Best WordPress Hosting
 

Az OTP-vel ütött nyélbe nagy üzletet Csányi

A bank elnök-vezérigazgatója részvényeket hívott le, jó üzletet csinált.

Összesen 41 077 OTP-részvénnyel lett gazdagabb Csányi Sándor, kihasználva a bank kedvezményes részvényesi programját. A tőzsde honlapján közzétett közlemények szerint a papírokat 10 913 forintos áron vette, a két részletben lebonyolított tranzakció teljes értéke így 448,3 millió forint volt.

Csányi jó üzletet kötött, mert az OTP tegnapi záróára 14 510 forint volt – egyúttal üzent a piacnak is: érdemes a bankpapírból vásárolni.

Csányi Sándor ismét félreérti a nőket, Semmelweis a moziban tarol – íme december izgalmas programjai

Csányi Sándor önálló estje

2023. december 10., 1124 Budapest, MOM Kulturális Központ

Csányi Sándor ismét önálló esttel jelentkezik, ezúttal nagysikerű Hogyan értsük félre a nőket? című produkcióját a MOM Kulturális Központban rendezik meg. Már az első is hatalmas népszerűségnek örvendett, így nem meglepő a folytatás.

Tízmilliárdos terhet tett a kormány Bige László műtrágyabirodalmára, új technológiával kerülné ki a sarcot

Bige nem fogja annyiban hagyni, beperli a magyar államot – erre mérget vesznek a piacon. Ennek az oka a széndioxidkvótára kivetett extraadó, illetve a kormányrendelet visszamenőleges hatálya volna. A lényeg, hogy a legnagyobb ipari gázfelhasználónak számító Nitrogénművek Zrt. minden más magyar cégnél nagyobb különadót kapott a nyakába, és a pluszköltség miatt tonnánként mintegy 20 ezer forintos hátrányba kerül valamennyi európai versenytársához képest.

Az állammal való pereskedésről maga Bige László, a műtrágyakirályként emlegetett multimilliárdos nem beszélt, de nem hagyott kétséget afelől, hogy beleáll az ismét fellángolt műtrágyaháborúba. Közölte: „nem mennek feltartott kézzel a vágóhídra” és elmennek az összes létező jogi fórumhoz Európában és Magyarországon egyaránt, amire csak lehetőségük van.

A Bige Holdingra a figyelmet ezúttal két, egymással szöges ellentétben álló bejelentés irányította. November 14-én reggel 6-kor megjelent Bige nyilatkozata arról, hogy 93 év után végleg leállítják Magyarország egyetlen műtrágyagyárát, a Bige családi érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek Zrt.-t, majd néhány óra múlva az RTL-nek azt mondta, hogy mégsem zárja be a gyárat, épp ellenkezőleg, az utolsó töltényig harcolni fognak a cégért. A megfejtés szerinte egyszerű és egyáltalán nem új:

BYD-beruházás: Hússzor annyit fizetett Szeged Csányi Sándor földjeiért, mint a gazdáknak

Gigaberuházás jön Szegedre, mint mi is hírt adtunk róla – részben az Mforra hivatkozva –, a kínai BYD építene olyan gyárat, amelyben elektromos autóbuszokat fognak gyártani. A helyszín a várostól északra, a Béketelep nevű rész közelében, közvetlenül az M43-as autópálya mellett lesz – írta a G7. Ez alapvetően mezőgazdasági terület, jó minőségű földekkel, sok kistulajdonossal és egy 130 hektárnyi egybefüggő területet bérlő nagyobb mezőgazdasági vállalkozással. Az itt található szántók jellemzően 30–40, a szőlők, gyümölcsösök 60–70 aranykorona értékűek. A G7 több érintett földtulajdonostól és földhasználótól megtudta: a kisajátítási eljárás már meg is indult.

Mint megtudtuk, a szegedi gazdák, akiknek a termőföldjén az önkormányzat bővítené az ipari parkot, hogy elektromos buszgyártásba fogjon egy kínai befektető, keveslik a felajánlott vételárat az elsőrangú mezőgazdasági termőföldekért. Az érintettek levélben kaptak tájékoztatást a kisajátítás jogalapjáról, illetve arról, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy az ipari terület bővítése és a Szeged külterületén tervezett beruházás. És mivel a beruházás megvalósításához a teljes területre szükség van, ezért az adott földdarabot a tulajdonos

vagy eladja a megajánlott vételáron, vagy ha nem, akkor kisajátítják.

Erre készül Csányi Sándor Törökbálinton – Tomán Szabina nélkül

A helyiek bevonásával komplex ingatlanberuházásra készül Törökbálinton Csányi Sándor vagyonkezelő cége. A projektben felbukkant Tomán Szabina is egy rövid időre, de az OTP-vezér végül egyedül vág bele a befektetésbe.

Készül a magyar Forbes milliárdoslistája, a cégadatok ellenőrzése közben bukkantunk rá, hogy Csányi Sándor vagyonkezelő cége, a Bonitás 2002 Zrt. már 100 százalékos tulajdonosa a Bálint Tó Invest Zrt.-nek. A név nem sokat mond, pedig egy több milliárdos befektetésről van szó. De más miatt is érdekes.

Így lett üzlettárs Csányiból és Tomán Szabinából

Nem éri meg online befektetési tanácsot kérni Csányi Sándortól

Főként azért nem, mert az OTP  Bank elnök-vezérigazgatója nem ad befektetési tanácsokat. Visszaélnek a nevével.

„Rendszeresen jelennek meg a Facebookon és más közösségi oldalakon olyan hirdetések, amelyek nevemmel és fotómmal visszaélve azt sugallják, hogy tőlem származó befektetési tippet olvashatnak az adott oldalakon.

Felhívom a figyelmet arra, hogy sem a múltban, sem a jövőben nem adok befektetési tanácsokat.

Csányi OTP-jét lecserélték Mészáros MBH Bankjára: Békéscsaba elsőként lépett

Idén szeptemberben Békéscsaba városházi közgyűlésén Miklós Attila (MSZP) képviselő kérdésére válaszolva Szarvas Péter polgármester kész tényként jelentette be: számlavezető bankot vált a város. Mivel sem a testület, sem az illetékes pénzügyi és gazdasági bizottság elé nem került ilyen előterjesztés, a képviselők ekkor hallottak először az állítólag lefolytatott eljárás eredményéről – ha az ellenzéki képviselő nem kérdez rá, talán máig sem tudnak róla – tudta meg a lap.

Arról nem kaptak tájékoztatást, hogy készült-e bármilyen felmérés a bankváltás ügyében, arról viszont igen, hogy két eredménytelennek minősített beszerzési eljárást követően a harmadikból az MBH Bank Nyrt. került ki győztesen. Az ellenzéki képviselő is elismerte, hogy az önkormányzati törvény szerint erre joga volt Szarvasnak. „Mivel nem közbeszerzési eljárást, hanem meghívásos pályázatot írtak ki, a polgármester egy személyben hozhatott döntést. Azonban az elköteleződés nem lehet 18 hónapnál hosszabb, és csak 50 millió forint alatti összegről szólhat” – mondta a lapnak Miklós Attila.

Komoly lehetőség a számlavezetési piacon

Újabb nagy céget kebelez be a Mészáros birodalom

A német többségi tulajdonos az év elején kezdte meg a lakástakarékpiac vezetőjének eladásáról a tárgyalásokat.

Az MBH Bank adta a legkedvezőbb ajánlatot a Fundamenta-Lakáskasszára azokon a tárgyalásokon, amelyeket a lakástakarékpénztár többségi német tulajdonosa, a Bausparkasse Schwäbisch Hall AG kezdeményezett az év elején a potenciális vevőkkel – írja a HVG.

Az egyezkedés végső fázisában Mészáros Lőrinc bankholdingja mellett már csak az Erste Bank Hungary Zrt. volt versenyben, de a lap forrásai szerint az MBH győzött. A szerződés aláírásával napokon belül nyilvánosságra is hozzák a tulajdonosváltást.

Hárommilliárd forintnál is többet fizettek ki a vagyonkezelő alapítványok vezetőinek

Összesen több mint 3,1 milliárd forint tiszteletdíjat vettek fel tavaly a közérdekű vagyonkezelő alapítványok élére kinevezett vezető tisztségviselők, vagyis a kurátorok és felügyelőbizottsági tagok – ezt számolta ki lapunk az alapítványok által beadott éves beszámolókból. A kormány az elmúlt években összesen 35 vagyonkezelő alapítványt hozott létre – köztük 21 egyetemit –, és 2022 volt az első teljes év, amikor már valamennyi alapítvány működött, így csak most nyerhettünk valódi képet arról, hogy mennyi pénzt is visznek el valójában.

Mivel minden alapítványban öt kurátor és három fb-tag van, átlagosan közel egymillió forintos havi juttatásban részesülhetett az összesen 280 – többségében a kormánypártokhoz kötődő – vezető, akiknek csupán annyi a kötelezettségük, hogy kéthavonta megjelenjenek a testületi üléseken.

Ők azok, akik miatt – nagyon leegyszerűsítve – Brüsszel bekeményített, és végül az Európai Tanács tavaly decemberi határozatában megtiltotta az uniós intézményeknek, hogy bármilyen kötelezettségvállalásra szerződjenek ezekkel az alapítványokkal, vagyis elzárták előlük az uniós forrásokat. Mindezt az összeférhetetlenségi aggályokkal és a támogatások felhasználásának átláthatlanságával indokolták. A döntés legfőbb kárvallottjai az alapítványú fenntartású egyetemek lettek, amelyek így a jelen állás szerint elesnek a Horizont- és az Erasmus-programokból származó pénzektől és ösztöndíjaktól.

Felszámoló kekva – (A) MATE s(z)aga I.

„A gödöllői kekva a duplatelket szeretné azonnal eladni, hogy súlyosan megrendült pénzügyi állapotát valahogyan egyenesbe hozza. Csányi Sándor kuratóriumi elnökségével és Gyuricza Csaba rektorságával mégsem a parttalan jólét köszöntött erre a közösségre, hanem – reménykedem (tehát vagyok), hogy csak pillanatnyilag – az ellenkezője. Csányi Sándor mégsem mindenható, dacára, hogy a nevére vette a Soproni Egyetemet is. Az Európai Unió pénze és kapcsolatrendszere nélkül – az általános eladósodás mellett – azonban itt sem megy. A nemzeti tőkésosztályunk mégis csak olyanféle, mint bármelyik elsőgenerációs felkapaszkodott. Kapar a kurta! Történetesen először a budai campus (hajdani, ismertebb nevén Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem) kiköltöztetéséről, kiürítéséről és a terület értékesítéséről lett volna szó. A villányi úti budai campus vezetőinek meg kellett tervezniük, hogy milyen helyiségekre tartanának igényt Gödöllőn, ahol majd a reménybeli hatalmas építkezés kezdődik.

A politikailag vezérelt kekvakuratóriumok azonban nem tetszőek az EU-nak, amely így a támogatásokat visszatartja. Ez itt patthelyzetnek tűnik. De még az EU-döntés megelőzően sem láttam úgy, hogy a budai campus tanárai és ismerői kitörő örömmel fogadták volna a gödöllői áthelyezés ötletét. Sőt! Az arborétum egyesek szerint maradna, de az egyetem nélkül a sorsa megpecsétlődne […]

Lássuk Gyuricza Csaba meggondolatlan ígéretét, ami a MATE agráregyetemi képzését öt éven belül az első százban képzeli el, majd hosszabb távon a bolygó első harminc egyeteme között. Három év telt el. A MATE a 150-200-as sávban tanyázik. Pontszámait a QSWUR nem is jegyzi […] Nincs még új campus Gödöllőn, ahová a Budai költözne. Nem kellően ellaborált a Georgikon és Gyöngyösi campusok leállítása és új képzésre való átállítása. Kaposvár fejlesztése (agrárművészeti kara) vagy stagnálása is eldöntetlen. Aligha hiszem, hogy angol anyanyelvű tanáregyéniségek és nemzetközi kutatási háttér nélkül (lásd bukásunk az ERC pályázatokban) be lehet kerülni az első harminc agráregyetem közé. Ehhez olyan avatatlan ígéret kellett, ami számolt azzal, hogy urambátyámék úgysem kérik számon az egetverően elrugaszkodott dolgainkat, amely a valósággal köszönőviszonyban sem áll. Majd kimagyarázzuk, és addig már majd mindenki kötésig áll velünk a gumipitypangban […]

Csányi Sándor és Tomán Szabina közös bizniszbe kezd

Milliárdos üzletbe vágnak Csányi Sándorék a volt modell Tomán Szabinával közösen Törökbálinton. Kereskedelmi célú épületek, szálloda, irodák és lakóházak lesznek a rozsdaövezeti besorolást kapott területen.

A budai agglomerációban fekvő, felkapott település, Törökbálint volt téglagyári területének végső tulajdonosa az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának, a leggazdagabb magyarnak, Csányi Sándornak a családi vagyonkezelője, valamint Tomán Szabina üzletasszony – írja a hvg.hu.

A befektetők a projekt adókedvezménye érdekében rozsdaövezeti besorolást kértek és kaptak, így mindössze 5 százalékos áfa terheli majd a lakásokat az értékesítéskor.

Újra Mészáros Lőrincé a legértékesebb családi cég

A Forbes ismét elkészítette a legértékesebb családi cégek listáját. A listavezető két év kihagyás után a Mészáros-csoport lett, 526,1 milliárd forintra becsülte a Forbes az értékét. Az egykori felcsúti gázszerelő, Mészáros Lőrinc cégbirodalma sokat gyarapodott az elmúlt egy évben, több mint 170 milliárddal nőtt az értéke, ami főként az Opus Nyrt-nek köszönhető.

Mészárosék a Felcsuti családot előzték meg, Felcsuti Zsolt MPF Holdingja 408,3 milliárd forintot érhet jelenleg.

A dobogó harmadik fokára pedig Csányi család ért oda a Bonafarm csoport révén. Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó élelmiszeripari cég értéke 320,4 milliárd forintra tehető.

Újra Mészárosék az első helyen – itt a legértékesebb családi cégek listája

Kilencedik alkalommal is elkészítettük a legértékesebb családi cégek listáját, két év kihagyás után újra a Mészáros csoport került az élre. Itt a dobogó – a teljes listát keresd a szeptemberi Forbes magazinban, valamint a Forbes.hu-n!

Egy évvel ezelőtt azt írtuk családi listánk szereplőiről, szinte mindegyikük érzi a bőrén, hogy nehezebb évek következnek. Az első nehéz év el is érkezett, ami a becsült összértékükön is meglátszik: a huszonöt legértékesebb családi cég alig ér többet, mint egy éve ilyenkor. A többségük nem aggódik, továbbra is bátran fejleszt, beruház és innovál – szembenéztek már a mostaninál váratlanabb válságokkal is.

A lista egészét továbbra sem a Lölő-jelenség dominálja, szinte mindegyik szereplőre igaz, hogy önerőből, évtizedek kemény munkájával, a családi küldetéstudat erejével, a mindenkori hatalomtól függetlenül építették fel cégbirodalmukat.

Itt a lista, ahol még Csányit és Mészárost is megelőzték (és az EU-s pénzek is jönnek)

Rekordnagyságú támogatást kaptak tavaly a hazai mezőgazdasági szereplők. A K-monitor összegyűjtötte, kiknél landolt az EU-s és hazai agrártámogatások oroszlánrésze.

Idén újból összeállította a K-monitor az uniós agrártámogatásokat bezsebelő hazai milliárdosok listáját. A közpénzkövető, korrupcióellenes civil szervezet tizenegy éve rendszeresen listába rendezi az uniós agrártámogatások legnagyobb hazai nyerteseit. A legnagyobb összegekhez jutottak között sok ismerős nevet találni.

A K-monitor agrártámogatásokat összegző listája azonban lehet, hogy idén utoljára készült el, mivel a területalapú/zöldítési támogatásokat tavaly kapták meg utoljára a megszokott rendszer szerint a hazai mezőgazdasági szereplők. A 2021-2027-es szabályok nem csak a támogatások struktúráját változtatja meg, hanem a támogatási adatokhoz történő hozzáférést is megnehezítené a kormány.

Váratlan bejelentés az OTP-től: elindul a saját webáruház

„A fizz.hu folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal és termékportfolióval rendelkező webshop, nem titkolt célunk pedig az, hogy a jövőben Magyarország egyik legjobb webáruháza legyünk” – írja a fizz.hu a bejelentés kapcsán.

A portál úgy tudja, a fizz.hu a Pepitánál, valamint az Emag Marketplace-nél is jól ismert értékesítési modellben, online piactérként fog üzemelni.

A webshopot az OTP Bank Nyrt. százszázalékos tulajdonában álló OTP Ecosystem Kft. fogja üzemeltetni, ezzel is autonóm működést biztosítva a csoporton belül. Ha minden igaz, az új webáruház csapatának magja az Emagtól fog érkezni, ügyvezető igazgatót pedig a Moltól igazoltak Szőcs András személyében. Ő korábban az olajvállalat e-kereskedelmi vezetője volt, előtte öt évet dolgozott a Salling Groupnál, tízet pedig a Tescónál.

Meglepő országban terjeszkedik a leggazdagabb magyar bankja

Bevásárolta magát az OTP az üzbég Ipoteka Bankba, ezzel belépett a közép-ázsiai piacra. A Csányi Sándor vezette bank az első külföldi szereplő, ami részt vesz az üzbég bankszektor privatizálásában.

Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le, írja a bank sajtóközleménye. Az OTP ugyanis az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárolta meg. A második lépésben a fennmaradó 25 százalék megvásárlására három év múlva kerül majd sor.

Belépett a közép-ázsiai piacra az OTP

Borospincék: két magyar milliárdos is csúnya veszteséget termelt

Óriási veszteséget hozott a tavalyi év Csányi Sándornak a borszegmensben és nemcsak a Csányi Pincészet forgalma csökkent, a másik milliárdos, Mészáros Lőrinc boros cégeinek sem ment annyira jól. A legnagyobb hazai bortermelők többsége azonban jól zárt tavaly, és bár az aszály jelentősen csökkentette a termést, a borászok szerint a tavalyi szőlőből nagyon jó évjárat lesz.

Csányi Pincészet: az elmúlt öt év legnagyobb mínusza

A Bonafarm csoporthoz tartozó Csányi Pincészet forgalma kissé elmaradt el a 2021. évi 1,7 milliárdtól, de így is 1,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, írta az Mfor. Ennek ellenére a 2021-es 87,6 millió forintos negatív eredmény után tavaly még nagyobb, immár 584,9 millió forintos lett a mínusz, amely az elmúlt öt év messze legrosszabb eredménye. 2018 óta csak 2020-ban volt minimális nyeresége a családi vállalkozásnak.

Török Gábor szerint a NER kicsit olyan, mint a Barátok közt

Nagyinterjút adott a HVG360-nak Török Gábor abból az alkalomból, hogy húsz éve az egykori Magyar Hírlap beválogatta a legsikeresebb fiatalok közé. Elárulta, politikai elemzőként számára keserűséget, frusztrációt okoz az izgalom hiánya miatt a rendszer kiszámíthatósága.

Az Orbán-rendszer kicsit olyan, mint a Barátok közt: ha valaki megnézte a 100. részt, legközelebb meg a 2000.-et, akkor is simán be tud kapcsolódni, mert sok minden nem változott.

Most úgy látja, nem zárható ki, hogy Orbán Viktor lesz 10 év múlva is a miniszterelnök, a politikai rendszer (NER) lehetővé teszi, hogy ha jól alakulnak számára a dolgok, a Fidesz akár tovább is hatalmon legyen. Török Gábor korábban úgy vélte, a rendszer Orbán-függő, ám most már úgy látja,