A világ nagy részén péntek estétől látható volt a sarki fény, miután a Földet évek óta az egyik legerősebb geomágneses vihar érte el. A zöld, rózsaszín, vörös és sárga színben pompázó égbolt kivételesen Magyarországról is élvezhető volt.
Archívum címkék: Világ
Elnöki kegyelmet kért börtönéből Alekszej Navalnij egykori munkatársa
A rács mögött nagyon gyanús körülmények között meghalt néhai ellenzéki vezető csapatának volt munkatársa kilenc és fél éves szabadságvesztését tölti szélsőségesség miatt.
Heves összecsapásokról számolt be az ukrán elnök
Az ukrán hadsereg intenzív harcot folytat a jelentős túlerőben lévő orosz megszálló csapatok ellen két határ menti körzetben – közölte Volodimir Zelenszkij.
Menekülnek az emberek az ukrajnai Volcsanszkból, az oroszok a város határánál lőnek
Az orosz csapatok pénteken behatoltak a Harkivi területre, megnyitva az északkeleti frontot a huszonhét hónapja tartó háborúban. Az ország északkeleti részén található Volcsanszk határában vasárnap tűzharc alakult ki, a helyieket azóta menekítik a városból és a környékbeli településekről.
Újabb erőszakos tömegoszlatás, letartóztatások Georgiában
Húsz embert, köztük két amerikai és egy orosz állampolgárt is őrizetbe vettek hétfőre virradóra Tbilisziben a külföldi ügynökökről szóló, sokat bírált törvény elfogadása elleni újabb tüntetésen.
Az orosz elnök menesztette régi szövetségesét a védelmi miniszteri tisztségből
Vlagyimir Putyin bejelentette Szergej Sojgu leváltását, akinek irányítása alatt az utóbbi évek során számos bírálat érte az orosz hadsereget a súlyos ukrajnai veszteségek és a harctéri sikerek elmaradása miatt.
Nem lesz gyógyszer a hidzsábviselési szabályokat nem elég szigorúan betartató iráni patikákban
Iránban az új egészségügyi minisztériumi rendelet attól tenné függővé, mennyi gyógyszer juthat egy patikába, hogy milyen hatékonysággal szereznek érvényt a fejkendőviselési előírásoknak.
Múzeum lett a koszovói házból, ahol huszonöt éve ötvenhárom albánt mészároltak le a szerbek
A közép-koszovói Poklek falu egyik családi háza ma már múzeum, amely egy 1999-ben elkövetett kegyetlen mészárlással szembesíti a látogatókat. Az otthonban, ahol menedéket keresve zsúfolódtak össze albán családok, ötvenhárom embert, köztük gyerekeket öltek meg a szerbek.
Az ukrán fronton vonulnak fel a világ legprofibb automata ágyúi
A Svédországtól kapott Archer automatizált ágyúkat is bevetette az ukrán hadsereg a Donyecki területen. A jelenleg a világ legjobbjának tartott önjáró lövege több mint ötven kilométerre lévő célpontokat is képes eltalálni. A művelethez mindössze húsz másodpercre van szüksége.
Romániában megnyílt az első közösségi finanszírozásból épült kórház
Románia új közösségi finanszírozású, rákos gyerekeket gyógyító kórháza világos és tetszetős. Kitűnik a környező szürke bukaresti létesítmények közül – már csak azért is, mert ez az ország első kizárólag adományokból épített kórháza.
Nyugdíjba vonulása előtt még egy nagy dobásra készül Franciaország atom-tengeralattjárója
Toulon kikötőjének haditengerészeti dokkjaiban utolsó nagy NATO-s bevetésére készítettek elő egy francia nukleáris meghajtású tengeralattjárót. Az alkalomból az AP-t felengedték a Rubis osztályú tengeralattjáró fedélzetére, amelyet hamarosan felvált a támadó tengeralattjárók új generációja.
Ilyen az újságírók élete a tálib uralom alatt
A sajtószabadság elnyomása nyomán jelentősen megváltozott az újságírók munkája Afganisztánban, ahol súlyosan korlátozzák, miről és hogyan tudósíthatnak vagy kikkel készíthetnek interjút.
A pápa a demográfiai válság hatékonyabb kezelését kéri a kormányoktól
A kormányoknak „komoly és hatékony” politikát kell folytatniuk a családok érdekében, hogy megbirkózzanak a születésszám csökkenésével és az elöregedő népesség problémáival – mondta Ferenc pápa pénteken. Arra buzdította a fiatalokat, hogy bízzanak a jövőben.
Rafahból is menekülnek a palesztinok, miután az izraeli csapatok légi és szárazföldi támadást indítottak
Izrael légicsapásokat hajtott végre Rafahban, és felszólította a palesztinokat, hogy ürítsék ki a város azon részeit, ahová eddig több mint egymillió ember menekült a hét hónapja tartó háború elől. Az UNICEF adatai szerint több mint százezren hagyták el a települést öt nap alatt.
Ukrajna szerint Oroszország szárazföldi offenzívát indított Harkiv környékén
Oroszország szárazföldi offenzívát indított a határon túlról az északkelet-ukrajnai Harkivi terület ellen. Folynak a harcok, a civileket evakuálják – közölték ukrán tisztviselők pénteken.
Észak-Macedónia új elnöke az ország régi nevét kéri vissza
Gordana Sziljanovszka-Davkova, aki hosszú ideig volt egyetemi tanár, most arra készül, hogy a politika oktatását a gyakorlására cseréli fel, miután elsöprő győzelmet aratott Sztevo Pendarovszki hivatalban lévő észak-macedóniai elnökkel szemben.
Atomfegyver-gyakorlat után „globális harccal” fenyegetőzött Putyin a győzelem napján
Vlagyimir Putyin orosz elnök győzelem napi beszédében azzal vádolta a Nyugatot, hogy globális konfliktust kockáztat, és kijelentette, hogy senki sem fenyegetheti a világ legnagyobb atomhatalmát.
Izrael a fegyverszüneti tárgyalások befejeztével újabb csapásokat mért Gázára
Izrael újabb légicsapásokat intézett pénteken a Gázai övezet ellen, miután a fegyverszüneti megállapodásról tárgyaló delegációk ismét eredmény nélkül távoztak a kairói megbeszélésekről.
Civilek is meghaltak, amikor újabb orosz légicsapások érték az ukrán energia-infrastruktúrát
Ukrajnában éjszaka két embert megöltek a polgári és infrastrukturális célpontok elleni újabb orosz támadások, és súlyos károkat okoztak az ország amúgy is megtépázott energetikai ágazatában – közölték helyi tisztviselők és a hadsereg illetékesei május 9-én.
Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket
Bár Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatása során nem jelentettek be újabb kínai beruházásokat – csak projektek előkészítését -, a magyar szándék szemmel láthatóan töretlen a gazdasági kapcsolatok további erősítésére.
Ez a világgazdaság nyitottságának folyamatos erodálódásával, a geopolitikai kockázatok növekedésével párhuzamosan nem kockázatmentes dolog. Az Európai Unióban az elmúlt években részben pont a kínai feldolgozóipari konkurencia fejlődése, valamint a bőkezű állami támogatásokkal felgyorsított globális és európai piacszerzése miatt felerősödtek a hazai ipar védelmét, a növekvő kínai importfüggőség csökkentését és az ellátásbiztonságot szavatolását priorizáló nézetek.
Ez az utóbbi hónapokban már nemcsak a nyilatkozatok terén, hanem a gyakorlatban is elkezdett világos változásokat hozni. Az Európai Bizottság eljárást indított több, a napelem- és szélturbinagyártásban érdekelt kínai vállalat ellen piactorzító állami támogatás gyanújával, tagállami vasúti közbeszerzésekre szállt rá a feltűnően alacsony kínai árazás miatt, az európai gyártók kínai diszkriminációja miatt vizsgálja a kínai orvosieszköz-gyártók uniós paci hozzáférésének korlátozását, továbbá megtartotta első házkutatását is az állami szubvenciókhoz köthetően egy kínai állami cég európai irodáiban.