Best WordPress Hosting
 

Csak egyféleképpen tud győzni az orosz hadsereg Ukrajnában

Bár a háború megnyeréséhez nem vitte sokkal közelebb, Avgyijivka februári elfoglalása fontos hadműveleti siker volt az orosz hadsereg számára. Ennek nyomán ugyanis hátrébb szorult az ukrán tüzérség, az oroszok szabadabban, hatékonyabban használhatják a Doneck városa körüli sűrű vasúthálózatot. Különösen azt követően, hogy az utóbbi napokban több, Avgyijivkától nyugatra lévő falut is elfoglaltak.

Az ukrán visszavonulás után rengeteg cikk született arról, hogy melyek lehetnek az oroszok további céljai, a megjelölt irányok a Dnyeperen húzódó részeket leszámítva lefedik lényegében az egész frontvonalat. Ezek végigvétele helyett hasznosabb azzal foglalkozni, hogy milyen tanulságot lehet levonni az avgyijivkai csatából, és mi következik ebből a háború folytatására nézve.

A háború első heteit leszámítva az orosz hadsereg szinte csak úgy volt lépes elfoglalni egy nagyobb települést, ha azt teljesen bekerítette vagy három oldalról körülzárta. Az előbbire példa a 2022 tavaszán elfoglalt Mariupol, az utóbbira az azon a nyáron bevett Szjeverodoneck, a tavaly nyáron birtokba vett Bahmut és most legutóbb Avgyijivka.

8 ezer milliárd forintnyi dollárba kerül a 40 F-16-os repülő Törökországnak

Csütörtökön írtuk meg, hogy Erdogan jóváhagyta Svédország csatlakozását a NATO-hoz, ezzel – bár korábban többször elhangzott magyar politikusoktól – mégis Magyarország lesz az utolsó ország, aki jóváhagyhatja a skandináv ország kérelmét. A napokban jött is kormányzati magyarázat, hogy miért történt mégis így, péntek este pedig Háromharmad podcastünkben beszéltek kollégáink arról, hogy hogyan is kell vagy lehet értelmezni a kialakult helyzetet.

Törökország részéről a jóváhagyásnak volt egy világos feltétele: azt akarták, hogy az Amerikai Egyesült Államok adjon el nekik F-16-os repülőket. Ez hamarosan meg is történik, a Guardian pedig arról ír, mindezért 23 milliárd dollárt, átszámítva 8 ezer milliárd forintot kell majd fizetniük. Összehasonlításképp: Magyarország éves költségvetése mindössze ötször ennyi, 40 ezer milliárd forint.

The post 8 ezer milliárd forintnyi dollárba kerül a 40 F-16-os repülő Törökországnak first appeared on 24.hu.

Lezuhant egy amerikai vadászgép Dél-Koreában

Lezuhant egy, a Sárga-tenger felett gyakorlórepülést végző amerikai F-16-os vadászgép Dél-Koreában hétfőn, a pilóta katapultált – közölte az amerikai hadsereg koreai parancsnoksága (USFK).

A pilótát kimentették a tengerből, állapota stabil – írták. A vadászgép helyi idő szerint hétfőn hajnalban az amerikai légierő gunszani támaszpontjáról szállt fel, mielőtt balesetet szenvedett volna, melynek okát vizsgálják. Az Egyesült Államok 28 500 katonát állomásoztat Dél-Koreában.

(MT)

Elveszett év jöhet az ukrajnai háborúban

A 21 hónapja tartó ukrajnai háború rengeteg váratlan fordulattal szolgált már, most azonban szokatlan módon egyszerre van jelen a megjósolhatóság és bizonytalansági faktorok egész sora. Abban nagyjából konszenzus van az elemzők között, hogy a belátható jövőben, néhány hónapos időtávon nem várható túl nagy elmozdulás a frontokon, az ezt követő eseményeket azonban nem kis részben azok a döntések fogják meghatározni, amelyeket ezekben a hónapokban hoznak vagy nem hoznak meg a felek.

Ez nem jelenti azt, hogy ne zajlanának jelenleg is nagyon súlyos harcok szinte minden frontszakaszon. Bár a nyári ukrán ellentámadás nagyrészt kifulladt, délen, a Zaporizzsja megye középső részén lévő Robotine környékén csapataik továbbra is igyekeznek átrágni magukat az orosz védelmen. Noha ettől nagy áttörés nem várható, ez a legjobbak közé sorolt orosz alakulatok sorát tartja a térségben, érzékeny veszteségeket okozva nekik.

Nyugatabbra, Herszon megyében, a Dnyeper bal partján több helyen is megvetették lábukat kisebb ukrán alakulatok, de egyelőre nincs olyan hídfőjük és utánpótlási rendszerük, amely lehetővé tenne egy nagyobb kitörési kísérletet. Valószínűbb, hogy a cél itt is az orosz csapatok lekötése és gyengítése, ahogyan arról korábban írtunk az első világháborús párhuzamokkal kapcsolatban.

A Magyarországot bíráló videó helyett sokkal inkább F-16-osokról szólhat a svéd NATO-tagság blokkolása

Két hónapja Orbán Viktor megígérte a svéd NATO-csatlakozás tavaly nyár óta halogatott ratifikálását, most azonban a magyar kormány ismét visszafelé táncol. A kormány legújabban egy 2019-es svéd oktatási segédanyagra hivatkozik, amely szerintük hamis információkra alapozva állítja, hogy Magyarországon gyengül a demokrácia.

Ezzel párhuzamosan Törökország is újabb játszmába kezdett a kérdésben. Korábban a Fidesz külpolitikusa elismerte, hogy folyamatosan egyeztetnek az ügyben Ankarával.

Előzmények: az orosz agresszió miatt Svédország a finnekkel együtt úgy döntött, csatlakozik a NATO-hoz. Ezt minden NATO-tagállam több mint egy éve ratifikálta, kivéve Magyarországot és Törökországot.

Mérföldkő, hogy Ukrajna F-16-osokat kap, de az orosz légi fölényt ez nem fogja kiegyenlíteni

Az orosz légi fölényt nem fogják kiegyenlíteni az Ukrajnának beígért F-16-osok, az amerikai vadászgépek átadása inkább szimbolikusan jelentős. Az F-16-osok egyelőre főleg a háború utáni ukrán védelmi képességek szempontjából tűnnek fontosnak.

Washington a hétvégén hagyta jóvá, hogy Hollandia és Dánia saját, F-35-ösre cserélni kívánt F-16-osait vagy azok egy részét Ukrajnának adja át. Ezt a hétvégén a két ország meg is ígérte Zelenszkijnek, és az ukrán pilóták kiképzése is elindul, vagy már el is indult.

Miért fontos ez? Az orosz légi fölény miatt Kijev régóta kér nyugati vadászgépeket. A mostani jóváhagyás újabb, bár a kritikák szerint túl kései mérföldkőnek számít az Ukrajnának adott katonai támogatásban a NATO-tagállamok részéről.