Óriási a baj a hazai vasúti áruszállításban, képtelenség a mai kapacitások mellett több árut kötött pályán továbbítani. A helyzet a következő évben tovább romolhat. Vajon hogyan jön az e-autókhoz, és az akkumulátorokhoz az alapanyag? Vajon az itthon gyártott autók hogyan jutnak el a piacokra?
Kevesen gondolták eddig, hogy lesznek, akik éppen a Belgrád-Budapest vasútvonal magyarországi szakaszának lassú kivitelezése miatt aggódnak. Pedig a Szegeden hamarosan épülő BYD, kínai elektromosautó-gyár beruházásra rálátók szerint igen fontos vonal lett volna, ha belátható időn belül elkészül. Névtelenséget kérő forrásainak még annak megtippelésére sem vállalkoztak, mekkora csúszásban lehet ez a munka. Így a Szerbiából érkező áruszállító vonatok kizárólag a Szabadkát Szegeddel összekötő, nemrégiben megnyitott vasútvonalon tudnak eljutni a Tisza-parti városba. A szegedi autógyár építésénél nagyban felértékelődik ennek a vasútvonalnak a megléte, mert a kínai konténervonatok ezt fogják használni.
A BYD esete is rávilágít arra, hogy a hazai vasúti árufuvarozás már most infrastrukturális korlátokba ütközik, a közlekedési szakemberek szerint sürgős vasúti fejlesztések nélkül nem tudja majd kiszolgálni az új autóipari- és akkumulátorgyárakat. Mindennek hátterében az áll, hogy jelenleg is évente 400 ezer személyautót gyártanak Magyarországon, és ezek döntő többségét vasúton szállítják el a hazai gyárakból.