Best WordPress Hosting
 

Kínaiul is hirdetnek már ingatlant Szegeden

Komoly aggodalommal töltötte el a szegedi Béketelepen élőket a BYD elektromos autógyár érkezése: leginkább amiatt aggódtak, hogy a még csak most kiépülő új lakópark, ahova főleg kisgyermekes családok költöztek hitelből épített ingatlanokba, teljesen elértéktelenedik. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy ennek az ellenkezője zajlik, írja a Délmagyar.hu.

A lap cikke szerint a város legdrágább területévé vált néhány hét alatt ez a rész. A szeged.hu szúrta ki a legextrémebb ingatlanhirdetést: egy 100 négyzetméteres, egyébként különösebb extrák nélküli ingatlant 2 millió forintos négyzetméteráron hirdetnek. A megszokott, magyar nyelvű leírás mellett pedig már kínaiul is olvashatók a tavaly épült ház adatai., nem véletlenül, hiszen ez az árszabás magyar vevők számára valószínűleg nem lesz túl vonzó.

A Délmagyar.hu megkereste az ingatlan értékesítőjét, aki elárulta: a tulajdonos csak próbát szeretne tenni, hogy ennyi pénzért is elkelne-e a háza.

Tájékoztató lakásbiztosítási kampányt indít a kormány

A Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációjával figyelemfelhívó médiakampányt indít a kormány, hogy felhívja a figyelmet arra a rendkívüli időszakra, amelynek keretében márciusban a lakásbiztosítással rendelkezők plusz költségek nélkül, azaz ingyenesen felülvizsgálhatják és újraköthetik szerződéseiket – közölte a NGM hétfőn az MTI-vel.

Kiemelték, annak ellenére, hogy a magyar otthonok közel háromnegyede rendelkezik lakásbiztosítással, a szerződések sokszor elavultak, ami elsősorban az alulbiztosítottságban nyilvánul meg. Ez azt jelenti, hogy a sokszor évekkel, akár évtizedekkel ezelőtt létrejött biztosítások összege nagymértékben elmaradhat az ingatlanok aktuális újjáépítési értékétől. Így egy esetleges káresemény bekövetkezésekor az nem tudja fedezni az újjáépítés vagy a hasonló lakásra történő csere költségét.

Emellett az is kihívást jelent, hogy a szerződések számos esetben nem nyújtanak megfelelő védelmet olyan károkra, amelyek nagyobb valószínűséggel bekövetkezhetnek (jég és szél okozta káresemények).

13 éve várják a lakók a XIII. kerületi társasház befejezését

Budapesten, a XIII. kerületben a Reitter Ferenc-Kerekes utca sarkán áll egy külsőre, legalábbis első látásra teljesen normálisnak tűnő társasház, csakhogy jogilag egyáltalán nem létezik, számolt be róla az RTL Fókusz.

Az ott élő Darabos Zsuzsa a csatornának elmondta, „a lakáshirdetés az úgy szólt, hogy portaszolgálat, két lift, a tetőn étterem és jacuzzi és ilyen kábítások voltak, ami ugye mindenkinek megtetszik a 13. kerület kellős közepén. Ki ne szeretne egy ilyen környezetben élni?”

Ehhez képest most egy csípőprotézis-műtéten túl gyalog kell felmennie az ötödikre, mert lift nincs az épületben.

Kilőtt az átlagos ingatlanérték ebben a megyében

Tavaly a legnagyobb mértékben, 27 százalékkal Veszprém vármegyében nőttek a négyzetméterárak – közölte a saját adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét, aki elmondta, a Duna House értékesítési adatai szerint annak ellenére, hogy 2022-höz képest mintegy 20 százalékkal visszaesett a lezárult eladások mennyisége a vármegyében, az egyik legjelentősebb, 27 százalékos áremelkedést követően, 618 ezer forintos átlagos négyzetméterárral zárta a tavalyi évet Veszprém vármegye.

Az átlagos ingatlanérték 44 millióról 52 millió forintra nőtt, ugyanakkor ezért az összegért 8 négyzetméterrel kisebb, átlagosan 84 négyzetméteres otthonokat szerezhettek itt a vevők – tette hozzá a szakértő.

Így néz ki egy 1998-ban épült otthon, amiben azóta sem lakott senki

Felhasználók millióit nyűgözi le egy nemrég piacra dobott ingatlan a TikTokon, nemcsak azért, ami benne található, hanem azért is, hogy mi nem volt benne sohasem, számolt be róla az amerikai sajtó.

A St. George városában található ház különlegessége, hogy 1998-ban épült, de még senki nem lakott benne. A mikrohullámú sütőben még mindig ott hever a használati utasítás, a mosogatóban pedig ott van a mintának ajándékba adott szappancsomag is.

Ugyan 26 éve készült el, az ingatlan tényleg olyan, mintha a napokban adták volna át.

300 millió forintért eladó a Bay család kastélya

300 millió forintért eladó Hejőbábán, az egykoron meghatározó Bay család kastélya, írja a boon.hu.

A 350 négyzetméteres kastély egy közel négyezer négyzetméteres körbekerített, folyamatosan karbantartott, parkosított, öntöző rendszerrel ellátott telken található.

A gyönyörűen berendezett épületben a mennyezet eredeti formára állították vissza, és a címert is felújították. A lépcső és a lépcsőkorlát antik darab a hirdetés szövege szerint, a konyhára pedig bátran mondhatja a tulajdonosa, hogy a lakás lelke, az extrákat pedig felsorolni is nehéz, a két boros pincétől a szaunán át a grillházig.

Ennyivel nőhetnek idén az albérletárak

A fővárosban 2022 decembere és 2023 decembere között 19 százalékkal drágultak átlagosan az albérletek, idén pedig várhatóan 10 százalék körül növekedhetnek átlagosan az árak – közölte a Rentingo.com közösségi albérletkereső, bérbeadó platform csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint komoly növekedésnek tekinthető az albérleti díjak 19 százalékos drágulása, azonban elmarad a 2021-2022-es időszak 27 százalékos rekordjától.

Arra is kitértek, hogy tavaly decemberben a fővárosi bérbeadók átlagosan 239 ezer forintért hirdették ingatlanjukat. Mindeközben a bérlakáspiacon folyamatosan szűkülő kínálat tapasztalható, egyrészt mert kevés új építésű lakást adtak át, másrészt mert befektetési szempontból nem vonzó a használtlakáspiac sem, így lényegesen visszaesett az adásvételek száma. A bérlők ezért kevesebb lehetőség közül válogathattak, ami azt eredményezte, hogy próbálták követni az áremelkedést. Éves szinten az ő fizetési hajlandóságuk is 19 százalékkal nőtt, decemberben már átlagosan 223 ezer forintot voltak hajlandók fizetni egy bérlakásért.

Mintegy negyedével kevesebb ingatlan cserél gazdát 2023-ban

Duna House (DH) becslése szerint a növekvő érdeklődés ellenére mintegy negyedével kevesebb tranzakciószámmal zárja az  vet a hazai ingatlanpiac, az országos adásvételek száma a 2022 január-novemberi 118 ezerről  2023 január-novemberben 83 ezerre csökkent.

A közleményben kitértek arra, hogy a vevők a 2022-es összegnél 4 százalékkal többet, 40,1 millió forintot áldoznak otthonteremtésre 2023-ban országosan.

A legkeresettebb ingatlantípus 45 százalékkal a családi ház, az átlagos ingatlanméret 78 négyzetméter volt.

Kertészére hagyja vagyona felét a francia milliárdos

Európa leggazdagabb családjának egyik tagja a hírek szerint örökbe fogadja a középkorú kertészét, mert az a terve, hogy ráhagyja a 12 milliárd eurós vagyonának a felét, írja a CNN.

A 80 éves Nicolas Puech az ötödik generációs leszármazottja a luxustermékeket forgalmazó francia Hermes vállalat alapítóinak. Svájci lapok szerint a milliárdos vagyonának egy része jelen állás szerint az Isocrates Foundation nevű alapítványra szállna, de Puech ezt meg akarja akadályozni és az egyik alkalmazottját akarja örökösnek.

Puechnek jelenleg 5.7 százalékos részesedése van a Hermesben. A cég értéke jelenleg 211 milliárd euró, a család pedig a harmadik leggazdagabb az egész világon a Bloomberg szerint. Puech ugyanakkor elhidegült a família többi tagjától.

A magyar lakosság 40 százaléka tart házőrző kutyát

A 30-59 éves magyar lakosság 83 százaléka lakásbiztosítással védi otthonát a balesetektől, káreseményektől – közölte a K&H Csoport MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

A társaság idei harmadik negyedévben készített felmérésének eredményeit ismertetve idézték Kaszab Attilát, a K&H Biztosító vezérigazgató helyettesét és nem-életbiztosítási üzletágának vezetőjét, aki kiemelte: a magas és közepes jövedelműek 89 és 87 százalékának van lakásbiztosítása, ugyanakkor az alacsony jövedelmi kategóriába tartozóknál is 69 százalék ez az arány.

Hozzátette: a saját lakásban élők 88 százaléka védi biztosítással a lakását. Ugyanakkor akik nem saját ingatlanban élnek, csak 69 százalékban kötöttek lakásbiztosítást, a bérleményben élők pedig csak 56 százalékban.

Tolongás várható 2024 elején az ingatlanpiacon

A pozitív gazdasági előrejelzéseknek és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően újra növekedési pályára léphet az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben a Duna House cégcsoport várakozása szerint. Ez az ingatlanpiacon 20-30, a hitelpiacon 30-40 százalékos növekedést is jelenthet a főbb mutatószámokban.

A piaci élénkülés az árakra is pozitív irányba fog hatni, éves szinten 5-10 százalékos emelkedéssel számolnak az ingatlanközvetítő vállalatnál. A CSOK Plusz, az önkéntes kamatplafon, az egyre erősödő bizalom, a bőséges ingatlankínálat, és a csökkenő állampapír hozamok lehetnek a legjelentősebb pozitív tényezők.

110-130 ezer adásvétel lehet 2024-ben

Végezni akart egy csótánnyal, berobbant a japán férfi lakása

Rovarirtóval próbált végezni otthonában egy csótánnyal egy japán férfi, de a művelet elég rosszul sült el, írja a New York Post.

Az eset még vasárnap történt Kjúsú szigetén, Kumamoto városában. Az 54 éves férfi nem sokkal éjfél előtt szúrta ki a lakásban a magányosan bóklászó csótányt, és jelentős mennyiségű rovarirtóval fújta le.

A Mainichi Shimbun című helyi lap a rendőrségre hivatkozva azt írta, egy perccel ezután hatalmas robbanás történt az ingatlanban, egy teraszablak pedig abban a pillanatban ki is tört.

Ez tartotta a lelket idén a lakáspiacban

Az adóhivatalhoz beérkezett adatok szerint 2023 első háromnegyedének lakásforgalma 31 százalékkal múlta alul az egy esztendővel korábbit. Ugyanakkor az árak alakulásában nem látszott ennyire drámai visszaesés. Bár a drágulás üteme a tavalyi hasonló időszakban látottnak már csak alig több mint a fele volt, így is elérte a 12 százalékot. (Ez reálértéken mintegy 9 százalékos csökkenésnek felel meg.)

A nominális drágulás Budapesten volt a legnagyobb (13%), azt követték a megyei jogú (12%), majd a kisebb városok (8%), míg a községeknél 1 százalékos árcsökkenés volt megfigyelhető. Ezek az értékek a piaci érzületnél kedvezőbb képet mutatnak, aminek egyik oka, hogy ezekben a hónapokban a jóval kisebb, mindössze 15 százalékos forgalmi visszaesést mutató, és jellemzően drágább lakásokat forgalmazó fővárosi piac nagyobb súllyal húzta felfelé az országos átlagot. Egy másik tényező ugyancsak szépített a képen – ahogy Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője magyarázza –, ebben az időszakban főleg a jobb minőségű, energetikailag is korszerű ingatlanok iránt mutatkozott kereslet, így ez is emelte a megkötött üzletek átlagos értékét.

Hasonló hatása lehetett annak is, hogy a jelen gazdasági körülmények között eleve inkább csak a kevésbé ár- és hitelérzékeny vevők tudtak vásárolni, akik számára a drágább ingatlanok sem voltak elérhetetlenek. 

Le akarta tenni unokáját a kiságyba a nagypapa, kabaré lett belőle

Nevetséges pillanatokat rögzített egy család bébiőrként használt kamerája, írja a CNN.

A TikTokra feltöltött szűk kétperces felvételen az látszik, hogy a nagypapa megpróbálta lefektetni a kiságyában az unokáját, csakhogy ezzel a lendülettel be is esett vele oda.

Miután nagy nehezen kimászott onnan, odaadta neki a cumisüvegét, betakargatta, aztán otthagyta őt, mint aki jól végezte a dolgát.

Fellendült az ingatlanpiac év végére

A várakozásoknak megfelelően az év végéhez közeledve élénkül a belföldi ingatlanpiac, a 8800-ra becsülhető novemberi tranzakciószám 10 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit – közölte az MTI-vel kedden a Duna House kedden.

Az ingatlanközvetítő összesítése alapján októberhez képest az éves összevetésnél is jelentősebb, csaknem 12 százalékos az emelkedés. A fellendülést azzal magyarázták, hogy egyszerre kezdtek eladó otthont keresni azok, akik még az idei támogatásokat szeretnék kihasználni, és azok, akik az újak igénybevételével jövőre szerződnének.

Az élénkülés ellenére a közlemény szerint az eladóknak többet kell várniuk, mire vevőt találnak, lakástípustól és elhelyezkedéstől függően átlagosan legalább 3-4 hónapot.

Halálos veszélyt jelent a háziállatokra a fagyálló

A hideg idő beálltával, az emberi tevékenység ez irányú növekedése miatt, megnőhet a gépjárművekben használt fagyálló (etilénglikol) okozta mérgezések száma is, írja a teol.hu.

Dr. Jakab Ferenc, a szekszárdi Fehér Agyar Állatorvosi Rendelő tulajdonosa a lapnak arról beszélt, édes íze miatt a kutyák, macskák, ha rábukkannak, sajnos szívesen elfogyasztják. A fagyálló hatására károsodik a központi idegrendszer és a vesék. Az első tünetek az anyag lenyelése után fél- vagy egy órával jelentkezhetnek, az állat láthatóan rosszul érzi magát, nyálzik, hányingere van, majd hány is, bágyadt, elesett, tántorogva jár (mintha részeg lenne), remeg.

Mint fogalmazott, súlyosabb esetekben, ha nagy mennyiségű mérget nyelt le, görcsök és rövidesen halál következhet be. Ha életben marad, akkor később a veseelégtelenség tünetei jelentkeznek: étvágytalanság, elesettség, kis mennyiségű vizelet, vagy a vizeletürítés teljes megszűnése.

Ezeket a ruhákat ne tegyük soha szárítógépbe

A szárítógéppel nemcsak a teregetést spórolhatjuk meg, de semmihez sem fogható puhaságot kölcsönöz a ruháinknak. Mégis vannak olyan ruhadarabok, amiket semmiképp sem lenne szabad szárítógépbe tenni, erről már a címkéjük is árulkodik a legtöbb esetben, írja az nlc.hu.

A cikk szerint ennek oka leginkább az alapanyagok érzékenysége vagy aprólékos megmunkálása.

Hogy elkerüljük a szárítógép-baleseteket, az alábbi ruhadarabokat tartsuk távol az eszköztől.

150 település lakói kapnak új kályhát

A Felzárkózó települések programban több mint százötven kistelepülés lakói kapnak új, vegyes tüzelésű kályhát.

A Felzárkózó települések program MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint több mint 1700 hagyományos üzemű kályhát visznek az ország legszegényebb településein élő kisgyermekes családoknak, egyedül élő időseknek és nehéz helyzetű embereknek.

Mint írták: a készülékek kiszállítása hetek óta tart, az utolsó darabokat a napokban adják át a rászorultság alapján kiválasztott családoknak, egyedül élő időseknek.

Térképre vitték, hogy melyik településen mennyi üres lakás van

Budapesten az elmúlt húsz évben majdnem megduplázódott, 84 ezerről 160 ezerre nőtt a nem lakott lakások száma, de a jelenség messze nem csak a fővárost érinti, olvasható a Telexen.

A népszámlálás adatai alapján készült cikk szerint Magyarországon összesen több mint 570 ezer üresen álló ingatlan található, ez a hazai lakásállomány csaknem 15 százaléka.

A lap interaktív térképre vitte fel, hogy melyik településen hány üres ingatlan van, ezt itt lehet megtekinteni.