Best WordPress Hosting
 

Soha nem dohányzott, pár év e-cigizéstől viszont 30 éves korára olyan lett a tüdeje, mint egy 80 évesnek

Egészen hátborzongató élményről számolt be egy 30 éves amerikai nő, aki saját bevallása szerint egész életében nem dohányzott, de a koronavírus-járvány idején elkezdett elektromos cigarettákat szívni – a nonstop párologtatástól pedig az orvosai szerint pár év alatt olyan a lett tüdeje, mintha egy 80 éves erős dohányos lenne.

A rémtörténetét a nagyvilággal megosztó Hannah Roth azt mesélte, hogy az egész úgy kezdődött, hogy egy pukkanást hallott a tüdejében és lebetegedett. Majd amikor orvoshoz ment, akkor az is kiderült, hogy annyira túlzásba vitte a járvány idején felvett rossz szokását, hogy tüdőgyulladást kapott tőle.

A röntgenfelvételek alapján pár évnyi e-cigizéstől olyan rossz állapotba került a fiatal nő tüdeje, mintha egy 80-as éveiben járó, több évtizede dohányzó ember lett volna.

Négymilliárd forintnyi ukrán cigarettát foglalt le a NAV

Négymilliárd forint értékben foglalt le ukrán gyártmányú cigarettát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV közleménye  szerint az elmúlt évek legnagyobb illegális cigarettadepóját fedezték fel.

a nyomozók Budapesten és Fejér vármegyében egy időben, több helyszínen tartottak házkutatásokat. Két ukrán nemzetiségű férfit egy Fejér vármegyei raktárban fogtak el, ahonnan a lefoglalt cigaretta jelentős része és nagyobb összegű valuta került elő. A közelben lévő másik raktárban szállításra előkészített cigarettát és fedőáruval megrakott kamiont találtak.

A két helyszínen összesen 35 millió szál illegális cigarettát, hetvenezer euró készpénzt és egy harmincmillió forint értékű kamiont foglaltak le. A házkutatások során a gyanúsítottak arcképével ellátott több ukrán útlevélre bukkantak. A NAV pénzügyi nyomozói az ukrán elkövetők magyar és – menekültstátusszal rendelkező – szír társait is büntetőeljárás alá vonták, számos ingatlant és járművet kutattak át, tanúkat hallgattak ki.

Ezért éri meg minél előbb leszokni a dohányzásról

Egy friss tanulmány alapján a cigaretta letevése bármely életkorban segít csökkenteni a rák kockázatát – írja a The Guardian. A veszély mérséklődése a leszokást követő első évtized után a legjelentősebb.

Az eredmények szerint a kockázat felére csökken azoknál, akik legalább 15 éve abbahagyták a dohányzást azokhoz képest, akik egyáltalán nem szoktak le. A tüdőrák esélye ezután is gyorsan mérséklődik, különösen azoknál, akik még középkoruk előtt leszoktak.

A kutatók közel 3 millió koreai egészségügyi adatait elemezték. Az alanyok 2002-től kezdődően egészségi vizsgálatokon vettek részt, a szakemberek rögzítették a rákos eseteket, köztük a tüdő-, máj-, gyomor- és vastagbéldaganatokat. A 2019-ig tartó adatgyűjtés során közel 200 ezer résztvevőnél állapítottak meg rákot.

Csökken a dohányzók száma világszerte, de Európában sok fiatal és nő bagózik

Bár a dohánycégek egyre többet költenek reklámra és újabb, divatosabb termékek piacra dobására, a dohányosok száma tovább csökkent 2023-ban – derült ki az Egészségügyi Világszervezet legújabb jelentéséből.

Két év alatt 19 millióan hagyták abba a dohányzást, de még mindig 1,25 milliárd felhasználó van világszerte. Nagyobb távlatban még jobban látszik a változás.

2000-ben még minden harmadik ember fogyasztott valamilyen dohányterméket, ma már csak minden ötödik. Ez nagyban köszönhető a drágulásnak.

Ezeket az ételeket kerülje, ha leszokna a dohányzásról, vagy az elektromos cigarettáról

Sokak számára nehéz ügy felhagyni a rendszeres nikotinfogyasztással. A leszokás minden évben ott van a legnépszerűbb újévi fogadalmak között, de ez az, amit a legtöbben feladnak, a lehető legrövidebb időn belül. A Mirror című brit bulvárlap összeszedett néhány hasznos tippet szakértőktől azok számára, akik komolyan gondolják.

Akik leszoknának a nikotinról, egy időre jobb ha kerülik az édességeket, az olajban sült, a túl sós és a fűszeres ételeket.

Az édességeket azért, mert a nikotinfüggőség könnyen cukorfüggőségé alakulhat. Az olajban sült és a túl sós ételek túlzott fogyasztása könnyen okozhat hízást, a testen felhalmozódó zsír megterheli a rekeszizmokat, így elnehezül a légzés, amitől a leszokás még nagyobb kihívássá válik.

Több új szabállyal is igyekszik elszeparálni a kormány a vendégmunkásokat a helyiektől

A trafiktörvény módosítása alapján ipari területen lévő konténervárosokban külön lehetne vendégmunkásoknak cigarettát árulni, és az új idegenrendészeti törvény több pontja is összhangban van azzal a kormányzati céllal, hogy a vendégmunkásokat elszeparálják a lakosságtól.

Mi történt? Nemcsak a trafikokban, hanem olyan helyeken is lehetne dohányárut árusítani, ahol „egy beruházás miatt egyszerre legalább négyezer munkavállalót szállásolnak el” a trafiktörvényt módosító törvényjavaslat alapján, amelyet Lázár János nyújtott be a parlamentnek kedden – írta a 444.hu.

A feketekereskedelem visszaszorítása érdekében lenne szükség a változtatásra az indoklás szerint.

Lekapcsolta az adóhatóság az elterelésként bevetett helikoptert

Hidrokopterével sem sikerült összezavarnia a pénzügyőröket egy bolgár autósnak – írja keddi közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága. Mint írják, látszólag csak egy légi járművet szállított, amikor a járőrök kiterelték és ellenőrizték a szokatlan vontatmányt a Győr-Moson-Sopron vármegyei sztráda egyik szakaszán.

A vízre le- és onnan felszállni képes helikoptert vontató, bolgár járműszerelvény alapos vizsgálata után hamarosan a „kényszerleszállás” is megkezdődött. A hatalmas sárga monstrum után a sofőr furgonját is átvizsgálták az egyenruhások. Az ajtók kárpitja alatt több mint négyszáz doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak. A NAV udvarán landoló férfi, azt mondta, hogy az elrejtett füstölnivaló nem az övé, a főnöke utasította, hogy Németországba vigye.

A NAV munkatársai a négyszáztíz doboz, magyar zárjegy nélküli cigarettát lefoglalták. Az ügyeskedő jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekményének elkövetése mellett, több mint egymillió forint bírságra is számíthat – olvasható a közleményben.

Zuhan a cigaretták forgalma, a hevítéses dohánytermékeké viszont folyamatosan emelkedik

2023-ban is folytatódott az elmúlt évek tendenciája a hazai dohánypiacon: egyre kevesebb fogy a dohányboltokban a hagyományos cigarettából, miközben nő a hevítéses dohánytermékek forgalma – ez derül ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) lapunknak megküldött adataiból.

A statisztikák szerint a hevítéses dohánytermékek esetében sem lehet már olyan exponenciális növekedésről beszélni, mint 2020 és 2022 között, de a termékkategória piaci részesedése továbbra is érzékelhetően emelkedik.

2020 januárjában – amikor még tulajdonképpen gyerekcipőben járt az ismertségük Magyarországon – 38,3 millió szálat értékesítettek hevítésre szánt dohánytermékekből itthon, ez a szám 2023 májusában meghaladta a 250 milliót, és apróbb kilengések mellett azóta folyamatosan megugorja ezt a szintet.

Mostanáig 250 ezer magyar életét menthettük volna meg a svéd modellel

Közel hárommillió európai állampolgár életét lehetett volna megmenteni, ha az elmúlt két évtizedben 12 másik uniós tagállamban, köztük Magyarországon is bevezették volna a Svédországban alkalmazott dohányfüstmentes stratégiát

– ez a legfőbb megállapítása a Saving Lives Like Sweden című tanulmánynak, amit a nyár közepén megrendezett varsói Globális Nikotin Fórumon mutattak be. Ez az anyag tulajdonképpen a folytatása annak az év elején közzétett, és a 24.hu-n részletesen bemutatott elemzésnek, melyben a szerzők végigvették, melyek a svéd modell sikerének a titkai, a friss tanulmányban pedig már konkrét számadatokkal igazolják az állításaikat – összehasonlítva más országokéval.

A mostani kutatás megdöbbentő statisztikákat hoz példaként arra, hogyha a döntéshozók a svédekhez hasonlóan a kevésbé káros alternatívákat vonzóbbá, elérhetőbbé és megfizethetőbbé tennék a hagyományos cigarettánál, akkor ez milyen mértékben járulhatna hozzá az emberek egészségi állapotának javulásához.

Minden egyes szál cigarettát figyelmeztető felirattal látnak el mostantól Kanadában

Méreg minden szippantásban.

A cigaretta impotenciát okoz.

Ilyen és ezekhez hasonló figyelmeztető üzenettel látnak el mostatntól minden egyes szál Kanadában forgalmazott cigarettát a kedden hatályba lépő új szabályozás első intézkedése alapján – írja a Guardian. A helyi kormány szándéka ezzel, hogy lehetetlenné tegyék azt, hogy a dohányosok elkerüljék az egészségügyi figyelmeztetéseket.

Hongkong kissé nevetséges eszközt vet be azért, hogy dohányzásmentes várossá váljon

Hongkong egészségügyi minisztere, Lo Csung-mau azt szeretné elérni, hogy ha a város dohányzásmentessé válna. Ehhez egy szokatlan módszert vetne be: a rosszalló nézést.

A Sky News beszámolója szerint azt mondta a politikus, hogy aki egy étteremben vagy olyan más helyen, ahol nem szabadna rágyújtania, cigizik, azt mindenki bámulja rosszallóan.

Amíg ki nem érnek a rendőrök.

Dohánygyártó segíti a NAV-ot a cigicsempészek kiszűrésében

A csempészek Magyarország külső határain a legkülönbözőbb, agyafúrt módszerekkel próbálkoznak illegális áruikkal, legtöbbször cigarettát bejuttatni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feladata a határt átlépő szállítmányok, csomagok ellenőrzése. A munkát a NAV saját beszerzései mellett most külső forrásból érkezett technikai eszközök is segítik: a Continental Dohányipari Zrt. támogatásával létrejött a NAV Röntgenképelemző és Felügyeleti Központja – írja az adóhatóság közleményében.

A NAV az Európai Unió külső határán, az ukrán és szerb határszakaszokon folyamatosan ellenőrzi a határt átlépő szállítmányokat, csomagokat. Ennek fontos eszközei a röntgensugaras csomag- és rakományátvilágító berendezések (röntgenberendezések), amelyekkel – a személyek biztonságának garantálása mellett – átvilágítják a járműveket és azok szállítmányait, valamint a poggyászokat. A röntgenképek értékelése munkaigényes folyamat, amit forgalmi fennakadás nélkül kell elvégezni.

A Budapesten most átadott új Röntgenképelemző és Felügyeleti Központ munkatársai valós időben látják a határátkelőhelyeken átkelő, ott vizsgált szállítmányokat, és a digitális felvételeket utólag is ellenőrzik, elemzik. Jelenleg négy, de a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően később tizenkét berendezés működik majd a távfelügyeletet biztosító informatikai rendszerben, 24 órás üzemben.

Az állam és Lázár János ismerőse is kaszált a dohánybizniszen

8,8 milliárd forint koncessziós díjat fizetett be az államkasszába 2022 után az Országos Dohánybolt-ellátó (Odbe) – írta a Hvg.hu a cég beszámolója alapján. Ez a vállalat (illetve az egész államosított dohánykiskereskedelem) működése óta a legmagasabb éves koncessziós díj, 5,3 milliárd forinttal haladja meg a 2021-est. Az Odbe (amely a nemzeti trafikok monopol dohánybeszállítója) árbevétele szintén rekordot döntött, meghaladta a 970 milliárd forintot, az adózott nyereség pedig 8,3 milliárd forint volt.

A profitot a tulajdonosok – ahogy az szokásuk – majdnem teljes egészében kivették a cégből: 8,1 milliárd forint osztalékot szavaztak meg maguknak. A lap közölte, az Odbe 49 százalékos tulajdonrésze a BAT Pécsi Dohánygyáré, a többségi részesedés tulajdonosi háttere viszont meglehetősen bonyolult. A közvetlen tulajdonos a Tabán Trafik Zrt., ami mögött egy közepesen komplikált céghálón keresztül nagyjából 90 százalékos részesedéssel a hódmezővásárhelyi Sánta család áll, 10 százalékos részesedéssel pedig a szintén vásárhelyi Veszelovszki család.

Sántáékat Lázár János (volt vásárhelyi polgármester, volt kancelláriaminiszter, jelenleg építési és közlekedési miniszter) gazdasági holdudvarához szokás sorolni – olvasható a Hvg.hu-n. Sánta János részt vett a Lázár irányítása alatt született trafiktörvény kidolgozásában: a törvénytervezet egyik változata az ő számítógépének digitális aláírását tartalmazta. Sánta visszautasította azt a feltételezést, hogy részben vagy egészében ő írta volna a törvényt, azt nyilatkozta, hogy csak véleményezte a tervezetet. Lázárról azt mondta, nem barátok, csak az ismerőse, aki néha kikéri a véleményét.

Ömlik az illegális cigaretta Magyarországra, 500 millió szál fogyott belőle tavaly

Megjelent a KPMG 2022-es tanulmánya az EU, az Egyesült Királyság, Norvégia, Svájc, Moldova és Ukrajna illegális cigarettafogyasztásáról, amely szerint csak az EU-ban 35,8 milliárd szál illegális cigarettát fogyasztottak el 2022-ben, ami a kormányok számára becslések szerint 11,3 milliárd euró adóbevétel-kiesést okozott – 8,5 százalékkal többet, mint 2021-ben. Ha figyelembe vesszük, hogy Európában körülbelül 746 millió ember él, akkor egy főre évente megközelítőleg 50 szál illegális cigaretta jut.

Magyarországon a csökkenő cigarettafogyasztás ellenére három százalékponttal nőtt az illegális piac, ez 2022-ben félmilliárd elfogyasztott szálat jelent, ami a teljes fogyasztás 7,2 százalékát adja. Az elmúlt években a részben a koronavírus-járvány miatt tapasztalt visszaesés ellenére itthon az illegális piac részesedése újra elérte a 2019-es szintet (a KPMG öt éves időszakot vizsgált kutatásában), ami főként az illicit white (kimondottan csempészárunak gyártott, nem a gyártóktól származó) termékeknek, kisebb mértékben a hamisított (tehát a márkanévvel ellátott, eredeti csomagolásban lévő) dohányárunak köszönhető.

Az eredetmegjelöléssel rendelkező illegális dohánytermékek főként Ukrajnából érkeznek az országunkba. A nem legális forrásból származó dohánytermékek a tavalyi év során 30,6 milliárd forint jövedéki adóbevételtől fosztották meg a kormányt.

Mégsem drágulnak adóemelés miatt a dohánytermékek

A mfor.hu cikke nyomán kedden végigfutott a magyar sajtón, hogy januártól 200 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta a jövedéki adó emelése miatt.

Szerdára kiderült, hogy ez nem igaz.

A Pénzügyminisztérium közleményében azt írta, a tegnap benyújtott adótörvények semmiféle emelést nem tartalmaznak sem a dohánytermékek, sem az alkoholos termékek esetében.

Megint Lázár Jánoshoz kerülhetnek a dohánykoncessziók

Megjelent a kormány oldalán egy rendelettervezet, amely szerint ismét Lázár Jánoshoz kerülhetnek a dohánykoncessziók Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztertől, írja a 444.hu.

Lázár már felelt korábban a dohánykoncessziókért, akkor dőlt el, hogy csak trafikokban lehet cigarettát árulni. Lázár számára a terület kiemelten fontosnak tűnik, 2018 után miniszterelnöki biztosként felelt a területért, amikor minden 2020 után születettnek meg szerette volna tiltani a dohánytermékek vásárlását.

A mostani rendelettervezet az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz telepítené a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázattal, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység gyakorlására jogosító koncessziós szerződéssel kapcsolatos tevékenységeket.

Jóval drágább lesz a cigaretta januártól

Varga Mihály pénzügyminiszter múlt heti ígéretéhez híven kedden benyújtotta a jövő évi adótörvényeket a parlamentnek, ebből derült ki, hogy nemcsak az üzemanyagok, hanem a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adóját is emelni fogják.

Az mfor.hu cikke szerint

cigaretta esetén az eddigi 26 000 forint/ ezer darab és a kiskereskedelmi ár 23 százaléka, legalább 39 300 forint helyett január elsejétől 29 500 forint/ezer darab és a kiskereskedelmi ár 24 százaléka, legalább 41 800 forint lesz a jövedéki adó.