Best WordPress Hosting
 

Véres harc árán nyerték meg a magyarok a sorsdöntő csatát

Bem József honvéd tábornok és Puchner Antal erdélyi császári főparancsnok seregei 1849. február 9-én vívták a sorsdöntő piski csatát. A véres küzdelemben végül a magyarok győzedelmeskedtek – írja a Rubicon.

Kilátástalan helyzetben a magyarok

Miután Bem csapatai súlyos vereséget szenvedtek Nagyszebennél, a tábornoknak csupán 1500 embere és néhány ágyúja maradt. Egyetlen lehetősége így az volt, hogy egérutat nyer nyugat felé, és eléri a Maros mentén haladó utánpótlást, amit Damjanich János küldött számára.

Pár nap alatt megfordította a hadiszerencsét Bem tábornok

Miután a Bem József vezette honvédcsapatok 1848-ban ellentámadásba lendültek az ország keleti részén, a győzelmet győzelemre halmozó tábornok 1849 januárjában már csaknem egész Erdélyt elhódította a Puchner Antal vezette császáriaktól. A kegyelemdöfést azonban nem tudta bevinni a Nagyszebenbe visszahúzódó ellenfelének, aki szorult helyzetében orosz segítséget kért. A cári csapatok ugyan ekkor még csak Brassót és Nagyszebent szállták meg, az erőviszonyok mégis megfordultak, Puchner ugyanis ezután a hátországát biztonságban tudva, összes katonájával vonulhatott Bem ellen.

A magyar csapatokat vezénylő tábornok a Vízakna körüli sóbányákban kiépített védelmi állásokra támaszkodva igyekezett megállítani a túlerőben lévő, román népfelkelőkkel is kiegészített császári sereget. Az 1849. február 4-én lezajlott csatában meg is tizedelte a nyílt terepen támadni igyekvő ellenséget, ám túl gyorsan vezette rohamra honvédjeit a megingó császáriak ellen –

mikor Puchner látta, mekkora fölényben van valójában, győztes ellentámadást indított.

Így bukott el a magyar szabadságharc

A Bem József vezette magyar honvédseregek 1849. augusztus 9-én vívták az 1848-49-es szabadságharc utolsó ütközetét, amely során Temesvár mellett döntő vereséget szenvedtek Haynau császári táborszernagytól. A számos kapitális hibával tarkított csata után a magyar erők minden győzelmi esélyt elvesztettek, és négy nappal a temesvári kudarc után – Világos mellett – le is tették a fegyvert – írja a Rubicon.

Nehéz helyzetbe kerül a magyar haderő

Az orosz beavatkozást követően Görgei Artúr fővezér vereséget szenvedett Győrnél, és csapataival visszaszorult a Felvidék hegyei közé. Az újonnan kinevezett fővezér, Dembinszky Henrik ezután mindent egy lapra tett fel: júliusban gyors menetben levonult az Alföldre, hogy Szeged mellett, egyetlen pontban összpontosítsa a megmaradt magyar erőket.