Best WordPress Hosting
 

2024-ben sem tér vissza a reklámadó

Eredményesnek bizonyult a reklámipar lobbija Rogán Antalnál, marad 0% a médiaipar különadója a jövő évben.

Több 100 ezer egyéni vállalkozót tehet tönkre a kormány új adójavaslata

Akár több százezer egyéni vállalkozó is komoly gondba kerülhet, ha életbe a lép a kormány javaslata. A most benyújtott adótörvény-módosításban az szerepel, hogy 2025-től minden egyéni vállalkozónak és társas vállalkozásnak úgynevezett diktált járulékalap után kell a kötelező minimum járulékot megfizetnie – olvasható a lapban.

Ez a főállású vállalkozók esetében eddig is így volt, az ő esetükben annyi lesz a könnyítés, hogy 2025-től megszűnik az emelt járulékalap, tehát nem a garantált bérminimum vagy a minimálbér 112,5 százaléka után kell szochót fizetni, hanem csak a minimálbér után, de aki akar, magasabb összeget is fizethet. Emellett megszűnik a vállalkozói kivét is, a vállalkozói jövedelem után az általános szabályok szerint kell majd adózni.

Havi plusz 22 ezer

Megint aggódhatnak a reklámadó miatt a médiavállalatok? Nem szerepel az adó felfüggesztése a 2024-es adómódosítások között

A kormány már tavaly is be akarta vezetni újra a reklámadót, de akkor még meghosszabbították egy évvel az adónem 0 százalékos kulcsát.

Adómentes lesz a termőföld, emelkedik a jövedéki adó – ezekről is szavaztak a parlamentben

Az előző napi interpellációk és Varga Judit bizottsági elnökké választását követően több törvénymódosításról is szavaztak a parlamentben (a státusztörvényről külön cikkben emlékeztünk meg).

Palackos gáz

A palackos és a tartályos gáz elérhetőségének javítását célzó változtatást fogadott el az Országgyűlés 141 igen szavazattal, 42 ellenvoks és tíz tartózkodás mellett. Az elmúlt időszakban előfordult, hogy nem 11,5 kilogrammos töltőtömegű propán-bután-gázpalackok jutottak el a fogyasztókhoz, hanem 10,9 kilogrammosak. A földgázellátásról szóló törvényi változtatás értelmében a jövőben a forgalmazóknak vissza kell térniük a 11,5 kilogrammos töltőtömegű gázpalackok árusítására, annak ára pedig nem lehet magasabb a 10,9 kilósak áránál – hangzott el a törvény ismertetésekor. A 11,5 kilogrammos PB-gáz palackjára és a lakossági tartályos PB-gázra vonatkozó hatósági árakat kivezették.

Ideiglenes terheket véglegesít a kormány, a revolutos és a wise-os tranzakciókat is megadóztatják

A kormány 2022. májusában jelentette be, hogy extraprofitadókat vezet be több gazdasági szektorra is július 1-től. Az akkori közlés szerint ezeket ideiglenesen, 2022-ben és 2023-ban kell megfizetniük az érintett társaságoknak, például

a bankoknak,

pénzügyi szolgáltatóknak,

Jóval drágább lesz a cigaretta januártól

Varga Mihály pénzügyminiszter múlt heti ígéretéhez híven kedden benyújtotta a jövő évi adótörvényeket a parlamentnek, ebből derült ki, hogy nemcsak az üzemanyagok, hanem a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adóját is emelni fogják.

Az mfor.hu cikke szerint

cigaretta esetén az eddigi 26 000 forint/ ezer darab és a kiskereskedelmi ár 23 százaléka, legalább 39 300 forint helyett január elsejétől 29 500 forint/ezer darab és a kiskereskedelmi ár 24 százaléka, legalább 41 800 forint lesz a jövedéki adó.