Szerda éjjel öt órán át műtötték Robert Fico szlovák miniszterelnököt. Állapota stabilizálódott, de továbbra is súlyos. Egyelőre nem vehető biztosra, hogy valaha felépül. Merénylője magányos farkas volt a szlovák belügy szerint, aki alig pár hét alatt radikalizálódhatott.
Archívum címkék: Világ
Elkészült a segélyszállítmányok fogadására szolgáló ideiglenes móló a Gázai övezetben
Az amerikai hadsereg bejelentette, hogy lezárultak a munkálatok, így hamarosan megindulhatnak a palesztin enklávé ellátását célzó humanitárius szállítmányok ezen az útvonalon is.
Zelenszkij: Az új harkivi fronton rendkívül nehéz a helyzet, de ellenőrzés alatt áll
Az ukrán elnök ellátogatott az északnyugati régióba, ahol az orosz hadsereg nemrég újabb offenzívát indított.
Nyugati vezetők is csatlakoztak a „külföldiügynök-törvény” elleni tüntetésekhez Georgiában
Emberek ezrei vonultak utcára újra Tbilisziben, miután a népharag és a nemzetközi figyelmeztetések ellenére jóváhagyták a széles körben bírált jogszabályt. A demonstráción részt vett az észt, a litván, a lett és az izlandi külügyminiszter is.
Az orosz elnök Pekingben köszönetet mondott a kínai békekezdeményezésekért
Vlagyimir Putyin kétnapos látogatásra érkezett a kelet-ázsiai országba, ahol közös nyilatkozatot írt alá kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel a kétoldalú stratégiai partnerség elmélyítéséről.
Káosz a testőröknél; Fico állapota „stabil, de súlyos”: a szlovák kormányfő elleni merénylet képei
Május 15-én több lövést adtak le Robert Fico szlovák miniszterelnökre a Nyitrabányán tartott kormányülés után. A merénylet elkövetésével egy hetvenegy éves férfit gyanúsítanak, akit a helyszínen letartóztattak. A kormányfőt életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Robert Fico műtétje sikeres volt, de ellentmondásosak az állapotáról érkező hírek
Több lövést adtak le Robert Fico szlovák miniszterelnökre a Nyitrabányán (Handlová) tartott kormányülés után. A merénylet elkövetésével egy 71 éves lévai férfit gyanúsítanak, akit a helyszínen elfogtak. A súlyosan megsérült kormányfő állapotáról érkező hírek azóta sem egyértelműek.
Megszavazta a georgiai parlament azt a törvényt, amely ellen hetek óta tízezrek tiltakoztak
Georgia parlamentje a tömegtüntetések dacára május 14-én elfogadta a civileket célzó „külföldiügynöktörvény-javaslat” utolsó olvasatát. Ezzel elhárult egy jelentős akadály a törvényerőre emelkedés útjából. A tervezet most Szalome Zurabicsvili elnökhöz kerül, aki kijelentette, hogy megvétózza.
Így lehet magyar átlagnyugdíjból élni a spanyol tengerparton
Az elmúlt egy évben nagyon megugrott a nyugdíjas vagy nyugdíj előtt álló magyarok érdeklődése a spanyol tengerpartra költözés iránt – legalábbis ezt érzékelik azok, akik már kint élnek, és azok is, akik helyben (üzletszerűen vagy önkéntes alapon) nyújtanak segítséget a kiköltözni vágyóknak.
A költözési hajlandóságot valószínűleg az alábbi tényezők együttállása lökte meg:
sok hasznos információ érhető már el a költözés és megélhetés költségeiről, az ügyek intézéséről, azaz a tájékozódás könnyebb.
Kormányátalakítás: Putyin forrásokhoz próbál jutni Ukrajna és a Nyugat elleni hosszú, költséges háborújához
A Moszkvában ritka kormányátalakítás oka elemzők szerint az, hogy folyamatosan táplálni kell az Ukrajna elleni háborút és a konfrontációt a Nyugattal. Putyin gazdasági tanácsadóját nevezte ki védelmi miniszternek, hogy érvényre juttassa „Oroszország hadiipari komplexumának és gazdaságának erejét”.
Az ukrán elnök elhalasztotta minden külföldi látogatását az újabb orosz offenzíva közepette
Volodimir Zelenszkij lemondta a következő napokra tervezett külföldi útjait. Hivatalos indoklást nem tettek közzé, azonban a döntésnek nagy valószínűséggel a harctéri helyzethez van köze.
Az orosz elnök azt állítja kínai látogatására készülve, hogy kész Ukrajnáról tárgyalni
Vlagyimir Putyin azt nyilatkozta a kínai médiának, hogy országa kész tárgyalni az ukrán válság megoldásáról, a folyamat során azonban minden érintett fél érdekeit számításba kell venni.
Georgiai elnök: Az ország túlélése forog kockán a „külföldiügynök-törvény” elfogadásával
Szalome Zurabicsvili ismét leszögezte, hogy meg fogja vétózni a sokat bírált, orosz mintára bevezetni kívánt jogszabályt, még ha a kormánypártnak meg is van a parlamenti többsége a felülírásához.
Merényletet követtek el a szlovák miniszterelnök ellen
Robert Ficóra a Handlovában (Nyitrabányán) tartott kormányülés után lőttek rá, a helyi kultúrház előtt. Kórházba vitték, de nem tudni, mennyire súlyos az állapota. Cikkünk frissül.
Az Egyesült Államok további egymilliárd dollár értékben küld fegyvereket Izraelnek
Az amerikai kormányzat arról tájékoztatott több törvényhozót, hogy nagyjából egymilliárd dollár értékben küld még fegyvereket és lőszereket Izraelnek, azt azonban nem tudni, hogy mikor kerül sor a leszállításukra.
Már háromszáz halottja van az afganisztáni villámárvizeknek
Mentőcsapatok és helyiek áldozatok után kutatnak Észak-Afganisztán nehezen megközelíthető területein, ahol legalább háromszáz ember halt meg a hirtelen és heves esőzések okozta áradásokban. Afganisztán a klímaváltozásnak egyik leginkább kitett ország, minimális felkészültséggel.
Nincs magyar vétó, csordogálni kezd Kijevbe a lefoglalt orosz vagyon
Az ukrán állam anyagi és katonai támogatását az utóbbi hónapokban egyre komolyabb problémák hátráltatták az Egyesült Államokban és Európában is.
Washingtonban – a Republikánus Párt belső vitái, Donald Trump de facto elnökjelölt és képviselőházi radikális követői Ukrajna-ellenes álláspontja miatt – fél évbe telt átnyomni a kongresszuson a támogatás megújítását, ami a fegyverszállítások időleges leállásához és az ukrán készletek elapadásához vezetett, így pedig az utóbbi hetek orosz sikereihez is hozzájárult.
Az Európai Unióban közben a mai napig él az eszkalációtól való félelem, ami (szemben a magyar sajtót ellepő kormánypropaganda állításaival) jelentősen korlátozza a katonai segítség mértékét és hatásosságát; míg a pénzügyi támogatást a tagállamok és az Európai Unió közösségi fiskális kapacitásainak szűkössége és egyebek mellett az Ukrajna támogatásával kapcsolatos magyar akadékoskodás is nehezíti.
Georgiában a parlament a tömeges tiltakozások dacára jóváhagyta a vitatott „külföldiügynök-törvényt”
Georgia parlamentje május 14-én megszavazta a vitatott „külföldiügynök-törvényt”. A tervezet ellen hetekig tüntettek azok, akik szerint a most elfogadott jogszabály egy elnyomó oroszországi törvény tükörképeként az ország euroatlanti integrációját fenyegeti.
Az izraeli erők visszatérnek a régi gázai hadszínterekre; kétségek a háború célja körül
Hét hónappal a háború kezdete után az izraeli csapatok ismét a Gázai övezet északi részén harcolnak, olyan területeken, amelyeket hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tisztítaniuk. Egyre több a kérdés a kormány kinyilvánított célja, a Hamász felszámolása körül.
Ma még nagyobb jelentőséget kaphat a BYD magyar gyára
Száz százalékra emeli az Egyesült Államok a kínai elektromos autókra kivetett, jelenleg 25 százalékos vámot, egybehangzó értesülések szerint a lépést magyar idő szerint kedd délután jelentik be.
Miért fontos ez? Az Egyesült Államok és az Európai Unió egyaránt attól tart, hogy az olcsó kínai elektromos autók elárasztják a piacot és tönkreteszik a hazai gyártókat.
A magas vámot elsősorban arra hivatkozva vethetik ki, hogy a nagyon alacsony árakat a kínai gyártók masszív állami támogatások felhasználásával érik el, vagyis szerintük a verseny egészen addig nem tisztességes, amíg ezt nem ellensúlyozzák.