Best WordPress Hosting
 

A Trónok harca alkotói megint megcsinálták, ennek ellenére a A 3-test probléma rétegsorozat lesz

Rosamund Pike A 3-test probléma megjelenésének napján arról posztolt, hogy épp hét évvel előtt sétált be a Netflix Los Angeles-i irodájába azzal, hogy a kortárs sci-fi egyik legfontosabb képviselője, Liu Ce-hszin trilógiájáról tárgyaljon. A színésznőt ne keressük a képernyőn, producerként viszont oroszlánrészt vállalt abban, hogy A 3-test probléma megvalósult. 2020-ban emelték a tétet: bejelentették, hogy nem mások fejlesztik sorozattá a monumentális történetet, mint a 300 millió dollárért a Netflixhez szegődő D. B. Weiss és David Benioff. Az alkotópáros több mint egy évtizeddel ezelőtt már bebizonyította azt a tényt, hogy profik a megfilmesíthetetlennek tűnő, több ezer oldalas, gigantikus sztorik képernyőre adaptálásában. A Trónok harca showrunnerei George R. R. Martin regényciklusából alkották meg a világ egyik legnépszerűbb sorozatát, és míg az első néhány évaddal a mennybe mentek, addig az utolsókkal inkább a pokolba. Bár mentségükre legyen szólva, hogy az utolsó évadokban már túlhaladtak a szerző által azóta sem befejezett történeten, a végeredmény nemhogy nem nyerte el a rajongók tetszését, hanem egyenesen a közutálat tárgyát képezte, hogyan zárták le a Hét Királyság történetét. Westerosszal olyannyira leszámoltak képletesen és szó szerint is, hogy a két éve bemutatott spinoffhoz (Sárkányok háza) már nem is tértek vissza, és a Trónok harca 2019-es befejezése óta sem hozakodtak elő nagy dobással.

A 3-test probléma lehet tehát a nagy visszatérés, és bár abszolút érthető, miért „a Trónok harca alkotóitól”-felirattal reklámozzák a sorozatot, ez legalább annyira válhat az előnyére, mint a hátrányára. Bizakodásra ad okot, hogy egy tapasztalt, az ilyen jellegű, lehetetlen küldetésnek tűnő adaptációk terén már bizonyított alkotópáros vette a kezébe a történetet, akik képesek egy kisebb hadseregnyi szereplőt jól és kiegyensúlyozottan elhelyezni egy olyan, évszázadokon átívelő történetben, amely finoman szólva is rettentően szövevényes. Hátránya, hogy akaratlanul is valami hasonló, könnyen darálható szórakozást vár a néző, ám A 3-test probléma távolról sem a Netflix válasza a Trónok harcára, hanem egy olyan sorozat, amelyben szexből és sárkányokból (egyelőre) egy darab sincs, Fermi-paradoxonból és kvantumelméletből viszont annál több, és valljuk be, a fizika nem feltétlenül tartozik a legcsábítóbb hívószavak közé, ha épp sorozatot keresünk estére.

Pedig A 3-test probléma még akkor is megéri az agymunkát, ha épp távol áll tőlünk az ilyen jellegű érdeklődés. Ce-hszin trilógiája (A háromtest-probléma, A sötét erdő, A halál vége) nem véletlenül ért el azonnal kultstátuszt a sci-firajongók körében (még magyar rajongói klubja is van): a kínai szerző korszakalkotónak nevezett trilógiájában hihetetlenül komplex és fantáziadús világot alkotott meg, amelyet az első kötethez fülszöveget író George R. R. Martin úgy jellemzett, mint „a hard sci-fi egyedi mixe: összeesküvés-elmélet és kozmológia, természettudomány és villámgyors akció.” És bár reklámszövegnek ez sem feltétlenül csillagos ötös, és előrevetíti, hogy a hype ellenére valószínűleg rétegsorozat lesz, mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt, az alapanyag kvalitásain túl ugyanis a megvalósítás is elsőrangú.

Elárulták a Trónok harca alkotói, miért nem vállalt szerepet Barack Obama az új sorozatukban

David Benioff és D. B. Weiss Barack Obamának is szántak egy apró szerepet új sorozatukban, a Netflixre márciusban érkező A háromtest-problémában. A Trónok harca alkotópárosa a volt elnököt is felkérte, hogy ugorjon be nagyszabású sci-fi sorozatukba, de kedvesen elutasító választ kaptak.

Ha valaha ténylegesen bekövetkezne a földönkívüliek inváziója, jobb lenne, ha inkább arra a válságra tartogatnám magam

– írta nekik Obama. Erről Benioffék nyilatkoztak a Deadline-nak.

A Trónok harca sztárjának azt mondta egy drámatanár, hogy az arca miatt sosem lesz belőle színésznő

Hannah Waddingham, a Trónok harca és a Ted Lasso sztárja arról vallott, hogy még kezdő színész korában az egyik drámatanára meglehetősen durván próbálta meg lebeszélni karrierálmáról.

Hannah soha nem fog munkát kapni, mivel úgy néz ki az arca, mintha sztrókot kapott volna

– idézte tanárát a színésznő a BBC Radio 2 egyik podcastjában, aki szerint éveken át komoly komplexusokkal küzdött a megjegyzés miatt. Egyúttal azonban feltüzelte annyira, hogy csalódottságából lendületet kovácsoljon. „Úgy voltam vele, hogy igenis fogok. Jöjjön bármi, én a képernyőn leszek” – tette hozzá.

Befutott a Sárkányok háza második évadának előzetese

Az HBO bemutatta a Trónok harca előzménysorozatának, a Sárkányok háza második évadának kedvcsináló előzetesét. Pontos megjelenési dátum egyelőre nincs, csupán azt tudjuk, hogy 2024 nyarán jön a folytatás, írja a Variety.

Az alig másfél perces trailerbe sikerült mindent beleszuszakolni: sárkányharcokat, lefejezést, illetve a két női főszereplő, Rhaenyra Targaryen és Alicent Hightower viszálykodásába is betekintést kaptunk.

A szereplők többsége ismerős lehet az első évadból, de jócskán lesznek új arcok is.

A Trónok harca és a Pelikán-ügyirat szerzője is beperelte a ChatGPT tulajdonosát

Nem ez az első feljelentés az OpenAI ellen Amerikában a szerzői jogok megsértése miatt.

Csak egy filmet akartunk nézni, de a végére megterveztük a nyaralásunkat

Az HBO-on bemutatott A fehér lótusz sorozat hatalmas sikereket ért el, a közönség rajongása mellett Golden Globe- és Emmy-díjakat is besöpört Mike White sorozata. A széria sikere azonban túlmutat önmagán, a forgatási helyszínek miatt az adott város turizmusát is felpörgette: a 2. évad helyszínéül szolgáló Szicíliában 50 százalékkal több foglalást regisztráltak a tavaly decemberi, utolsó rész után.

Az, hogy a filmek-sorozatok milyen hatással lehetnek egy-egy város vagy régió turizmusára, már nagyjából köztudott, de a koronavírus-járvány és az ezzel járó bezártság, valamint a streamingplatformok növekedése miatt ma szinte összenőtt a kultúra és a turizmus. Ezt egyre több ország, város ismeri fel, és szervez kifejezetten adott alkotásokra épülő szolgáltatásokat, de előfordul az is, hogy egy város épp azért invitálja a filmeseket, hogy közvetve velük lendítse fel később a turizmust.

Új-Zéland újjászületett a Gyűrűk Ura után