Best WordPress Hosting
 

„Műanyag edényalátétből készítettünk páncélt” – magyar hátország a hollywoodi produkciók mögött

Az utóbbi húsz évben hatalmasat lépett előre a hazai filmgyártás, a budapesti stúdiókban folyó munka színvonaláról sokat elmond, hogy két éven belül másodszor ismerték el Oscar-díjjal a magyar stáb egy-egy tagjának munkáját. A nálunk forgó külföldi szuperprodukciókon dolgozó szervizcsapatok teljesítményének is köszönhető, hogy mára a budapesti stúdiók egy polcon helyezkednek el a londoniakkal, a Los Angeles-iekkel és a prágaiakkal. Hogy megértsük, mekkora fogaskerék ebben a rendszerben a friss Oscar-díjas Mihalek Zsuzsa, és hogy lássuk, hányadát adják a munkának a magyar szervizcsapat tagjai, egy kicsit bekukkantottunk a kulisszák mögé.

Eltűnt Novák Katalin és Varga Judit a Forbes-listáról

A legbefolyásosabb magyar nők közé (közélet kategóriában) idén Novák Katalin és Varga Judit már nem került fel. Mindketten a kegyelmi botrány után mondtak le. Tavaly az államfő még első volt a listán, az igazságügyi miniszter pedig a harmadik. A magazin jelezte is, idén az összeállítást nehezítette, hogy bizonyos kategóriákban az utolsó hetekben többen kiestek.

Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége a tavalyi ötödik helyről ugrott az élre. Mögötte megőrizte második helyét Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, harmadik pedig Kaminski Fanny, a kormányfő sajtótanácsadója, közösségi médiaoldalainak kezelője lett. A tavalyi negyedik Dobrev Klára idén csak hetedik lett, helyét átvette Pottyondy Edina (influenszer, youtuber, stand-up humorista.

Mögé már politikusok: Dúró Dóra (5.), Donáth Anna (6.), Baranyi Krisztina (8.) kerültek. Kilencedik lett Mager Andrea egykori miniszter (a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója). Mögötte végzett Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke. A 2024-es lista ráadása Szentkirályi Alexandra (11.), akit a Fidesz indít főpolgármester-jelöltként. Ő tavaly hetedik volt.

Nix ugribugri! – a jegybank figyelmeztette a kormányt, hogy eszébe se jusson szórni a pénzt

Az államadósság brutális finanszírozási kiadásai mellett csak nagyon fegyelmezett költségvetési politikával lehet tartani a – megemelt – 4,5 százalékos hiánycélt. Félő, hogy idén is jelentős lesz az áfalyuk. Tavaly csak a magas infláció miatt csökkent valamelyest az államadósság-mutató, idén komoly kockázat a devizaadósság növekedése. A GDP 2-3 százalékkal nőhet a belső kereslet élénkülésének köszönhetően, az infláció éves átlagban 3,5-5 százalék között lehet. A jegybank közzétette friss előrejelzését.

Kategoria HVG

Elvette gondozóitól a vadvédelem Mollyt, az Insta-sztár szarkát, vége lehet a karrierjének

Könnyen lehet, hogy az internet legnépszerűbb szarkájának véget ér a karrierje. Mollyt több mint egymillióan követik a Facebookon és 830 ezernél is többen az Instagramon, a környezetvédelmi hatóságok azonban elvették az állatot gondozóiktól – írja a BBC.

A Molly-t egy queenslandi házaspár mentette meg, a madár később „valószínűtlen” kapcsolatot alakított ki a család kutyájával, Peggyvel. A párosuk annyira jól működött, hogy Juliette Wells és Reece Mortensen Instagram- és Facebook-oldalt is csináltak nekik.  A „Peggy and Molly” pedig elképesztően népszerű lett.

 

Új arculatot kap a Petőfi TV

Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája „fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat” ígér.

Nagy változás a bankautomatáknál, lakossági igényre reagált az MNB

Néhány évvel ezelőtt Magyarországon még egészen ritkaságnak számítottak a készpénzbefizetésre is alkalmas ATM-ek, ezzel szemben mostanra már évi több millió ilyen tranzakciót hajtanak végre a magyarok.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vonatkozó adatai szerint 2010 első félévében még csak 84 624 ilyen tranzakciót hajtottak végre az országban, míg készpénzfelvételre 55 905 324 alkalommal került sor ugyanezen időszakban. Ez azt jelenti, hogy a ki- és befizetéses bankautomatás tranzakcióknak mindössze a 0,15 százalékát tették ki a készpénzbefizetések, míg a pénzfelvételek adták ezen tranzakciók 99,85 százalékát – olvasható a portálon.

Ehhez képest a 2023. IV. negyedévében már 3 558 546 készpénzbefizetést hajtottak végre.

Település, járás vagy vármegye? Mi alapján hozzunk szakpolitikai döntéseket?

A társadalmi-gazdasági felmérésekben vannak olyan jellemzők, amelyekről egyéni szinten nem állnak rendelkezésre adatok, ezért az aggregált adatokkal kell dolgozni. Például nem állnak rendelkezésre egyénenként jövedelmi adatok, de települések szintjén igen. Ez viszont felveti a módosítható területi egység (MAUP) problémáját. Az aggregáció szintje (település, járás, vármegye, régió) befolyásolja a területileg aggregált adatok elemzéséből kapott eredményeket. Az aggregáció kérdésével azért fontos foglalkozni, mert a területi kutatások eredményeit felhasználják a közigazgatási, területfejlesztési és gazdaságpolitikai döntéshozatalban, és a különböző aggregációs szinteken végzett tanulmányok eltérő eredményekre vezethetnek, ami befolyásolhatja a területfejlesztési vagy egyéb támogatások elosztását.

Brutálisan megdrágult az autózás – Mit lehet tenni?

Nincs megállás, a héten kétszer is drágult a benzin ára Magyarországon, ezzel idén már több, mint 12 százalékkal került feljebb a jegyzés. A kilátásokat befolyásoló legfontosabb tényezők az olajár és a forint teljesítménye a dollárral szemben, és bizony mindkét tekintetben a hazai benzinár számára kedvezőtlen folyamatokat láthattunk. Adódik a kérdés: mennyire drága a régióban a magyar benzin, be kell avatkoznia a kormányzatnak? Ha igen, milyen eszközei lehetnek erre?

Egy retorikai lépéssel továbbment Ukrajna támogatása felé az EU

A korábbiaknál csendesebben, kisebb hírveréssel zajlott a múlt heti EU-csúcs Brüsszelben, de ha a hangos viták most el is maradtak, fontos döntések születtek Ukrajna vagy a bővítés témájában. Katonák küldése, a védelmi hadiipar, Bosznia tagsági esélyei – ezekről beszélünk a podcastban.

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Az Európai Unió országai közül Magyarországon az egyik legszennyezőbb a buszállomány, ezért fontos lenne olyan alternatív meghajtások kiválasztása, ami nagy mennyiségben is megfizethetővé teszi az átállást.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatbázisa alapján a hazai buszállomány 96,5 százaléka volt még dízel- vagy benzinmeghajtású 2022-ben. Ennél csupán négy másik országban volt rosszabb a helyzet, Lettországban, Horvátországban, Romániában és Cipruson.

Ahogy az adatokból látható, nagyon eltérő stratégiát követnek az egyes országok az alternatív hajtású buszok beszerzésénél: Svédországban és Észtországban a flotta több mint tizede földgázhajtású.