Az Országgyűlés kedden 134 igen, 38 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett elfogadta az oktatási, családügyi, kulturális tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról szóló kormányzati javaslatot, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) portfólióját bővíti a tanár-, tanító- és óvóképzéssel, valamint az azokhoz kapcsolódó továbbképzéssel – olvasható az MTI tudósításában.
Az NKE bővítéséhez a józsefvárosi önkormányzat tulajdonában álló VIII. kerületi ingatlanok köznevelési, valamint felsőoktatási feladatokkal összefüggő tevékenység ellátása céljára az állam tulajdonába kerülnek. Az ingatlanok forgalmi értékét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő független értékbecslő bevonásával állapítja meg, és téríti meg az önkormányzat számára.
Mindez azt jelenti, hogy az érintett ingatlanokban – saját tulajdonban vagy önkormányzati bérlakásban – élőket kiköltöztetik, részükre az állam kártalanítást állapít majd meg. A józsefvárosi önkormányzat csak a sajtóból értesült arról, hogy a kormány a most elfogadott törvény alapján tíz önkormányzati társasházat sajátít ki. Mint arról korábban videóriportunkban is beszámoltunk, Pikó András polgármester becslései szerint ez nagyjából 500 ember érint.