Best WordPress Hosting
 

Új rekordot ért el, három hónap alatt megmászta a 8000 méteres csúcsokat

„Kristin azt mondta, hogy a sok hó miatt ez egy nagyon kemény mászás volt. De hálás és rendkívül boldog. A rekord tükrözi rendíthetetlen eltökéltségüket, csapatmunkájukat és puszta szívósságukat” – nyilatkozta Rigmor Berthier, a sajtócsoportjának vezetője.

Az eddigi rekordot a nepáli születésű brit hegymászó, Nimsdai Purja tartotta, aki hat hónap és hat nap alatt hódította meg a 14 csúcsot, még 2019-ben.

Mindkét rekordot oxigén és helikopterek segítségével érték el, amit a hegymászóközösség kritikával illetett.

Fejlett felszerelése volt az ősi idők hegymászóinak

Már 7500 évvel ezelőtt is másztak hegyet az emberek és ehhez igényes kötélkészítési technikákat sajátítottak el az ősi társadalmak – írja az IFLScience. A kutatók egy új tanulmányban Spanyolországban felfedezett sziklarajzokat tanulmányoztak, amelyek azt bizonyítják, hogy az ősi idők emberei kifinomult felszerelést gyártottak a mászáshoz.

Bea et al, Cambridge Archaeological Journal 2023 (CC BY 4.0)

A régi korok kötélkészítési technikáit rendkívül nehéz felderíteni, hiszen ezek a tárgyak többnyire lebomló anyagokból készültek, így nem igazán maradtak fent tárgyi leletek. A szakértők szerint azonban a sziklarajzokon látható ábrázolások egyértelműen bizonyítják, hogy köteleket és kötélből készített létrákat használtak a mászáshoz.

Lemondott a csúcsról, hogy megmentse egyik társa életét a hegyek védőangyala

„Asif Bhatti az Iszlámábádi Egyetem professzora, lelkes hegyjáró, de nem nevezhető kompetens mászónak. Tett már sikertelen kísérletet a Broad Peaken. Ezúttal egy ötfős csapat tagjaként indult fel, de a többiek már az 1-es tábornál abortálták a csúcsmászó kört. Bhatti úgy döntött, hogy a többi csapat mászóit követve tovább megy. El is érte a csúcsot, de lefelé hóvakságot kapott. A 4-es tábor magasságában járt, és rádión kért segítséget” – írta Pintér László.

Ekkor több, fáradt mászó jött még lefelé a hegyről, de akadt olyan is, aki még felfelé tartott, mint az azeri Iszrafil Asurli, aki felismerve, hogy Bhatti nagy bajban van, azonnal döntött: megszakítja a csúcsmászását, hogy segítsen a pakisztáni mászónak.

„Talán sokan emlékeznek rá, hogy tavaly a Broad Peaken egy román mászó került bajba, akinek többek között Klein Dávid is segített. Ott szintén Asurli vállalta az oroszlánrészt a mentésből és akkor is lemondott a csúcsmászási kísérletről, mondván, mi érhet többet egy ember életénél?”

Julian Sands arról beszélt egyik utolsó interjújában, hogy maga is látott emberi maradványokat túrázás közben

A hegymászás szép és zord oldalairól mesélt Julian Sands a brit sajtónak adott utolsó interjújában, amelyet most a Guardian szemlézett.

A 65 éves színésznek még januárban veszett nyoma a Mount Baldyn túrázás közben, a mentőcsapatok munkáját az időjárási körülmények nehezítették. Több mint hat hónappal később néhány túrázó emberi maradványokra bukkant azon a területen, ahol a színész eltűnt, nem sokkal később megerősítették, hogy Sands az.

A színész az interjúban arról is mesélt, miért egyedül járja a hegyeket: korábbi mászópartnerei már felhagytak a hegymászással részben azért, mert a klímaváltozás miatt a sziklafalak egyre veszélyesebbé váltak, másrészt a koruk miatt.

Felért a világ 9. legmagasabb hegycsúcsára a magyar hegymászó

Varga Csaba szombaton felért a 8126 méter magasan fekvő Nanga Parbat hegycsúcsra.

A nagyváradi hegymászó szombaton 21 óra magasságában indította a csúcstámadást, amelyet oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül jutott kísérelt meg. A Hazajáró Facebook-oldala szerint sikeres volt Varga Csaba kísérlete, vagyis a pakisztáni Himalája hegycsoportban található Nanga Parbat tetejére ért.

Varga Csaba a ma élő, a legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot elérő magyar hegymászó, ez volt a hatodik csúcs, amit megmászott pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül.

Varga Csaba elindult a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára

Varga Csaba szombaton elindult a 8125 méter magasan fekvő Nanga Parbat hegycsúcsra.

A nagyváradi hegymászó oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül kísérli meghódítani a pakisztáni Himalája hegycsoportban található Nanga Parbatot,

amely a világ 9. legmagasabb hegycsúcsa – közölte Facebook-oldalán a Hazajáró.

„Tudtuk, hogy egy ilyen hegyen párosunk esélyei bizonytalanok” – Kerekes Bence és Klein Dávid nem jutott fel a 7403 méteres hegycsúcsra

Kerekes Bence, valamint Klein Dávid csúcssiker nélkül, de egy nagyszerű mászás élményével tér haza Pakisztánból, ahol a 7403 méter magas Istor-o-Nal csúcsának elérésével próbálkoztak, olvasható a Hóhatár nevű Facebook-csoportban.

A beszámoló alapján a hegymászók június 20-án érték el a nagyjából 5450 méteren kialakított egyes tábort, majd egy nappal később a 6250 méteren lévő másodikat. Kerekes és Klein június 22-én arra készültek, hogy felfedezik a csúcsra vezető hegygerincet, ám a körülményeket nem találták elég biztonságosnak.

Június 22-én éjjel a két mászó nagyjából 6400 méteren éjszakázott, majd ismét nekivágott a gerincnek, de 200-250 méter után inkább a visszafordulás mellett döntöttek, mivel továbbra sem érezték biztosítottnak a mozgásukat.

Hegymászó barátjuk halála sokkolóan hatott, de feljutott az Everestre egy siket házaspár

A pár korábban megmászták a világ legmagasabb hegyei közül a Kilimandzsárót, az Aconcaguát, a Mont Blanc-t és a Matterhornt.

A The Messenger szerint voltak izgalmak, Scott Lehmann szerint ugyanis nagyon kellett küzdenie a végén, ugyanis elfogyott a levegője. Szerencsére a csúcstámadás előtti hetekben megtanították a jelbeszéd fontosabb kifejezéseit a segítőknek, és ez jól jött azon a hideg reggelen. Lehmann szédült, elhomályosult a látása, de egy serpa a segítségére sietett, nyugodtan odaadta neki az oxigénmaszkját.

Miután jobban lett, az elszánt házaspár továbbment és reggel 6 órakor egymás kezét fogva elérték a célt.

Megmentették az életét a Mount Everest halálzónájában, de nem akarta kifizetni a serpát

Óriási ügy lett abból Kínában, hogy egy hegymászónő nem akarta kifizetni a serpát, aki megmentette az életét a Mount Everesten.

A South China Morning Post cikke – amit a Telex szúrt ki – szerint az 50 éves nőre 8500 méteres magasságban talált rá eszméletlenül egy kínai mászó és az őt kísérő serpa május 18-án. Egyetértettek abban, hogy megszakítják a csúcstámadást és segítenek a bajbajutotton, 200 métert el is tudták cipelni a nőt, de akkor elérték teljesítőképességük határát.

A kínai mászó ekkor továbbment, és találkozott út közben egy honfitársával, aki szintén lemondott arról, hogy a csúcsra érjen és inkább segített nekik. Az egyik kínai férfi később elmondta, egyértelműen a serpa volt a legerősebb közülük, ugyanakkor vonakodott eleinte, így felajánlottak neki 10 ezer dollárt – egy mentésért a Mount Everesten 8-10 ezer dollárt kapnak a serpák.

Hallani sem akar a hegymászó az életét megmentő serpáról

Hallani sem akar a maláj hegymászó arról a serpáról, aki megmentette az életét a Mount Everesten.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Ravichandran Tharumalingamot úgy hozta le a hegyről Gelje serpa, hogy eredetileg egy kínai mászóval hajtott végre csúcstámadást. Gelje a mentés mellett döntött, hat órán át cipelte magával a bajba jutott maláj férfit az alaptáborba, a mentéséről pedig YouTube-videót is készített.

Miközben mindenki azt hinné, örökké hálás lesz megmentéséért a hegymászó, valójában hallani sem akar a serpáról Ravichandran.

Megbüntették a Mont Blanc-ról biztonsági karókat lopó hegymászót

A Mont Blanc az egyik legnépszerűbb hegycsúcs a világon, olykor kilométeres sorok kígyóznak, hogy profi és amatőr mászók is feljuthassanak a franciaországi hegyre. Azonban a klímaváltozás (pontosabban az olvadó gleccserek) miatt hatalmas hasadékok jelentek meg, ezért Saint-Gervais-les-Bains polgármestere úgy döntött, elhelyeztet néhány karót és közéjük kötelet feszíttet ki, hogy korlátként segítsék a mászókat.

Vol de pieux sur le mont Blanc : l’alpiniste Christophe Profit condamné à 600 euros d’amende https://t.co/cRn0bPnCpp

— Le Monde (@lemondefr) June 5, 2023

„Nem Suhajda Szilárd választotta a halált, a halál választotta őt”

Kandrács Ildikó, a Magyar Hegy és Sportmászó Szövetség elnöke a szervezet oldalán osztotta meg gondolatait Suhajda Szilárd tragédiája, és az arra érkezett reakciók kapcsán. Kandrács azt írta, 27 éve tagja a magyar hegymászó társadalomnak, maga is űzi a sportágat, igaz, édesanyaként már óvatosabban. De volt férje is hegymászó, és végig tisztában voltak azzal, hogy bekövetkezhet a tragédia (az ő családjukban nem történt), de a halál az élet része, a mindennapokban is.

Kandrács 20 éve ismerte már Suhajdát, akiről azt írta, minden adottsága megvolt ahhoz, hogy kivívja magának a hegyek bizalmát. Élni akart, csak a maga módján, és voltak álmai, ezek egyike volt a Mount Everest megmászása is.

Az alázat, a szerénység, a tisztelet, a szenvedélyes érzelmek, az erő, a képesség… minden adott volt. Igen, mert ezek kellenek ahhoz, hogy az ember eggyé válhasson a hegyekkel. A hegyek világa egy rendkívül magányos, rideg és zord világ. De mégis van egy olyan arca, amit csak az tudhat, aki köztük mozog, érzi a lélegzésüket, a létezésüket. Befogadó, meditatív, leírhatatlan, már-már euforikus. Szilárd szeretett élni, szerette a feleségét, a fiát, az életet. Nem ő választotta a halált, hanem a halál választotta őt

Előkerült az utolsó fotó Suhajda Szilárdról

Egy hegymászó megosztotta az utolsó fotót, amely Suhajda Szilárdról készült.

Ben Ferrer a Hét hegycsúcs nevű hegymászócsapat tagja, és május 24-én 7 óra 30 perckor a Mount Everesten történt csúcstámadás után már lefelé tartott, amikor az Erkély (Balcony) nevű részen találkozott Suhajda Szilárddal.

Ferrer készített egy fotót az ücsörgő Suhajdáról, és akkor még egyikük sem gondolhatta, hogy ez egyben az utolsó kép is a magyar hegymászóról. A fotó itt tekinthető meg.

Királyi bakancsok – magyar suszter készítette a brit koronázási ajándékként átadott lábbeliket

Statikusnak szánták, suszter lett belőle. És milyen szerencse, hogy így történt, mert Mosonyi Panni túrabakancsai ma a világ legjobb lábbelijeivel is felveszik a versenyt. A budai hegyektől a Mount Everestig, akárhol. A szétvert magyar cipőgyártástól a brit királyi pár titkos lábméretén át a hegyek hívásáig sok mindenről beszélgettünk vele a műhelyben, ahol az országunk nevében átadott koronázási ajándékok, a két pár személyre szóló Mauna bakancs elkészült. Folytatjuk sorozatunkat, amelyben olyan magyarokat mutatunk be, akiknél a siker nem kapcsolatok, hanem ötlet és munka eredménye. Portré.

Rendkívüli műsorváltozás lesz Suhajda Szilárd emlékére

A néhány napja tragikus körülmények között elhunyt magyar hegymászó, Suhajda Szilárd emlékére szombaton 20 órától a TV2 képernyőre tűzi a 2015-ben bemutatott, Everest című filmet – közölte a televíziós csatorna ma, szerdán, mely emiatt megváltoztatja meghirdetett műsorrendjét.