Best WordPress Hosting
 

Orbáni demokrácia: az Alkotmánybíróság elkaszálta a sóskúti akkumulátorüzem népszavazását

Tiltakoznak a szlovén Andrada terjeszkedése ellen a sóskútiak. A gyár Alsózsolca helyett a Pest megyei község mellé települne. A népszavazást nem teszik lehetővé a törvényi keretek, hiába szorgalmazza maga a polgármester.

A helyiek népszavazást kezdeményeztek, amelyen az alábbi kérdést tették volna fel:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Sóskút közigazgatási határain belül elem- és akkumulátorgyártó üzem, elem- és akkumulátor újrahasznosító, elem- és akkumulátor hulladékot feldolgozó üzem működjön?”

Ott szervez népszavazást a Fidesz-KDNP az akkumulátoriparról, ahol nem terveznek ilyen beruházást

Akkumulátoripari beruházásokról indít népszavazási kezdeményezést Érden a választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője, Aradszki András, valamint a város kormánypárti polgármesterjelöltje, Kardosné Gyurkó Kata. Ez bátor szembefordulásnak tűnhet az Orbán-kormány akkumulátoripari nagyhatalmi törekvéseivel, hiszen a kormányzati politikának köszönhetően az ország számos pontján kezdtek – többnyire távol-keleti vállalatok – olyan fejlesztésekbe, amelyek a környezeti kockázatok miatt tiltakozást váltottak ki az ott élők körében. A Fidesz-KDNP azonban nem állt a tiltakozók mellé.

Az érdi népszavazási kezdeményezés súlyát csökkenti, hogy Aradszki és Kardosné egy olyan városban akarja kikérni a lakosság véleményét, ahol nincs tervben ilyen beruházás, miközben a szomszédban, Sóskúton javában zajlik a szervezkedés az akkufeldolgozó ellen – ám ott Aradszki nem vállal közösséget a tiltakozókkal.

A kezdeményezésből – ha átmegy a törvényességi szűrőkön – leghamarabb a nyáron lehet referendum, mert Aradszki visszautasította Érd ellenzéki polgármesterének az ajánlatát, miszerint közösen gyorsítsák meg az előkészítés menetét, és már június 9-én voksolhassanak a helyiek.

Orbán Alkotmánybírósága is elutasította, hogy helyi népszavazásokat tartsanak az akkumulátorgyárakról

Az önkormányzatok gazdasági autonómiájához tartozó döntésként az Alkotmánybíróság is elutasította, hogy Magyarországon helyi népszavazások döntsenek egy-egy településen akkumulátorgyárak létesítéséről. Környezeti és egészségügyi kockázatok sem számítanak. A testülethez az LMP fordult alkotmányjogi panasszal azután, hogy a kérdést a Nemzeti Választási Bizottság elutasította, a Kúria pedig jóváhagyta az NVB döntését. A párt egy országos referendumot akart a helyi népszavazásokról, alkotmányjogi panasza szerint pedig az elutasítás sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, az egészséges környezethez való jogot, nem mellesleg pedig a természeti erőforrások védelmének, fenntartásának és a jövő nemzedékek számára való megőrzésének mindenkit terhelő kötelezettségét is, ennek ellenére az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a népszavazási kérdés a kötelező ügydöntő helyi népszavazás új esetkörét jelentené törvényi szinten egy olyan ügyben, amely a helyi önkormányzatok gazdasági autonómiájához tartozik. Egy esetleg érvényes és eredményes referendum  nyomán az Országgyűlésnek olyan jogi szabályozást kellene alkotnia, amely ellentétben áll az alaptörvénnyel, szóval még az alaptörvényt is módosítani kellene hozzá – írta a 24.hu.

A kérdés egyébként így hangzott:

Egyetért-e azzal, hogy akkumulátorgyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?

Nem lehet helyi népszavazás akkumulátorgyárról 

Egyetért-e azzal, hogy akkumulátorgyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?

Ez lett volna az LMP népszavazási kérdése, amit először a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) utasított el, majd a döntést a Kúria is jóváhagyta, ami miatt a párt alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybíróságnak, mivel álláspontja szerint a Kúria döntése sérti

a tisztességes eljáráshoz való jogot,