Best WordPress Hosting
 

Szilikonból készültek az útjavító munkások által talált emberi maradványok

Az országutakat felújító munkások gyakran találnak szemetet az útmenti árkokban. Az ohiói Granville Township egyik útján dolgozók sem tulajdonítottak különösebb jelentőséget annak, amikor egy méretes fekete szemeteszsákra bukkantak, alig másfél kilométernyire egy iskolától – írja egy helyi hírportál.

Néhány nappal később azonban egy markoló véletlenül kiszakította a zsákot, melyben emberi maradványokat, konkrétan női lábakat pillantottak meg. Azonnal értesítették a hatóságokat, akik nagy erőkkel, több szirénázó járművel vonultak a helyszínre.

A Licking megyei halottkémnek elég volt egyetlen pillantást vetnie az állítólagos maradványokra, hogy megállapítsa: szilikonból készültek. A zsákban egy megunt szexbaba rejtőzött.

Három Szeged környéki utat szélesítenek négysávosra a kínai autógyár miatt

46 milliárd forintnyi állami támogatásból megvalósuló infrastrukturális fejlesztés jön Szeged környékén írta meg a Magyar Közlönyben megjelentek alapján a Magyar Építők. A szaklap szerint a „közcélú infrastrukturális fejlesztések” célja „szinte biztosan” a pénteken bejelentett szegedi BYD autógyár építéséhez kapcsolódik.

A térségben az alábbi útfejlesztések várhatók:

az egyik az 5-ös főút 2×2 sávra bővítése az M43 autópálya és az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont körforgalom között,

Ezért kerül kilométerenként 9 milliárdba az útépítés a minisztérium szerint

Lázár János tárcája szerint az új M76-os nem a legdrágább autópálya lesz Magyarországon, hanem az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz.

Harminckilenc híd és négy völgyhíd épül majd az új M76-os gyorsforgalmi úton, ami Zalaegerszeget fogja bekapcsolni a magyar autópálya-hálózatba – magyarázta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) keddi közleménye. A tárca szerint az M76-os

„nem a legdrágább autópálya lesz Magyarországon, hanem az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz”.

Lézerekkel építenének utakat a Holdon

Lézerekkel vagy lencsékkel építenének utakat a Holdon, ezzel megkönnyítve az űrhajósok munkáját és a holdbázis létrehozását – írja az IFLScience.

A Hold felszínén található por éles, érdes és feltehetőleg mérgező részecskékből áll, amelyek rátapadnak az űrruhákra, károsítják a műszereket, megnehezítik az emberek mozgását és akár allergiás reakciót is okozhatnak. Éppen ezért a kutatók kidolgoztak egy módszert, amellyel szilárd felszínt tudnak alkotni a holdi porból.

A tudósok észrevették, hogy szén-dioxid lézerekkel képesek úgy megolvasztani a port, hogy az kemény felületté változzon. Terveik szerint a jövőben háromszögekhez hasonló „térköveket” készítenének ezzel a módszerrel a Holdon, hogy azokból könnyedén utakat és kilövőállomásokat építhessenek.

Aranykincseket találtak útépítési munka közben

Útépítési munkálatok közben bukkantak ősi aranykincsekre Norvégiában – írja a Heritage Daily. A leleteket egy ősi, pogány templom maradványai között találták meg.

A régészek az építményben öt darab aranyból készült, apró, négyszögletű lapot fedeztek fel, amelyekre egy férfit és egy nőt ábrázoló mintát nyomtak.

A szakértők azt feltételezik, hogy a tárgyak áldozati felajánlások lehettek, amelyekkel fogadalmat tettek az épület megvédésére.

Szíjj László akkor is keres az állami tenderen, amikor veszít

Teljesen bevett gyakorlat a piacfelosztásnál, hogy így csinálják.

Így reagált egy közbeszerzési szakértő arra a nagyon furcsa megállapodásra, amelyben két kormányközeli útépítő osztott fel egymás között egy több tízmilliárdos projektet. A munka leosztásában hivatalosan semmi jogszerűtlen nincs: csak akkor lenne szabálytalan, ha bizonyítani tudnák, hogy a felek előre egyeztettek. Az ügyet azonban sem a közbeszerzési hatóság, sem a versenyhivatal nem vizsgálta, ezért ez fel sem merült. Így viszont végeredményben az látszik, hogy a kormány kedvenc útépítője akkor is milliárdos-tízmilliárdos bevételhez juthat állami projektekből, ha egyébként nem a céget hozták ki győztesnek a beruházásra kiírt közbeszerzésen.

Szoros befutó

1,4 milliárdért építik meg az M6-os autópálya tévedésből kimaradt 300 méteres szakaszát

1,4 milliárd forintért fogják megépíteni az M6-os autópálya korábban kimaradt, háromszáz méteres szakaszát – közölte az ATV kérdésre Schwarcz-Kiefer Patrik, a Baranya Vármegyei Önkormányzat képviselője. A tévécsatorna szerint a kivitelezést gyorsított eljárásban a  Strabag nyerte el. Az érintett útszakasz a mohácsi elágazónál található.

A csatorna néhány hete számolt be arról, hogy egy közbeszerzési és tervezési hiba miatt háromszáz méter kimaradt az M6 autópálya újonnan épülő szakaszából, amit most fű borít. Akkor a hiba miatt újabb pályázatot kellett kiírni az érintett szakasz kivitelezésére.

A füvet a megyei képviselő szerint már lenyírták, és mint kiderült, nyáron elkezdik a kimarad szakasz aszfaltozását, így a teljes M6-os autópályát a horvát határig jövő tavasszal adhatják át.

Magyarország bejelentkezett a Közel-Kelet legújabb gigaprojektjébe

Hatalmas infrastrukturális gigaprojektbe kezd az iraki állam, amellyel új nemzetközi kereskedelmi útvonalat létrehozva pezsdítenék fel az ország gazdaságát, és egy szerdai sajtóhír alapján állami közvetítéssel magyar cégek is szívesen részt vennének a programban.

Mi történt? Május végén jelentették be Irakban a 17 milliárd dolláros keretösszegű Fejlődés Útja (Development Road) nevű projektet, amely az ország déli részén épülő Al Faw kikötőt kötné össze 1200 kilométer hosszan, vasúti és közúti útvonalakon keresztül a török határral.

A projekt célja, hogy elősegítse a háború alatt nagy veszteségeket elszenvedő iraki gazdaság fejlődését azzal, hogy a Szuezi-csatorna felőli útvonal versenytársát létrehozva lerövidíti Ázsia és Európa között a szállítási időket.