Kizárták a Momentumból Tomos Endrét, a párt V. kerületi képviselőjelöltjét, külsős bizottsági szakértőt, mivel a politikus nem kerület Momentum által támogatott polgármesterjelöltjét, Juhász Pétert, hanem Kovács Alex Gábort támogatja.
A hírt Tomos Endre erősítette meg a Telexnek: azt mondta, a párt elnöksége telefonon tájékoztatta a kizárásáról. „Azért indítottak ellenem eljárást, mert nem fogadtam el a párt V. kerületi jelöltállítási folyamatát és annak eredményét illetve nyilvánosan bíráltam a döntést” – mondta Tomos Endre, hozzátéve, hogy tudja: a párt szabályzatában ütközött, amit csinált, így tudomásul veszi a kizárását.
Tomos nehezményezte, hogy a pártvezetés nem is kérdezte, hogy mint helyi képviselőjelölt szeretne-e együtt dolgozni Juhász Péterrel, aki, mint mondta, „már egyszer volt polgármesterjelölt és kikapott a kerületben”.