Néhány nappal ezelőtt forgószélként járta be a hír a világsajtót, miszerint kéz- és láb nélküli csontvázak kerültek elő a Harmadik Birodalom egykori keleti fronti főhadiszállásánál, a ma Lengyelország területén lévő Farkasveremnél.
A Hermann Göring, a Luftwaffe egykori parancsnokának villájában amatőr régészek által felfedezett, három felnőtthöz, egy csecsemőhöz, illetve egy gyerekhez tartozó maradványok eredetére, illetve korára vonatkozóan ekkor még semmiféle információt nem tettek közzé, az ügyben a hatóságok azonban nyomozásba kezdtek, a törvényszéki szakértők pedig megkezdték a csontok vizsgálatát – írtuk.
A folyamat mostanra véget ért, de nem kedvező eredménnyel: az MTI által közölt hír szerint a csontok