Best WordPress Hosting
 

Férfi és női kéziseink is egy csoportba kerültek az olimpia házigazdájával

Elkészült a párizsi olimpia csoportkörének menetrendje a férfi és női kézilabdacsapatok számára.

Női csapatunk a franciákkal került egy csoportba, sőt a házigazdák ellen kezdi meg a szereplését. A nők a csoportmeccseket a nyitóünnepség előtt, július 25-én kezdik. Július 28-án a brazil, 30-án az angolai, augusztus 1-jén a spanyol, majd 3-án a holland csapattal találkozik Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese.

A férfiak brutális sorsolást kaptak, a címvédő és házigazda Franciaországgal, valamint a legutóbbi három világbajnokságon aranyérmes Dániával is összekerültek.

Józsa Levente: Nyilván nem lehet egy taekwondós ismertségét egy focistáéhoz mérni, pedig jó lenne, ha az emberek tudnák, hogy világbajnokaink vannak

Mióta megszerezted a kvótát, melyik az erősebb érzés benned: hogy nagyon mennél már, és de jó lenne, ha most azonnal kezdődne az olimpia, vagy megnyugtató, hogy van még bő három hónap addig?

Inkább a második opció. Az már leülepedett bennem, hogy ott leszek Párizsban, viszont szeretnék még jobb lenni, úgyhogy örülök annak, hogy van még idő készülni.

A szófiai olimpiai selejtezőre azzal a tudattal utazhattál, hogy ez az egyetlen lehetőséged maradt arra, hogy megszerezd a kvótát. Nem volt benned félelem a tét nagyságát látva?

A magyar kézielnök rég látta ilyen jól játszani a női válogatottat

„Kézzelfogható közelségbe került a kijutás, de a sportban nem szabad kiengedni, holnap győzelemre kell játszani Japán ellen” – hangsúlyozta az MTI-nek a magyar szövetség elnöki posztját egy nap híján egy éve betöltő sportvezető.

A britek fölényes csütörtöki legyőzését követően pénteken a világbajnoki negyedik svédek ellen is nyerni tudott Golovin Vlagyimir együttese. Mint mondta, nagyon tetszett neki, ahogy a csapat hozzáállt a svédek elleni találkozóhoz, ahogy a játékosok küzdöttek.

„Amilyen kemény faultokat elhelyeztek a svédeken, azon meg is lepődtek a skandinávok, mint ahogy azon is, hogy mennyire tűzben volt a válogatott. Persze voltak hibáink, de rengeteg helyzetet alakítottunk ki, nagyon jól védekeztünk, jó volt a kapusteljesítmény is: rég láttam ilyen jól játszani a csapatot.”

Megfelelő hittel és játékkal ott lehet az olimpián a női kéziválogatott

„A csapat nagyon jól szállt be a mérkőzésbe, egyértelműen irányított, dominált, és nagyon reméltem, hogy ez a második félidőben is így lesz, mert sejtettem, hogy akkor sikerül győznie” – nyilatkozta az MTI-nek a szakember.

Az olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett svédek 7-7-nél és 17-17-nél is egyenlítettek, a vezetést azonban egyszer sem tudták átvenni. Szilágyi szerint a 17-17 utáni időszak nagyon fontos volt, mert a második félidő nem úgy indult, ahogyan a házigazdák tervezték. Megakadt a támadójáték, az ellenfél pedig a lerohanásokból gólokat tudott szerezni.

Meglátása szerint ekkor nagyon fontosak voltak Böde-Bíró Blanka védései, különösen a szélső lövések hárítása bizonyult meccsdöntőnek.

Jackl Vivien 15 évesen olimpiai szintet úszott, Milák Kristóf kikapott

A mindössze 15 éves Jackl Vivien meglepetésre olimpiai szintet érő idővel nyert 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság csütörtöki döntőjében.

A Tatabányai Vízmű Sportegyesület (TVSE) versenyzője 4:34.96 perces idővel ért célba, megelőzve Kapás Boglárkát és Mihályvári-Farkas Viktóriát. A szám olimpiai és ötszörös világbajnoka, Hosszú Katinka 13 másodperccel elmaradva az 5. helyen csapott célba.

A férfiaknál Milák Kristóf előbb 200 gyorson 1:48.15 perces idővel nyert, megelőzve Kovács Attilát és Németh Nándort, majd nagy csatára késztette 50 pillangón a szám 2021-es Európa-bajnokát, Szabó Szebasztiánt, de csak megszorítani tudta, végül mögötte a második helyen végzett.

Golovin a britek elleni kézimeccsről: Az edzésünk intenzívebb lett volna

„Könnyű gólokat szereztünk, igazából a lerohanást próbáltuk, de ellenfelünk visszarendeződése zűrzavaros volt. Nagyon nehéz bármit is gyakorolni, mert a britek védekezése semmire se hasonlított, se a svédekére, se a japánokéra. A lényeg, hogy mindenki pályára került és jó sebességünk volt.

Szerintem az edzésünk intenzívebb lett volna, annyira nem tudtunk most elfáradni

– nyilatkozta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány az M4 kamerája előtt.

Ahogy várni lehetett, kiütötte a briteket a magyar női kéziválogatott

Semmilyen kétséget nem hagyott a magyar női kézilabda-válogatott, hogy sokkal jobb csapat, mint az amatőr, másfél éve tétmérkőzést sem játszó, az olimpiai selejtezőre az IHF jóindulatából odakerülő Nagy-Britannia. A 49-11-es győzelem edzésnek is gyenge volt, de legalább átmozgatta a csapatot a pénteki, svédek elleni rangadóra.

The post Ahogy várni lehetett, kiütötte a briteket a magyar női kéziválogatott first appeared on 24.hu.

Annyira szennyes a Szajna, hogy elmaradhatnak az olimpiai triatlon úszóversenyek

Ha a heves esőzések tovább rontanak a Szajna vízminőségén, előfordulhat, hogy törölni kell a párizsi olimpián a triatlon úszóversenyét, közölte a rendezvény elnöke, Tony Estanguet. A Surfrider Foundation Europe legutóbbi mérései szerint a folyó vizében riasztóan magas volt az E. coli baktériumok aránya.

Az eredeti tervek szerint a július 26-án kezdődő olimpián a férfi és női triatlon július 30-án és 31-én, a vegyes verseny augusztus 5-én kezdődne. Estanguet most azt mondta, ha nagyon esne az eső, akkor az olimpia elejéről a végére halasztanák a triatlont. A szervezők 1,4 milliárd eurót szánnak egy regenerációs projektre, hogy a folyó vize biztonságosan úszhatóvá váljon. Többek között építenek egy esőtározó medencét is, hogy csökkenjen a fertőzésveszély.

A tervek szerint az olimpia után, 2025-ben három olyan szabadtéri fürdőhelyet nyitnának meg, amik a rakpartról is megközelíthetők. A francia hatóságok 102 éve tiltották be a fürdőzést a Szajnában az egészségügyi aggályok miatt – írta a BBC.

Meglepő húzás: ilyen még nem fordult elő az olimpiák történetében

A WA szerdán közölte, hogy 2,4 millió dollárt különített el erre a célra. A párizsi játékok atlétikai versenyein 48 számban osztanak érmeket, a szövetség pedig most azt közölte, hogy minden diadalért 50 ezer dollár jár, azaz valamennyi váltóverseny és a gyalogló vegyescsapat-viadal győztes válogatottja is ennyit kap.

Bár lehetetlen pénzben meghatározni az olimpiai érem értékét, vagy akár csak azt a munkát, elhivatottságot, áldozatot így kifejezni, ami az olimpiai szereplés eléréséhez kell, mégis fontos, hogy ezt az első lépést megtesszük most. A versenyzők által generált bevételek egy részét visszajuttatjuk azoknak, akik az olimpiát világszínvonalú eseménnyé teszik

– idézte a WA közleménye Sebastian Coe elnököt.

A szinkronúszás miatt furcsa helyzetbe kerülhet a vízilabda a 2028-as olimpián

A háromszoros olimpiai bajnok klasszis a Vlv.hu-nak nyilatkozva elmondta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság érthető módon helyezi előtérbe a fenntarthatóság és a költséghatékonyság kérdését, így a szinkronúszás és a vízilabda versenyeit ugyanabban a létesítményben bonyolítják le. Azonban a szinkronúszás programja hét napig tart, a női és férfi vízilabdatorna 16 napot vesz igénybe.

„Első látásra megállapítható, hogy azonos helyszínen ezek így nem rendezhetők meg. A szervezők elkezdték keresni a megoldást, s az első ötlet természetesen az volt, hogy miként lehetne a vízilabdatornák programját lerövidíteni. Kézenfekvő problémamegoldásnak tűnik a részt vevő csapatok számának csökkentése” – mondta, hozzátéve, hogy a World Aquatics képviseletében az első pillanattól kezdve azt az álláspontot képviselték, hogy a csapatok száma ne csökkenjen.

Jelen pillanatban annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy a férfi szakág 12 csapatos tornájának lebonyolítási rendje átalakul

Két nappal az olimpiai selejtezők előtt kapott új ellenfelet a magyar kéziválogatott

Kamerun női kézilabda-válogatottja nem vesz részt az olimpiai selejtezőkön, így a házigazda magyarok, valamint a svédek és a japánok mellett a brit csapat lép pályára a tornán.

A magyar szövetség kedd este közölte, hogy a Kameruni Kézilabda Szövetség nem tudta megoldani a Debrecenbe utaztatását, így az afrikai együttes nem lép pályára Debrecenben. A nemzetközi szövetség (IHF) a Magyar Kézilabda Szövetség, a magyar Külgazdasági- és Külügyminisztérium, valamint a nemzetközi diplomáciai szervek erőfeszítései sem oldották meg a helyzetet, ráadásul más afrikai csapat sem tudta vállalni a tornát.

Kamerun helyére szabadkártyát adhatott a selejtezőre az IHF és Nagy-Britannia női válogatottját kérte fel az indulásra, amely a felkérést elfogadta. Ez a csapat lesz Magyarország ellenfele a csütörtöki nyitányon.

Golovin nem kertelt: Megverjük Japánt és kijutunk az olimpiára

A magyar csapat csütörtöktől vasárnapig a Főnix Arénában sorrendben Kamerun, Svédország és Japán ellen lép pályára a két kvóta egyikéért.

A távol-keleti ország csapataival két, egyaránt sikertelen olimpiai selejtezőtornán is találkozott idén magyar válogatott: a női kosárlabdázók február 9-én Sopronban 81-75-re győztek ugyan, ám végül nem tudták megszerezni az indulási jogot. Egy nappal később a férfi jégkorongozók Budapesten 2-1-re kaptak ki Japán legjobbjaitól, így ugyan nem jutottak tovább kvalifikációs csoportjukból, végül a fehéroroszok kizárása miatt mégis folytathatták.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e ezúttal a harmadik a magyar igazság, Golovin Vlagyimir az MTI-nek azt mondta:

Női birkózó is lesz a párizsi olimpiai csapatban

Nagy Bernadett megnyerte elődöntős mérkőzését a női 76 kilogrammban a birkózók európai kvalifikációs versenyén, ezzel olimpiai kvótát szerzett a párizsi ötkarikás játékokra.

Az Újpest kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes birkózója szombaton az első körben magabiztos teljesítménnyel, technikai tussal győzte le Enrica Rinaldit, majd a negyeddöntőben egy levitellel és egy intésponttal 3-0-ra győzte le a fehéroroszok U20-as Eb-győztesét, Anasztaszia Zimjankovát. Pauline Lecarpentier ellen már a kvóta volt a cél.

A térdsérülés miatt csaknem két évet kihagyó magyar versenyző így jutott a legjobb négy közé, ahol már a kvóta volt a cél. A mérkőzés elején Nagy egy remek ütemben elkapott karelvezetés után próbálta földre vinni ellenfelét, ám a francia vissza tudott fogni a karjára, majd térdelő helyzetből kimentek a zónából, így nem volt értékelhető akció. A küzdelem állásból folytatódott és az UTE kiválósága szinte azonnal páros comb ledöntést hajtott végre, ezzel megszerezte a kétpontos vezetést.

Az orrtörése után pótbehívót kapott a magyar átlövő

A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya pótbehívót küldött Mosonmagyaróvár játékosának, Albek Annának.

A magyar csapat április 11. és 14. között olimpiai selejtezőn vesz részt, az előzetesen kihirdetett 18 fős keretből pedig kimaradt a jobbátlövő. A klub honlapja azonban arról számolt be, hogy bár nincs még száz százalékos állapotban, pótbehívót küldött neki Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

Albek április 8-án kivizsgálásokon vesz részt, majd a válogatott orvosi stábja és a játékos klubja közösen dönt pályára lépéséről.

„Inkább egy kicsit korán fejezzem be, semmint túl későn” – 45 éves koráig is játszhatna, mégis visszavonul a kézilabda állócsillaga

Mikkel Hansen 1987. október 22-én született Helsingörben, ahol sorsa eleve elrendeltetett, hiszen szülei egyaránt kézilabdáztak: édesapja, Flemming Hansen a legmagasabb szinten. Nem véletlen, hogy a 120-szoros válogatott játékos lett a kis Mikkel példaképe, majd első edzője.

„Annak ellenére, hogy apám nemzedékének egyik legjobb dán kézilabdázója volt, sohasem gyakorolt rám nyomást, sohasem tolt előre. Inkább példát és irányt mutatott. Mindig ott volt a háttérben, ha kellett, akkor fordulhattam hozzá tanácsért, de nem erőltette rám magát, nem szerette a nagy beszédeket” – nyilatkozta róla.

Mikkel Hansen announces his retirement for the end of this season and we will soon be without crazy goals like this Three-time IHF World Player of the Year, three-time world champion, three-time World Championship MVP — the list goes on and on @DanskHaandbold pic.twitter.com/DaqM0e5t4x

Hosszú Katinka delfinekkel és kislányával készül

Csütörtök éjfélig lehet nevezni az úszók országos bajnokságára, amelyen a tervek szerint Hosszú Katinka is indul, hiszen szüksége lenne olimpiai szintidőre a párizsi játékokra.

A háromszoros olimpiai bajnok klasszis a Kanári-szigetek egyiként, a legkeletibb-legészakibb Lanzarotén készül, ahol a közösségi oldala szerint kislánya, a tavaly augusztusban született Kamília is segíti.



Orosz telefonbetyárok buktathatták le a NOB elnökét

Zaharova arra reagált, hogy a NOB elnöke két ismert orosz telefonbetyárnak, Vovannak és Lexusnak elismerte: az általa irányított testület arra kérte az Ukrán Olimpiai Bizottságot, hogy kövesse nyomon az orosz sportolók hazafias kijelentéseit az interneten annak érdekében, hogy megakadályozzák részvételüket a párizsi olimpián.

A sportvezető közölte, hogy a NOB-nál működik egy felügyelőbizottság, amely egy független céggel együtt ellenőrzi a sportolóknak az orosz hatóságokat támogató nyilvános nyilatkozatait.

Bach azt is elmondta a Lexus álnéven ismertté vált Alekszej Sztoljarovnak és a Vovanként emlegetett Vlagyimir Kuznyecovnak, hogy azok az afrikai sportolók, akik részt kívánnak venni az Oroszország által szeptemberben megtartandó barátság játékokon egyebek között azt kockáztatják, hogy nem indulhatnak többé a jövőbeni olimpiákon.

„Az elmúlt három évben megjártam a poklot, a sport összeroppantott” – Párizsban koronázná meg visszatérését a britek úszóklaszisa

57.94 másodperces idővel nyerte meg a 100 méteres mellúszást a brit bajnokságon az ötszörös olimpiai és nyolcszoros világbajnok Adam Peaty.

A 29 éves úszó legutóbb három éve, a tokiói olimpián ért el ilyen jó időt, amikor 57.37-tel védte meg a címét.

„Az 57.9 nagyon jól, bár még mindig nem tartok ott, ahol szeretnék. De azért figyelemre méltó eredmény, és úgy voltam vele, hogy nem sokan képesek ilyenre” – mondta Peaty, aki kemény időszakot hagyott maga mögött.

A statisztika három magyar aranyat ígér a párizsi olimpián

Három aranyat jósol Magyarországnak a nyári, párizsi olimpiára a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote.

A legújabb előrejelzés szerint a francia fővárosban a magyarok 18 érmet gyűjtenek,

a három győzelem mellé kilenc második és hat harmadik helyet szereznek, ezzel a 14. helyen zárnak majd az éremtáblázaton.