2024 április 17-én elindult a greenfo blogja, ahol agrármérnök-tájépítész, agrár-hulladékgazdálkodási szakmérnök, botanikus-tájföldrajzos, környezetdiplomata, környezetpolitikus doktorandusz, ökotoxikológus-publicista, természetfotós, természetfilmes, és kirúgott hivatásos természetvédő írásait közöljük.
FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ BLOGJAINK: https://greenfo.hu/blog/
A Homokhátság vízbajai, kicsatornázott Uniós források
Manapság még mindig sokan vélik úgy, hogy a városi fejlesztéseknek együtt kell járnia a zöld területek eltüntetésével és a természet pusztításával. Egyesek szerint a városokban egyébként sincs semmi keresnivalója a vadvilágnak, hiszen a városhatáron túl a végtelen rétek és erdőségek az ő igazi otthonaik. Nagy kár, hogy ez ma már csak egy önámító ábránd.
A városokon túl a réteket a legtöbb helyen halott, vegyszerekkel kezelt, egybefüggő szántókká alakították. Máshol pedig a „Hasznosítsuk a gyepterületeket!” hívószóra milliárdos támogatással szántottak be természetes gyepeket, miközben tényleges mezőgazdasági termelésbe vonásukra sosem volt reális esély. Így ezek ma már parlagfű-monokultúrákként súlyosbítják a hazai pollenallergia helyzetet.
Országszerte eltűnnek a nádasok és a természetes tavak. Alig vannak már folyók és patakok, mert egyenesre szabályozott, gátak közé szorított kanálisok futnak a helyükön.
2023-ban 26 új podcast epizóddal jelentkeztük. Ezek több hangmegosztó greenfo fiókjában meghallgathatók. Minden podcasthoz tartozik egy cikk háttérinformációkkal, és innen érhetőek el hangmegosztó fiókjaink. Augusztusban elindítottuk youtube csatornánkat is.
2020 április 22-én, a Föld Napján indult podcast felületünk, eddig közel 200 epizódot készítettünk. 2023-ban sok beszélgetés témája volt az épületkorszerűsítés, az energiatakarékosság, szigetelés, és minden valódi rezsicsökkentés.
Az összes epizódhoz tartozik egy cikk, melyben a beszélgetésekhez kapcsolódó háttérinformációk mellett elérhetőek hangmegosztó felületeink is (pl. a google, anchor, apple, spotify, soundcloud fiókjaink.)
Közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriumrendszerének, a Tisza-tó partján található Poroszlói Ökocentrumnak a legnépszerűbb attrakciói az itt bemutatott élő vizák és más nagy testű tokfélék. A viza a világ legnagyobb édesvízi hala: a valaha dokumentált példányok között a rekorder 7 méter hosszú és 1224 kilogramm volt. Ezek a Fekete-tenger felől érkező, óriási, akár száz évig is élő halak a huszadik század második feléig gyakran előfordultak a magyar Duna-szakaszon is, hiszen a Szigetköz volt az egyik fő szaporodóhelyük. Vándorlásaik során még valóban feljuthattak a Tiszába is, ám az 1970-es évektől kezdve képtelenek bejutni a mi folyószakaszainkra – ennek az oka pedig egy duzzasztó, ami nagyon hasonlít a Tisza-tavat létrehozó kiskörei vízlépcsőhöz.
Vaskapu, Bős, Kisköre és társaik – a folyók felszabdalása
Az 1972-re megépült Vaskapu-erőmű 33 méterrel (egy tízemeletes panelház magassága) megemelte a Duna vízszintjét ott, ahol a folyam kilép a Kárpát-medencéből, és áttöri a Déli-Kárpátok ormait. Ezt a hatalmas mesterséges szintkülönbséget semmilyen hal nem tudja leküzdeni, így az óriás testű tokfélék mindörökre a Fekete-tengerben és az Al-Dunán rekedtek, nem tudnak többé felúszni szaporodni a Szigetközbe. És persze azóta a Szigetköz természetes állapotát is tönkretette – ki gondolná? – egy másik vízlépcső, mégpedig a bősi.
Egy újabb filmes sztori, ami azt gondolom, közfigyelmet érdemel. Előző hétvégén a legális természetpusztítás elborzasztó példáját dokumentáltuk kis csapatunkkal Szendőfi Balázs legújabb filmjéhez, amely az Erdélyi-szigethegység természeti értékeiről, illetve annak számtalan környezeti problémájáról szól és a tervek szerint még ebben az évben elkészül.
A Szigethegység a Kárpátok hegyláncának előretolt bástyájaként a zöld értékek nehezen felfogható kavalkádjával hirdeti bolygónk életet adó egyedülállóságát Európa közepén. Csak néhány elnevezés, amely szerte a világban sokaknak ismerősen cseng: Bihar, Királyerdő, Ponor-rét, Pádis-fennsík, Boga-völgy, Torockó, Tordai-hasadék… A sor szinte végtelen.
Ennek a csodavilágnak a szívében – sokkal kevesebbek által tudottan – lapul a verespataki horrortó, amely Erdély egyik legfőbb, ma is működő bányavidékén a rézkitermelés zagytározójaként hízik napról-napra a Cuprumin Abrud vállalatnak és minden cinkostársának köszönhetően. Benne szürke, fehér, vörös és kék színekben keveredő toxikus anyagok és különféle nehézfémszármazékok tisztítatlan sűrű esszenciája. Mindez egy évről-évre méterekkel magasítgatott kőzúzalék-gáttal feltartóztatva, amely természetesen nem tudja megakadályozni a zagy elszivárgását. Ennek csak egyetlen ékes példája a területről érkező Abrud-patak, amely fura módon akkor is vöröses, zavaros vizet visz az Aranyos folyóba, amikor csapadék hiányában nincs áradás a térségben.