Best WordPress Hosting
 

Marriott: A Balatonon is nyitni akarunk egy szállodát, és képzünk magunknak szakácsokat is

A Marriott Hotelben nem várnak arra, hogy maguktól találjon oda a fiatal munkaerő: inkább beszállnak a képzésükbe. Segédszakácsokkal, pár hallgatóval indítanak Magyarországon, de már tervezik a folytatást, nemzetközi szinten pedig már most is több hasonló, sikeres programjuk van.

A héten sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitót tartott a Marriott Hotel Budapest: a nemzetközi vezetőség jelenlétében – őket Pankaj Birla, a DACH- (Németország, Svájc, Ausztria) és Kelet-Európa régió alelnöke, valamint Francisca Martinez, az EMEA- és Afrika-régió Humán Erőforrások Igazgatója képviselte – bejelentették, hogy „Level Up” néven felnőttképzésben, állami bizonyítványt nyújtó (iskolarendszerű) segédszakácsképzést indítanak a hotelláncot is sújtó szakemberhiány enyhítésére.

Pankaj Birla, a DACH- (Németország, Svájc, Ausztria) és Kelet-Európa régió alelnöke, Marriott

Ahol a forint bivalyerős: a magyar turista is fillérekért úszkálhat a csodálatos vízivilágban

Mintha akváriumban úszkálnánk a szebbnél szebb színes halak között. A Vörös-tenger fantasztikus, Egyiptom pedig olyan válságban van, hogy minden nagyon olcsó, még szerencsétlen forintunk is bivalyerősnek tűnik. Ács világa.

Nagyon furcsa érzés egy olyan országba csöppenni, ahol még ér valamit a hosszú évek óta gyengülő magyar forint. (Oké, tavaly momentán épp visszapattant, de ez inkább szabályt erősítő kivételnek tűnik.) Ahol nem azon lepődsz meg, hogy már megint sokkal többe került a bevásárlás, mint amit érzésre saccoltál volna, hanem éppen hogy jóval olcsóbb minden, mint Magyarországon.

Amint meglett a repjegy, számolgattam kicsit, hogy mennyi devizát váltsak, de amikor induláskor beadtam a Revolutnak a tervezett forintmennyiséget, sokkal nagyobb szám jön ki egyiptomi fontban, mint amire emlékeztem. Aztán kiderült, nem az emlékezetem csalt meg, hanem pár nappal korábban leértékelték a fontot.

Mutatjuk, milyen otthont álmodott meg a Bugatti

A most zajló milánói dizájnhéten mutatta be a szupersportautókat gyártó cég és a Luxury Living Group, hogy szerintük milyen egy ideális otthon.

A héten mutatta be Milánóban egy különleges kiállítás keretében a Bugatti Home az új kollekcióját.

A legtöbb darabot természetesen a Bugatti valamely ikonikus autója ihlette, az anyagválasztásnál a legmagasabb minőség mellett az erős kontrasztokra helyezték a hangsúlyt.

Igazi nemzetközi sztár költözik Budapest egyik legszebb, most felújított áruházába

A Time Out Market Budapestre érkezik, 2025-ben nyitja meg kapuit, és a város legjobb gasztro- és kulturális tehetségeinek ad otthont a feltörekvőktől a díjnyertes szereplőkig.

Mi történt? Hamarosan Budapesten is lesz Time Out Market, 2025-ben nyithat az új egység a nemrég felújított, patinás Corvin Palace-ben (leánykori nevén: Corvin Áruház) a Blaha Lujza téren, jelentette be a társaság. Ez egy különleges gasztropiac, ahol a magazin szerkesztői bírálják el, kik kaphatnak helyet. A világ több nagyvárosában is jelen vannak.

Mit lehet tudni? A Time Out Market Budapest mintegy 2300 négyzetméteres belső térben az első emeleten és további több mint 800 négyzetméteres tetőteraszon, 14 konyhával, négy bárral, egy rendezvénytérrel és mintegy 800 ülőhellyel rendelkezik majd a nemrég teljes felújításon átesett neoklasszicista palotában.

A mai nap startol el a DiscoverEU új fordulója – így utazhatod be az Uniót ingyen

A program keretében ingyen vonatozhatod be Európát, nem érdemes lecsúszni a határidőről. Mutatjuk, hogy hogyan tudsz jelentkezni!

Mi történt? Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre – tájékoztatta a MÁV-START az MTI-t.

Ki pályázhat? A közlemény kifejti: az Európai Unió fenntartható utazás előmozdítását célzó DiscoverEU nevű programja keretében április 16. és 30. között a 2005. július 1. és 2006. június 30. között született, az unióban vagy az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országok valamelyikében élő fiatalok ismét pályázhatnak a 35 ezer ingyenes vasúti bérlet egyikére.

Érdekelnek az órák? Ezeket az Instagram-fiókokat csekkold!

Az órák szerelmeseit is elérte az Instagram-láz. Nemcsak arról posztolnak, milyen órát hordanak, és milyen stílusú nadrág vagy cipő illik hozzá, hanem átfogó tartalmakat osztanak meg az órák történelméről, szerkezetéről és lehetőségeikről is. A tizenegy legjobb.

@darksideofthewatch

Az órák és a művészetek kedvelőinek szól. Fehér Tamás ceruzarajzokkal örökíti meg a karórák szépségét és részleteit, rajzai precízek és részletesek. Az árnyékolás és a részletek összessége rámutatnak az adott óra dizájnjának és szerkezetének aprólékos részleteire.

Kitalálja a tv, mit szeretnél nézni

Lesznek olcsó, ám unalmas, illetve izgalmas, minden jóval kitömött modellek is az idei, magyarországi kínálatban.

2023-ban megtörtént az, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: A feltörekvő kínai cégek az eladott televíziók számában beérték, sőt le is hagyták az LG-t globálisan. Viszont nem úgy tűnik, hogy ez különösebben megütötte volna a második pozícióját sokáig betonbiztosan őrző dél-koreai vállalatot.

A konszern ugyanis Magyarországon is lerántotta a leplet az idei évre szánt televízióiról, azaz azokról a modellekről, amelyek nálunk is hivatalosan elérhetőek lesznek.

Terjeszkedik a Hello Wood Resorts – több a szikla és a külföldi megrendelés is

Két új óriássziklával gazdagodott a Vigántpetend melletti Csóromfölde látképe. A különös alakok nem a természet alkotásai: a Hello Wood Resorts bővült két új szálláshellyel.

A Kapolcs és Vigántpetend közötti területen így ma már nyolc, kősziklát formázó szálláshely várja a vendégeket a különös ligetben.

A privát wellness adott: a saját jakuzziban és a panoráma infraszaunában sem kell attól tartani, valaki bepillantana magányos lazulásunkba. Az építmények látóterében közel s távol ember nem jár, egymástól is olyan távolságra és úgy helyezkednek el, hogy az itt megszállók – többnyire párok – anélkül tölthetnek el itt 1-2 éjszakát, hogy összefutnának a sziklaszomszédaikkal. A helyi termelők kínálatából összeállított reggelit és a vacsorát biztosítanak, de csak úgy, hogy időre elhelyezik a lakótéren kívüli lépcsőre – zavartalanság felsőfokon.

Vitorlázni a Balatonon: jobban megéri bérelni, lassan elérjük a tengeri árakat?

Április elején hivatalosan is megindult a vitorlásszezon. A brutális infláció a hajós közösséget sem kíméli. A Balaton eléri a tengeri árakat?

A Nagy Kikötőinfláció története

A Balaton-part átrendeződésének története a covid előtti gazdasági konjunktúra idején kezdődött. A klasszikus hajóscsaládokon túl egyre többen engedhettek meg maguknak vitorlást a Balatonon, relatíve jó áron szerethetett bele sok család a vitorlázásba, 2019 környékén végül meg is telt kis híján az összes kikötő.

Itt a Miele új állóporszívója. Mit tud 140 ezerért?

Mit tud egy porszívó, amit a prémium termékeiről ismert német gyártó belépő szintűnek titulál? Megéri az árát a Miele Duoflex HX1?

Az akkumulátoros állóporszívók mostanra iszonyúan népszerűvé váltak, és kezdik kiszorítani hagyományos társaikat. Teljes joggal, hiszen e masinák számos előnyt kínálnak, például kevesebb helyet foglalnak, mint régivágású rokonaik, és mivel nem köti őket a kábel, ezért sokoldalúbban használhatóak, például egyszerűbben megtisztítható a segítségükkel az autó.

Már nincs is olyan, magára valamit is adó piaci szereplő, amelynek a kínálatában ne lennének jelen ezek a modellek.

Véget ért a keringő: a legértékesebb magyar celeb végre beül az X-Faktorba

Kiderült, miért igazolta le Majkát az RTL a TV2-től: természetesen azért, hogy mentort csináljon belőle – ahogy arra elvileg a legértékesebb magyar celeb évek óta vágyott.

Mi történt? Itt az év egyik legfontosabb médiapiaci híre: az RTL hétfő délután bejelentette, hogy a Forbes szerinti legértékesebb magyar celeb, Majoros Péter, vagyis Majka is csatlakozni fog a következő X-Faktor-évad mentoraihoz.

Amikor kiszól a hűtőből az AI, hogy kezd megromlani az étel

Ez az új trend: A hűtőt és a mosógépet mesterséges intelligenciával pakolják tele. Kérdés, hogy ennek van-e bármi gyakorlati haszna és értelme, vagy csak egy mesterségesen felfújt lufi az egész.

2024-re az AI letartolta az egész világot. A mesterséges intelligencia nem csak az olyan magától értetődő területeken bukkant fel, mint az IT, a telekommunikáció vagy a járműipar, hanem megjelent a háztartási eszközök univerzumában is.

És, hogy ezt egyes piaci szereplők milyen fontosnak tartják, jól jelzi, hogy a Samsung egy nagyszabású nemzetközi eseményen mutatta be az ilyen típusú készülékeit. Egészen pontosan a Bespoke család legújabb tagjait, illetve a kapcsolódó technológiákat.

Azahriah új dala meteorként pusztította el a lejátszási listákat, pedig pár órára a YouTube-ról is leszedte

Azahriah új, Cipoe című dala a legnagyobb streamingplatformok élén debütált.

Azt hinnéd, pár óra kiesés a YouTube-on komoly hátrányt jelenthet. Kivéve akkor, ha Azahriah-nak hívnak, mert olyankor csak még nagyobb hájpot gerjeszt.

Mi történt? A magyar YouTube Felkapott listáján összesítettben második helyen áll Azahriah új dala, az április elsején éjfélkor megjelent Cipoe, egyedül csak Hajdú Péter hírhedt Varga Judit-interjúja áll előtte. A zene kategóriában természetesen már az Azahriah-dal a legfelkapottabb videó, április másodika délután háromnegyed egyre, tehát másfél nap után pedig már túl is a félmillió megtekintésen a platformon.

Dupla képernyővel csinálták meg a világ legsokoldalúbb laptopját

Az nem is lehet kérdés, hogy az Asus Zenbook Duo az év egyik legeredetibb, legkülönlegesebb kütyüje. De ez még nem jelenti azt, hogy van is feltétlenül értelme a két OLED képernyővel ellátott notebooknak.

Az idei Las Vegas-i kütyüexpó tele volt szokatlan, mutáns masinákkal, de ezek közül is kilógott az Asus Zenbook Duo. Ez a laptop ugyanis a hagyományos megoldástól eltérően nem egy, hanem két képernyővel rendelkezik, és a cég érezhetően nagyon büszke volt rá, hiszen fő helyen állította ki a termékekkel dúsan megszórt standján.

Az tény, hogy ott a helyszínen élőben nagyon ütősen nézett ki, de ez még nem jelenti azt feltétlenül, hogy a valóságban is jól használható. De miután a termék már befutott Magyarországra, sikerült szerezni belőle egy példányt egy rövid időre, hogy kiderítsük, van-e létjogosultsága az extrém kialakításnak.

Amikor a rák ellenszerén dolgozó magyar srácok felhívták az építészeket

A Turbine az egyik legígéretesebb – egyben legértékesebb – magyar startup. Céljuk röviden: mesterséges intelligenciával (AI) segíteni a gyógyszerkutatást. Irodájuk nemrégiben költözött új helyszínre, és ahogy a cég sztorija, úgy ez a belső tér sem hétköznapi.

„Viszonylag ritka ez a szituáció, hogy ennyire, a helyszínkeresésbe is bevonják az építészeket. Szerintem ez egy nagyon jó folyamat, ha lehetne, akkor mindet innen indítanám” – mondja Csóka Attila Róbert építész, a Paradigma Ariadné egyik alapítója, akinek csapata három lehetséges helyszín közül segített kiválasztani azt, ahol végül leültünk beszélgetni, és ahol a Turbine irodája és laborja is helyet kapott.

A helyszín Budapest, a Corvin-sétány kezdőpontjánál formálódó „hub”, ahol több orvosi, technológiai, informatikai cég is otthonra talált az elmúlt években.

10 dolog, amit biztos nem tudtál a vízkincset rejtő, Gellért-hegy alatti magyar Móriáról

Miért zongora alakú? Mennyi víz fér bele? Mit keres ott? Mitől okos? 10 fontos tény a gigantikus földalatti tározóról, amely ellátja Budapestet vízzel.

Józan emberi számítás szerint a göcsörtös, sziklás, és meredek Gellért-hegyen futballpályánál nagyobb sík területnek nem szabadna léteznie. Ám mégis ott van. Ez a Filozófusok kertje, amit jó időben megszállnak a piknikezők és ahonnan menetrendszerűen reppennek fel a sárkányok, ha kicsit is megmoccan a levegő.

A rét létezése nem csoda, hiszen mesterséges, emberi kéz alkotta, ugyanis ez rejti a komplex budapesti vízhálózat egyik legnagyobb, föld alatti tározóját. Jöjjön 10 fontos és érdekes tény erről a misztikus objektumról!

Hollywood után Kínát is meghódították a Szervita térről indult magyar kozmetikumok

Közel száz évig fennmaradni a kozmetikai iparban – ráadásul több tulajdonos alatt – nem kis teljesítmény. Egy itthon kevésbé ismert, viszont magyar gyökerű márkának, a ma már New York-i központtal működő Erno Laszlonak sikerült ez a bravúr. De ki volt dr. László Ernő és a testvére, dr. László Vilmos? Hogyan jutott el Ernő egészen Hollywoodig, sőt: Marilyn Monroe és Audrey Hepburn öltözőjééig és miért vártak rá akár hónapokat is a legnagyobb sztárok? És hogyan vitték el egészen Kínáig a márkát a mostani tulajdonosok?

Kis asztal, telepakolva. Gyógyszeres üvegek, lámpa, valami textília, az asztal alatt egy mappa, papírok egymás hegyén-hátán. Ezeket találták Marilyn Monroe halálos ágya mellett 1962-ben Los Angeles-i otthonában. Az ötvenes évek szexszimbóluma öngyilkos lett, a gyógyszeres üvegek mellett pedig – szintén azon a bizonyos kis asztalon – ott volt kedvenc krémje is, egy Erno Laszlo termék. Személyesen is ismerte a magyar bőrgyógyászt, aki kifejezetten rá szabott arcápolási rituálét állított neki össze. „Dr. Erno Laszlo nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is meggyógyította” – mondta róla Marilyn Monroe.

Sokan nem is tudják róluk, hogy magyarok. Így alkotott új stílust a Recirquel

Végigturnézzák az évet itthon és külföldön, rangos nemzetközi fesztiválokról hoznak el díjakat, és sokan nem is tudják róluk, hogy magyarok. Vági Bence és társulata, a Recirquel egyedi stílust alkotott: a cirque danse kicsit újcirkusz, kicsit balett, kortárs tánc és színház. Az artista pliézik, a táncos nyolc méter magasban pörög, a mester pedig öt év hajhullatás és gyomorfekély után már megtanulta, hogy elengedje a szorongást.

Éld át

Különdíjat nyert a magyar csapat a Bocuse d’Or európai válogatóján, irány Lyon

Véget ért a Bocuse d’Or trondheimi döntője, amelyen a magyar csapat megkapta a legjobb tálért járó különdíjat és összesítésben a 6. helyet szerezte meg, így magabiztosan kvalifikálta magát a lyoni döntőre.

Mi történt? Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse d’Or európai válogatójának. A tét ezúttal sem volt kevesebb, mint a továbbjutás a jövő évi, lyoni döntőre. A kötelező alapanyagok – a szokott módon – a vendéglátó ország emblematikus termékei közül kerültek ki. Idén a tányértéma volt húsalapú, a rénszarvas, valamint az ikonikus skandináv párlat, az Aquavit szerepelt kötelező alapanyagként.  A magyar csapat megkapta a legjobb tálért járó különdíjat és összesítésben a 6. helyet szerezte meg, így magabiztosan kvalifikálta magát a lyoni döntőre.

Hogyan érte el a sikert a magyar csapat? A magyar csapat élén Kelemen Roland, a Hunguest Sóstó séfhelyettese szerepelt, míg Commis-ja a siófoki Fodor Noel volt, aki családi éttermükből érkezett a csapatba. A coach pozícióját a Hungastnál dolgozó Szabó László töltötte be, a csapatelnök (és kóstoló zsűri egyben) pedig a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, Dalnoki Bence volt.

Öt tuti és olcsó tengerparti úticél áprilisi kiruccanáshoz

Kicsit sűrű volt a hírtermés, legyen szó a recsegő-ropogó költségvetésről vagy a forint piacáról. Szusszanjunk egyet. Mutatjuk, hol érdemes.

A forint begyorsuló lejtmenetét jól irányzott beszólogatással megfogta az MNB (a kísérlet várható volt), a menetrend szerinti költségvetésihiány-leszorítós ígérgetés alá lassan Benny Hill-zenét lenne jó keverni, a heti újabb nagy PMÁP-kamatfizetés újrabefektetéséről meg ugyanazt írhatnám, mint pár hete. Minden más meg full politika, ezért inkább szusszanjunk egy nagyot és ruccanjunk ki olcsón király helyekre. Ajánlok ötöt áprilisra, induljunk akár Ferihegyről, akár keletről, vagy nyugatról. Itt a csütörtök, ez a heti Ács világa.

Ciprus