Best WordPress Hosting
 

Kézigránát hever egy tűzcsapon az V. kerületi Bástya parkban

Csütörtök délelőtt nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök az V. kerület Bástya parkba, a területet lezárták, jelenleg a tűzszerészeket várják, írja olvasói beszámolóra hivatkozva a 444.hu.

A lap helyszíni tudósítója szerint az óvoda és a játszótér mellett lévő tűzcsapon egy gránát található.

Amint többet tudunk, frissítjük a cikkünket.

Fegyvert fogtak a turistára a lisszaboni rendőrök, mert félreértették egy étteremben a rendelését

Egy félreértés miatt tartóztatott le egy izraeli útlevéllel rendelkező, 36 éves, azerbajdzsáni turistát a rendőrség Lisszabonban, október 27-én, pénteken – számol be az esetről a CMTV nevű portugál hírcsatorna.

A férfi egy belvárosi étteremben vacsorázott, de nehezen értette meg magát a személyzettel, ezért egy telefonos applikációt használt, ami portugálra fordította a szöveget, amit ő oroszul begépelt. A személyzet egyik tagja a kijelzőre pillantott, majd azonnal a rendőrségre telefonált azzal, hogy egy vendég kézigránáttal fenyegetőzik.

Pillanatok alatt a helyszínre ért a rendőrség egyik különleges egysége, a meglepett turistára fegyvert fogtak, az étterem előtt a járdára hasaltatták, majd megbilincselték és őrizetbe vették. Miután átkutatták a turistát és a szállását is, megállapították, hogy nincs kézigránátja, így szabadon engedték.

Kiképzés közben robbant fel egy kézigránát Erdélyben, kilenc román katona megsérült

Megsérült kilenc katona egy kiképzésen szerdán az erdélyi Krasznán, miután felrobbant egy kézigránát – közölte a román védelmi minisztérium sajtóosztálya. A minisztérium tájékoztatása szerint a baleset szerdán 10.30 órakor történt a szilágysomlyói tűzérségi alakulat gyakorlatozása közben, a gránátvetési gyakorlat alatt.

Az egyik katona súlyos sérülést szenvedett a lábán, őt a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállították a megyeszékhelyre, a zilahi megyei kórház sürgősségi osztályára. Másik nyolc társát – akik a detonáció közelében voltak – szintén orvosi ellátásban részesítettek a mentőalakulatok, majd mentőautókkal vitték ugyanazon kórházba kivizsgálásra.

A Szilágy megyei vészhelyzeti felügyelőség (ISU) közölte, hogy amikor nagy erőkkel a helyszínre érkeztek, mindegyik sérült katona eszméleténél volt. Az incidens körülményeit a katonai ügyészség vizsgálja – tájékoztatott a román védelmi minisztérium.

Kézigránátot talált az erdőben, letette egy családi ház mellé

Óriási riadalmat váltott ki a falubeliekből egy második világháborús gránát a szlovákiai Alsófricskén (Fričkovce), írja az Újszó.

A rendőrséget egy férfi értesítette, aki látta, hogy valaki felszedett egy gránátot a falu szélén lévő erdőben, majd elhelyezte a falu egyik háza mellett lévő betonkerítés tövében.

A helyszínre tűzszerészeket riasztottak, akik megállapították, hogy egy RG34 típusú, második világháborúból származó kézigránátról volt szó.

Egy 85 éves férfi robbantott fel egy kézigránátot a horvát idősotthonban

Kézigránát robbant abban az idősotthonban Horvátországban, ahol ketten meghaltak, egy ember pedig megsérült, közölte hétfőn a rendőrség. A bombát az egyik idős lakó aktiválta.

A robbanás vasárnap történt a Zágrábhoz közeli Dugo Selóban, egy idősgondozást nyújtó családi házban, ahol egy 85 éves férfi és egy 81 éves nő életét vesztette, egy 79 éves férfit pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A rendőrség közleménye szerint a kézigránátot a 85 éves férfi robbantotta a fel a ház földszinti konyhájában.

Második világháborús kézigránátot és gyalogsági lőszert találtak Zuglóban

Második világháborús kézigránátot és gyalogsági lőszert találtak Budapest XIV. kerületében, a Columbus utcában; a tűzszerész művelet idejére a rendőrség szerdán három társasházat kiürített – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede az MTI-t.

A tájékoztatás szerint kedden érkezett rendőrségi bejelentés a tűzszerész ezred ügyeletére arról, hogy Zuglóban, a Columbus utca 64. alatti ház kertjében kerti munkák során feltételezett robbanóeszközre bukkantak. A tűzszerész járőrparancsnok két kézigránátot és egy gyalogsági lőszert azonosított be.

A tűzszerész művelet idejére a rendőrség szerdán 9 órától kiüríti és lezárja a területet. A lezárás miatt három társasház 65 lakójának kell elhagynia ingatlanját.