesz ítélve, s hogy e hősök miért nem boldogulhattak itthon, azt jobb nem firtatni. A Bánovits Ottó és Takó Sándor által jegyzett Nikola Tesla – A fény gyermeke című új doksi lép egyet előre ebben a törekvésben, és olyan nüanszban talál okot némi nemzeti büszkeségre, amire nem sok példát láttunk eddig: a magyar doksi állami támogatással ünnepli a szerb-amerikai tudóst azon egyszerű apropóból, hogy egy anekdota szerint egy magyar barát, Szigeti Antal jelenlétében, a budapesti Városligetben esett le neki karrierje egyik nagy tantusza.
Kedves történet, bár azzal, hogy ettől több közünk van-e Teslához, mint bárki másnak, azért vitatkoznék – mondjuk pár éve Tesla-musical is készült itthon, szóval akad itt egy vékonyka trendszerűség. Ám a Cinefesten debütált filmnek ezzel együtt is lehet örülni: a természettudományos képzés népszerűsítéséhez minden eszköz jól jön. Az azonban kérdés, hogy az alkotók szándéka szerint hiánypótlónak szánt film egy rendhagyó fizikaóra keretein túl hogyan állná meg a helyét.
Első ránézésre ugyanis tökéletes iskolai mozidélután-alapanyagról beszélünk: a film alig hosszabb egy óránál, kicsit ráhúzva egy iskolai tanórára épp belefér, és azt az egyet nem lehet elvenni tőle, hogy érdekesebben meséli el az egyenáram-váltóáram dilemmát, mint az átlagos fizikatanár. Beszélnek benne a magyar mérnökszakma nagy tanítói, ráadásul olyan érdekesen, hogy az ember szinte kedvet kap, hogy megerőltesse az agyát, és megpróbálja ezt, a világunkat átformáló jelenséget kicsit jobban megérteni annál, mintsem, hogy az elektromos áram